A NEM megjelenik
Nemet mondani tudni kell! Ja, az könnyű? Néha igen! Néha nagyon nem. És amúgy is, nem csak egyféle nem van. Hallottatok már például a cincogó nemről? Vagy a lerepül a hajad nemről? Esetleg a kerek perec nemről? Hát a köszönöm, nemről? Ezekről, és még sok-sok féle nemről szól Kertész Erzsi író-pszichológus Aranyvackor díjas könyve, na és persze arról, hogy merjünk nemet mondani. Olvass bele a NEM mesébe, közben pedig nézegesd Kasza Juli zseniális rajzait!
Nem aludtam valami jól. Nyomta a hasamat az a rengeteg túró.
És furcsákat álmodtam. Hatalmas sütemények jöttek szembe, és mind be akartak kapni. Úgyhogy jobbnak láttam, ha gyorsan felébredek.
Akkor láttam meg hirtelen azt a fura dolgot, ahogy ott fészkelődött a takaró ráncai között.
Először kiabálni akartam, de nem jött ki hang a torkomon. Csak ültem és bámultam azt a valamit. Aztán szinte a plafonig ugrottam ijedtemben, mert egyszer csak rám kacsintott, és azt mondta:
– Na, itt vagyok végre!
– Álom vagy? – kérdeztem, mert semmi más jó kérdés nem jutott eszembe.
− Nem – mondta az a fura lény, és nagyon szemrehányóan nézett rám. – Én vagyok a NEM, a benned raboskodó, szupertitkos csodafegyver.
– Szupertitkos? Raboskodó? Mi ez az egész? – csodálkoztam.
– Kijöttem szívni egy kis friss levegőt. Mert ha rajtad múlna, ítéletnapig ülhetnék valamelyik rejtett zugban, ugye? – A lény ásított, nyújtózkodott, de továbbra is elég csúnyán nézett rám. Mintha valami rosszat tettem volna vele.
– De... hogy jöttél ki? – kérdeztem.
– Kihasználtam, hogy álmodban beszélsz, és nagy nehezen kicsúsztam a szádon.
– És... mit mondtam álmomban?
– Ja, értem mire gondolsz! Álmodban azt mondtad, hogy „jaj, nem kell a túrós süti, böeee, utálom!” Amikor a nemet mondtad, akkor csúsztam ki a szádon. Nagy nehezen.
Ezután a NEM nevű lény sétálgatni kezdett az ágyamon, fel és alá. Otthon érezte magát.
– Végre kiszabadultam a fogságból – viháncolta.
– Ki tartott fogva? – kérdeztem óvatosan.
A NEM nagyon csúnyán nézett rám.
– Még kérdezed?
Kezdtem eléggé rosszul érezni magamat.
– Hát... én azt hittem... illetve... hát, nagyon rossz lenne, ha tudod, valaki megharagudna, mert olyasmit mondok... hogy... izé...
– Azt, hogy NEM? – üvöltötte a NEM olyan hangosan, hogy a takaró alá bújtam ijedtemben.
– Jaj, mindjárt felébrednek anyuék! Most mit csináljak?
A NEM rám sem hederített. Felfedezőútra indult a szobában, székekre mászott, szekrénypolcokon ugrált végig, és ráadásul hangosan énekelt:
– Nem, nemnem nemem nenenenenen mmmmmm.
Egyre idegesebb lettem.
– Ne már! – csak ennyit tudtam suttogni.
– Na, kezd alakulni – mondta a NEM, és visszamászott az ágyra.
– Mondd még egyszer!
– Nem mondom! – Most már egészen dühös voltam.
– Ez az, nagyon jó! – dicsért meg a NEM.
– Mi van?
A NEM pedig folytatta a szónoklatát.
– Jó, de még nem elég! Ez egy cincogó nem volt. A cincogó nem nem valami nagy dolog, még egy egér is tud ilyet – mondta cincogó hangon, és apró egérbajszot rezegtetett, amit addig észre sem vettem.
– Miért, van másféle nem is? – kérdeztem, de aztán meg is bántam.
– Persze! Itt van például a kő kövön nem marad nem − mondta a lény, és elüvöltötte magát: − Neeeeem!
A fejemre húztam a takarót.
– Vagy mit szólsz a lerepül a hajad nemhez? – és már sivította is: − Nehehehe-he-hem!
Szörnyű volt, és rémes is, de azért kikukucskáltam a takaró alól. A NEM haja hirtelen hosszú lett 
és lobogott, mintha vad erejű orkán cibálná.
Ezen muszáj volt egy kicsit nevetni.
– Van még másféle is? – kérdeztem.
– Naná! – A NEM most lebiggyesztette a száját, hosszú szempillákat növesztett, és azokkal pislogott bánatosan: − Ez például a nagyon sajnálom, de nem.
Aztán meg kedves, bocsánatkérő mosollyal nézett rám.
– Ez is hasonlít kicsit az előbbire: Köszönöm, nem.
– Ilyet mikor mondunk például? – kérdeztem. Az az igazság, hogy kezdett érdekelni ez a kis földönkívüli.
– Hát, például ha rád akarnak tukmálni egy túrós süteményt, pedig te nem is szereted.
Ezt azért kár volt mondania.
– Néha azért szeretem – dünnyögtem.
– Haha – ennyit mondott, megvetően.
Aztán kisvártatva eltűnt, majd hirtelen tigris módjára előugrott a ceruzatartó mögül:
– Ez itt a csak azért sem! Nagyobb szabású veszekedések esetén használjuk.
Kicsit tényleg hasonlított az állatkerti tigrisre. Legalábbis úgy láttam, mintha zöldes fények villogtak volna a szemében. Félelmetes volt.
Aztán egy szempillantás alatt újra átváltozott, kerekebb lett, és mintha sódarabok is pöttyözték volna. Így szólt:
– Amit most látsz, az a kerek perec nem. Ezt akkor mondhatnád, ha gyorsan le akarnál zárni egy vitát. De mivel fogságban tartasz, ezért sosem tudod meg, milyen ilyet mondani. – A NEM sóhajtozott, és szenvedő arccal csóválta a fejét.
Elég rosszul éreztem magam. Azt se tudtam, hova nézzek. A szemébe például semmiképpen nem akartam. Közben a NEM visszanyerte eredeti alakját.
Nekem meg eszembe jutott valami. Furcsa ötlet volt, az igaz.
– Izé... mit gondolsz... kipróbálhatnám valamelyiket? – kérdeztem. És közben egy kicsit szégyelltem magam.
– Ó, még ezerféle van, de próbálj csak ki egyet, lássuk, képes vagy-e rá... − A NEM kétkedve nézett rám. Azt hiszem, egyáltalán nem bízott benne, hogy meg tudom csinálni.
Nagy levegőt vettem, és még a szememet is behunytam. Olyan különös volt ez az egész, mégis úgy döntöttem, éjszaka ide vagy oda, most egy lerepül a hajad nemet fogok mondani. Mert az tetszett eddig a legjobban.
A NEM mesét 6-10 éveseknek ajánljuk.
Megrendelnéd a könyvet? Itt megteheted!
