Az új tudás észrevétlenül lopózik belénk
"Végre megértettem a metafora, a hasonlat és a metoníma közötti különbséget."
Halász Minka nyertes pályázata.
Őszintén szólva először kissé megijedtem a könyvtől. Nem tudtam elképzelni, ahogy leköt majd egy közel négyszázötven oldalas irodalomtörténeti kötet, pedig szeretek olvasni.
Az irodalom visszavág nem egy klasszikus irodalomtörténeti könyv, annál sokkal kötetlenebb, szabadabb, személyesebb. Nem információkat sorol fel, de nem is direkt oktatni próbál, mint ahogy egy klasszikus tankönyv tenné. Az ókori irodalomról, azokról, amikre eddig csak kötelező olvasmányként tekintett a jó- és rossztanuló egyaránt (és rá kellett jönnöm, hogy talán én is), az író könnyedén beszél, olyan hangvételben, ami annyira közvetlen, hogy szinte lehetetlen nem azonosulni vele, nem szeretni. Kicsit átformálja azt, amit mi eddig műelemzésnek tekintettünk, többet tesz hozzá. Ronaldóval és az Avatarral példálózik, én mégis úgy érzem, ettől nem komolytalan vagy leegyszerűsített lesz a mondanivalója, hanem minket is gondolkodásra, újabb nézőpontok meglátására ösztönöz, és azt hiszem, ez a nyitottság a könyv üzenete. Az irodalom mindenhol ott van.
Az író formál két tipikus diákkaraktert, a jótanulót (aki mindig pontosan tudja a magyarleckét) és a rossztanulót (aki a kötelező olvasmány kifejezés elhangzásakor azonnal egy rövid összefoglaló után néz az interneten). Az ő szerepükbe tud behelyezkedni az olvasó, pozicionálja magát, miért is szól neki a mű. Az ő közbeszólásaikra válaszol az író, emiatt is sokkal közvetlenebbé, beszélgetésszerűvé válik könyv.
Azt hiszem, a fő oka annak, hogy ennyire élvezni tudtam az, hogy rengeteg gondolatot ébresztett bennem, kitárult előttem egy világ. Nem is olvastam, hanem együtt gondolkodtam az íróval, együtt elemeztünk, szereplőjévé váltam a könyvnek. Mintha egy nagyon érdekes beszélgetés vagy irodalomóra részese lettem volna. A félelmeim, hogy unalmas lesz, túl komoly vagy talán pont az ellenkezője, kamaszosan jópofizós (ettől rettegtem a legjobban) hamar elmúltak.
A művek nagyjából felét olvastuk csak irodalomórák keretében, de ezek közül is többet újraolvastam Az irodalom visszavág hatására.
Új szemszögből láttam a görög mítoszokat, egy másik, pikánsabb oldalukról, ami teljesen új volt, az iskolában nem említettük. Érdekes volt látni, hogy hányféleképpen értelmezhető egy mű, hány árnyaltabb, sokak által talán kevésbé ismert oldala lehet egy ókori drámának, mítosznak, költeménynek.
Teljesen más szemmel lapozgattam az Antigonét, mint egy évvel ezelőtt. Az író teljesen kivesézte a mű egy jelenetét, úgy éreztem, muszáj újraolvasnom az egészet a teljes megértéshez, és nem bántam meg, rengeteget hozzáadott az eddigi tudásomhoz a szerző kommentárja.
Bár kicsit szégyellem, több ókori szerzőről most hallottam először, de már Catullus és Ovidius művei is értelmet nyertek számomra, és az eddig kissé idegen római irodalmat sikerült közelebb hoznom magamhoz.
És amire nagyon büszke vagyok: végre megértettem a metafora, a hasonlat és a metoníma közötti különbséget.
Szerintem a könyv legfontosabb célja az, hogy megmutassa, az irodalom nem tananyag, leginkább ez az, amit el kell felejteni, hanem máshogy kell tekinteni rá, és akkor élvezhetővé, felfedezhetővé, érdekessé válik. Bármi lehet unalmas és elviselhetetlen, ha rosszul közeledünk felé, mondja az író, és ebben egyet is értek vele. Úgy mutatja be az ókori görög és római irodalmat, hogy senkinek nem az jut eszébe, hogy az nehezen olvasható, vagy fárasztó lenne. Közelebb hozza egy mai nyelvvel, rengeteg példát hoz fel a fogalmakra, amelyek előkerülnek, ezzel is a tankönyvszerűségét csökkenti a műnek. Az új tudás észrevétlenül lopózik belénk.
Érdekes, hogy nem igazán tudom megmondani a könyv műfaját. Nem nevezhető tankönyvnek, de végig az az érzésem volt, hogy az író igazi célja az, hogy tanítson, kicsit néha szájbarágósan is.
Olvasás közben számítottam egy nagy kvízre vagy önértékelő tesztre a mű végén azért, hogy lássa az olvasó, megérte-e átrágnia magát a rengeteg információn. Végül nem volt, pedig én tényleg nagyon kíváncsi vagyok, hogy mennyi maradt meg abból, amit olvastam.
A könyv egy quadrológia első darabja, a sorozat az irodalomtörténet egészén kalauzolja majd végig az olvasót. A múltkori irodalomdolgozatunk óta biztos vagyok benne, hogy a többit is elolvasom, és mindig kéznél hagyom őket. Jól jöhetnek még.
Olvasd el Minka bemutatkozó levelét itt!
