Aranykönyv-díj: Bogyó és Babóca buborékot fúj
Az idei Aranykönyv-díj gyermekirodalmi kategóriájának győztese Bartos Erika Bogyó és Babóca buborékot fúj című könyve lett!
A megtisztelő díj kapcsán beszélgettünk a szerzőnővel sikerről, karitatív munkákról, tervekről, könyvekről, zenéről, diafilmről.
- Mit jelent neked az Aranykönyv-díj? Mi volt az első gondolatod, amikor megtudtad, hogy a Bogyó és Babóca nyert?
Bartos Erika: - Nagyon örültem! Az a történet jutott eszembe, amikor 20 évvel ezelőtt átvettem az építész diplomámat, a diplomaosztón odajött hozzám egy évfolyamtársam. Azt mondta, hogy letépi a diplomája csücskét, és odaadja nekem, mert nélkülem sosem diplomázott volna le. Ez persze nem volt igaz, nélkülem is lediplomázott volna, ma már sikeres építész, de valóban sokat segítettem neki statikából (imádom a matekot, statikát, szilárdságtant). Most legszívesebben én is letépném az Aranykönyv-díj sarkát, és átadnám az olvasóknak, mert nélkülük nem kaptam volna meg ezt a közönségdíjat.
A buborékos Bogyó és Babóca kötet, ami most elnyerte az Aranykönyv-díjat, különösen kedves számomra. Olyan témákat dolgoz fel, ami az óvodások életét gyakran nehezíti: a csúfolódás, gúnyolódás, irigység. Békés világot festek le a meséimben, de ennek a békének szerves részei a közösségbeli harcok, a civakodások. Jól esik erről visszajelzéseket olvasnom, pedagógusok megírták nekem, hogy van olyan óvoda, iskola, ahol Bogyó és Babóca meséimet konfliktuskezelő program alapjaként használják. A gyerekeknek a mesék feldolgozásával kell bizonyos vitás helyzeteket megoldaniuk.
A Bogyó és Babóca sorozat egy folyamatos jutalomjáték nekem, megnyugszom, ha ezt rajzolhatom. Az utóbbi években – miközben rajzilag és szövegben is csiszoltam a képességeimen–, próbáltam a sorozat segítségével a gyermeki érzékelés különféle mélységeit megismerni, ami szívhez szóló tapasztalatokat hozott. Nemrég meseprogramot tartottam a Vakok Óvodájában. Sokat készültem rá, heteken át gyakoroltam otthon, hogy miként adjam elő a kiválasztott meséket kép nélkül. Bekötöttem a szemem, hogy a vizuális élmények véletlenül se befolyásoljanak. Hanghatásokkal helyettesítettem a képeket, egyszerű xilofondallamokat vittem a párbeszédek közé, népdalokkal, zenei fejtörőkkel színesítettem az előadást. Felemelő élmény volt, számomra legalább annyira emlékezetes, mint a kis óvodásoknak. Örök hálám a Vakok Intézete pedagógusainak ezért a szívmelengető találkozóért. A Bogyó és Babóca-sorozat Csillaglány című meséjét a legszebb elmúlásról szóló mesék közé is beválasztották néhány éve. Ez komolyan megérintett engem, verseimben már többször írtam az elmúlásról, szirmait hullató rózsáról, emlékekről, de mindig tapintattal, érzékenységgel, óvatossággal, mert az ilyesfajta fájdalomnak nincs határa.
- Mesélj kérlek a Csillagbusz című könyvedről!
- Bartos Erika: - A Csillagbusz című autizmussal foglalkozó kötet nemrég jelent meg. Ez egy örömteli együttműködés volt az AutiSpektrum Egyesülettel, illetve Dr. Stefanik Krisztinával, a kötet szövegírójával. Nagyszerű szakember, akitől 
sokat tanultam, megszívlelem az instrukcióit. Mielőtt a felkérést elvállaltam, szerettem volna alaposan felkészülni az autizmus témájából, így beiratkoztam az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolára, ahol egy féléven át vendéghallgatóként bejárhattam remek előadások egész sorára. El sem tudom mondani, mennyit adott ez nekem, hálás vagyok az intézmény vezetőségének, hogy engedélyezték ezt, és bíztattak a munkában. A főiskolán töltött félév egy életre szóló útmutatást nyújtott számomra.
Egyöntetűen jó a fogadtatás, de erről nem én vagyok kompetens beszélni, a könyv Brokés Judit, az AutiSpektrum Egyesület elnökének érdeme. A kötet célja, hogy segítse az autizmus diagnózissal élő gyerekek megértését, beilleszkedését és elfogadását, a közösségek együttélését. Ha ez sikerül, akkor feltétlenül érdemes volt belevágni. Az eddigi visszajelzések alapján egyértelműen érdemes volt.
- Mivel foglalkozol mostanában?
Bartos Erika: - Most készültem el egy újabb karitatív kötet: egy szervátültetésről szóló mesekönyv kéziratával, ÚJ ÉLET, ÚJ MOSOLY címmel, melyet a Transzplantációs Intézet felkérésére vállaltam. Komoly feladat volt, alapos felkészülést, és szívből jövő igyekezetet igényelt. Mindenben segítségemre voltak a kötet szakmai hátterét biztosító orvosok, szakemberek, és Böcskei Virág, aki önkéntes munkában segíti a dialízisre szoruló és transzplantációra váró gyerekek életét.
Most jelent meg egy új munkám is, melyben először léptem ki a mesekönyvek világából, és visszatértem építészmérnöki szakmámhoz. Többévnyi kutatómunka után Budapest századfordulós építészetét dolgoztam fel két különböző kötetben: egy nagy, fotókkal illusztrált albumban, és egy kisebb, saját grafikáimmal illusztrált könyvben. Sok embertől kaptam segítséget, az építész szakma nagyjaitól, levéltárosoktól, múzeumoktól, archívumoktól, és nem utolsó sorban Lovász Andreától, aki végtelen alapossággal nézte át a szövegeimet újra és újra.
Zenei öröm is ért: a komolyzene gyerekkorom óta része az életemnek, Bartók és Kodály műveihez erősen kötődöm, ezért különösen megtisztelő, hogy Andorka Péter zeneszerző klasszikus gyerekkari kórusművet komponált néhány versemre. A darabok a XXVII. Bartók Béla Nemzetközi Kórusfesztivál nyitóhangversenyén hangzanak fel először, 2016 nyarán.
- Milyen terveid vannak még?
Bartos Erika: - Szeretem a munkámat, boldogan lubickolok benne, a rajzasztal mellett teljesedik ki az életem. Ilyenkor egy buborék vesz körül, ami nem enged be semmit, csak az alkotás öröme van jelen. Sokféle ötletem van, de ezek még kialakulatlanok. A Budapest-kötet többéves munkálatai és a szervátültetésről, autizmusról szóló karitatív művek után most egy kicsit szeretnék kikapcsolni, feltöltődni. Ezek mind olyan vállalások, melyeket lelkileg fel kell dolgoznom, idő kell hozzá. Utána majd belekezdek újdonságokba. Egyelőre csak kisebb felkéréseket vállalok, új logót tervezek a Vöröskereszt Ifjúsági Szolgálatának, vagy egy új diafilmet rajzolok. Ez egy egészen új Bogyó és Babóca történet lesz, a Nap és a Szél főszereplésével, kizárólag diafilmen jelenik majd meg. Sem könyvben, sem rajzfilmen nem lesz látható, ezzel is erősítve a diázás utolérhetetlenül kedves élményét, a szülő és a kisgyerek „összebújós”, meghitt esti perceit. A diafilm számomra különösen fontos szívügy, mert pontosan azt testesíti meg, amire a legkisebbeknek igazán szüksége van: az odafigyelő, odaforduló, türelmes együttlétet, az egyénre szabott tempót, az otthon melegét.
