Bumburi és a vidámság
Az örökké bohókás Bumburi megállás nélkül segít, ebben az új kötetben például Lilit szeretné szülinapja alkalmából meglepni.
Hogy mi a titka a kicsiknek szóló sorozatnak, és miért rajong érte egy két méter magas apuka is, azt elárulja nektek Rácz I. Péter kritikus.
Még meg sem jelent a negyedik kötet, de már látom a sorsát. Rongyosra lesz lapozva. Ahogy a négy évvel korábbi első (Bumburi a városban), a három éve megjelent második (Bumburi nyaral), a tavalyelőtti harmadik (Bumburi és a papagáj). Apa fölolvassa ebből is a mondatokat, költ is hozzájuk, a gyerkőcök pedig lázasan böngészik a képeket. A kissé bugyuta, csetlő-botló, bájosan bumfordi kutyus mindig jókedvet és derűt kelt a lefekvés előtt esti mese idején, az élénk színek, a jól eltalált rajzok, a kicsik számára pont kellően egyszerű, követhető történetek újra és újra magukhoz csábítanak. Sok-sok kisgyerekeknek szóló könyv mellett, mint a Kippkoppok, Boribonok, Anna Peti és Gergő, Bogyó és Babóca, Locspocs vagy A hiú oroszlán, van egy másik világ. Bumburié és a gazdijáé, Lilié, akik vidéken élik ugyan életüket, tanyasi állatokkal körülvéve, de ez nem akadályozza meg őket abban, hogy kiruccanjanak a városba, a tengerhez, vagy éppen erdő-mező állatain segítsenek – ahogy teszik ezt a legújabb, Bumburi és a születésnap című kötetben.
A kedves karakterek persze a vizuális megjelenítésnek tudhatók be, Kőszeghy Csilla erőssége, hogy a művészkedést elkerülve tudja megszólítani az elsősorban a képekre koncentráló, böngésző, a színek és formák nyelvén értő ifjú lapozókat – és (nagy)szüleiket. Teszi mindezt úgy, hogy játékosan a kollázstechnikát is érvényesíteni tudja, „idegen anyagokat” (újságpapír, irka, milliméterpapír, textil, csipke) avat természetes komponenssé.
A rajzoló szereti figuráját, teremtményeit, gondolom, s azért gondolom, mert én szeretem Bumburit, és körülötte föllelhető csigát, lepkét, bárányt, malacot, csibét, virágos fotelt, milliméterpapír-tapétát.
Szeretem mesélni, mert a gyerkőcök is szeretik, ha mesélem.
Bumburi szórakoztató történetei böngészése közben vidámság sarjad, és vidámnak lenni jó, ráadásul mindig hagy maga után annyi hiányérzetet („pozitív defekt”), hogy újra és újra elővegyük, illetve egyik kötet kövesse a másikat.
