Az irodalom visszavág, avagy a magyartanár bosszúja
Novemberben jelent meg Nényei Pál hiánypótló kötete, Az irodalom visszavág 1., és annyira sikeresnek bizonyult, hogy pár hét után el is tűnt a könyvesboltok polcairól. Azoknak, akik lemaradtak az első körről, van egy jó hírünk: ismét kapható a boltokban a sorozat első kötete! Ennek apropóján olvassátok el, milyen a könyv diákszemmel!
Így a nagy Star Wars-őrület után, ha valaki azt látja, hogy „Az irodalom visszavág”, biztos elírásnak gondolja a címet. Elnézést kérek a rajongóktól, de hál' istennek, nem az! Ez a kötet tényleg irodalom történetéről szól és bizony vissza is vág, főleg azoknak, akik úgy gondolják, hogy ez az a tantárgy, amikor a tanár bemagoltatja azt, amit szerinte gondolt a költő.
Az író, Nényei Pál középiskolai tanár, így pontosan ismeri ezt a gondot. Nemcsak a diákok problémáit ismeri, de azt is, hogy milyenek a diákok. Van a jótanuló és a rossztanuló, akikhez a könyvének elején szól. A jótanulónak elmondja, hogy lehet, hogy nem is magát az irodalmat szereti, hanem a tananyagot, a rossztanulónak pedig, hogy lehet, a tananyagot utálja, és nem a verseket/regényeket/színműveket.
Mert a kettő nem ugyanaz. Melyik irodalomórán hallottunk arról, hogy a népdaloknak mi az igazi jelentése? Esetleg kinek tanították meg, hogy Petőfi versében, amikor a lány tüzet rakott, nem éppen a fadarabokat gyújtotta meg gyufával? Aki ezeket nem tudja, azt sem tudja, hogy az irodalom nagyon is szórakoztató és akár kujon dolog is. Az író nem csak a jó és rossz tanulókkal foglalkozott, hanem külön figyelmezteti a széplelkűeket is bizonyos részek átugrására. Bár nem hiszem, hogy ennek a könyvnek pont a leghumorosabb részeit szeretné bárki kihagyni. Legalábbis nem tanácsolom.
A könyvben természetesen a sok érdekes tény mellett olvashatunk bizony olyan dolgokat is, ami tananyag. Tiszta magyarázatokat kapunk a költői eszközökről, a verstanról, vagy például az eposzi kellékekről. Ezek a “rossztanulónak” biztos, hogy új információkat tartalmaznak, a jótanulónak pedig egy sokkal egyszerűbben elsajátítható leírást nyújtanak. És ugyan a könyv elején mindenki olvashatta, hogy az irodalom nem pont az, ami a tananyag, 
mégis vannak elengedhetetlen tananyagi részek, amit tisztázni kell ahhoz, hogy megértsük a műveket. A rossztanuló ilyenkor természetesen megmagyarázná, hogy akkor az irodalom mégis csak csupa tanulás, de Nényei Pálnak az ilyen esetekben is nyomós érvei vannak a folytatásra. A jótanuló és a rossztanuló végig jelen van, bár a vége fele egyre kevesebbet szerepeltek. Talán sikerült nekik is teljesen belemerülni a történetbe. Ennek ellenére nagyon hiányoltam a Baranyai András által megrajzolt, a lapok széléről bekukucskáló diákokat. Remélem, hogy a következő kötetekben több szerephez jutnak. Hiszen nekünk, tanulóknak mindig van valami problémánk.
Emlékszem, hogy amikor legelőször kezembe fogtam a gimnáziumi irodalmi tankönyvemet, egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy mi fog itt történni velem. Mindig is szerettem olvasni, de első ránézésre egy betűt sem értettem a körmönfont mondatokból, másodszorra már azért egyszerűbb volt. Szerencsére azt a tankönyvet egész év során maximum ötször nyitottuk ki, mert a tanárnőnk sokkal jobban szeretett a jegyzeteiből tanítani. Ennél már csak akkor lett volna nagyobb szerencsém, ha ez a könyv a tankönyvünk. Hiszen minden meg is van benne, hogy az legyen: időrendi sorrend, egy kis Homérosz, pár definíció és minden kötelező irodalmi mű. Ennél több nem is kellene. Egy dologban tér a tankönyvektől, hogy azokban soha nem hoznak példát Batmannel vagy Harry Potterrel. Itt ezek mind szerepelnek, de mégsem túl nagy mértékben: az eredeti téma fontossága megmarad, de egyáltalán nem érezzük a tankönyvi szövegek komolyságát. Mindezek mellett azt kívánom, hogy ez a sorozat soha ne legyen a tananyag része (maximum ajánlásként), mert ha valami kötelező, az elég erős ellenállásba ütközik, főleg egy középiskolában, tinik között.
Ahogy az a könyv leírásában is olvasható, ezt az irodalomtörténeti feldolgozást az író nemcsak diákoknak szánta, hanem mindenkinek. Főleg azoknak a matektanároknak, akik szerint ha egy tanuló magyarszakra megy, annak álláskereső lesz a foglalkozása a későbbiekben (és ezt meg is mondják, az így is érettségitől rettegő végzősöknek). Pedig ha csak egy részletet elolvasnának, már meggondolnák, mit jelentenek ki. Ugyan a matek meg az irodalom teljesen más, miért is kell nekünk tanulni az utóbbit? Ha nem olvastuk volna a kötelezőket (vagy a rövidített változatokat), honnan tudnánk az ókori emberek napjairól és kultúrájáról? Mert mire a matematika ma használatos formája kialakult, addigra az emberek rég a nyelvi eszközöket használták.
Mikor a kötet végére értem, egyetlen egy kérdés járt a fejemben: miért? Miért is nem jelent meg előbb? A könyvet olvasva, 1-2 nap alatt át lehet ismételni azt, ami egy kilencedikesnek kell. Ha pedig minden tanév egy kötet, akkor jobb esetben is egy hét alatt, szórakozva tudná minden érettségiző átismételni, amire szüksége lehet. Nagy kár, de legalább az ezentúl vizsgázók jól járnak, mert ez a történet olyan, mint egy irodalomóra dumaszínházas verzióban.
Raposa Renátának hívnak, 19 éves vagyok és Szigligeten lakom. A spanyol kultúra iránti érdeklődésem miatt a Vetési Albert Gimnázium spanyol–magyar kéttannyelvű tagozatán tanulok. Jelenlegi kedvencem John Green Csillagainkban a hiba című könyve. Hazel Grace viszonya Augustusszal hasonló ahhoz, amilyen az enyém a könyvekkel. Ahogy ő Gusba, én a könyvekbe és azok hőseibe szeretek bele.Ha szeretnéd megrendelni a könyvet, kattints ide!
