A lény, aki vagyok
Király Csenge Katicának hívnak, tehát főleg Csengének, néha Katicának (a Katica szebb, de a Csenge jobban illik hozzám), de voltam már Édesaranyvirágszálam, vagy Nemigazhogyeztazegyetnemtudodmegcsinálni is.
Tizenöt éves vagyok, és a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumba járok. Budán élek, (ahogy sokszor magyarázom) hegyek között, illetve hegynek nevezett domboknál.
Hobbijaim listája folyton bővül, persze vannak ,,életemetlátombenne” hobbik, meg ,,unatkoztamkipróbáltam” hobbik. Jelenleg ők alkotják a listát: történet- és versírás, zongorázás, festés, szemrajzolás, körömfestés ill. körömfesték lekapargatás, olvasás, kritikus megfigyeléseim osztogatása, hülye kérdések feltevése a szeretteimhez, amatőr lingvisztika… De (ahogy az univerzum), a hobbijaim száma is nő a korommal (az egyén univerzuma?).
Író szeretnék lenni (könyvíró, nem a tejtermék-író, bár egy napra azt is kipróbálnám). Már kicsi koromban is a mesecsinálás művészete érdekelt (mielőtt író akartam volna lenni, az volt az életcélom, hogy rózsaszínű pónikon repüljek és énekeljek). Mit szeretek még: elmenekülést, belemélyedést, korlátlan hatalmat, szárnyalást, személyiségfejlesztést, új világot, felfedezést, szórakozást, érdekesebb életet… Jó könyveket (műfaji megkötöttségeim nincsenek, e-bookról nem szeretek olvasni). Két kedvenc könyvem van, mind a kettőt a végletekig tisztelem, mondhatni abnormálisan és ironikus módon.
1) Lucy Maud Montgomery Anne Shirley sorozata a legjobb gyerekkönyv – megkapó, humoros, őszinte, tökéletes, van benne helye a képzeletnek, megríkat, megnevettet.
2) Kemény Zsófi: Én még sosem – a legjobb tinikönyv. Őszinte, nagyon vicces, nem tökéletes, de valós, tehát tökéletes, mert akárhányszor olvasom, sosem szűnik meg érdekesnek lenni, mert nagyszerű a történetvezetés, mert mai emberekről szól, mert szerethető, mert olyan, mint egy sokszemélyes modern életdráma… és még kismillió más ok miatt…
A kedvenc verseskötetem Kemény Zsófitól a Nyílt láng használata. (Kemény Zsófi rajongó vagyok, mert rajongani kell valamiért, hogy legyen mi köré fonni az életünket.) Persze nem csak érte rajongok, például Kosztolányi verseiért, Lackfi János írásaiért vagy Orbán Ottó badarkáiért. Most éppen tőle vettem ki a könyvtárból egy nagy, szürke könyvet. Szomorú, elkeserítő, leamortizáló a költészete, de JÓ!
A valaha megálmodott regény/film/vers/anime hősök közül vitathatatlanul Anne Shirley a kedvencem. Ő képviseli a vattacukorfelhőkön sziesztázó hercegnők és hígagyú Supermanek között a képzeletet és álmodozást. És persze az írást…
Az írás nekem sohasem csak önkifejezési forma volt. Mindig is voltak vele nagy céljaim. Talán az emberek szórakoztatása, talán csak azt, hogy figyeljenek rám (diagnosztizálatlan egoista vagyok), viszont ha kiveszem magam a középontból, csomó más definíciót látok: Mit jelent nekem, mint lénynek az írás? Teremtést, létrehozást, bölcsességet, erőt, hatalmat, amely nem részegít meg, lélekgyermekeket szülni, életet és lélekvizet, ami nélkül nem sokáig bírnék létezni, flow-élményt, magával-ragadtatást, a saját történetünk mindenhatója lenni – emiatt némi egoizmust is; elfogadást; sikert vagy holnaputántalán-sikert; életszemléletet, bennfentességet; vágyat a szavak és az út után; látni, ahogy a semmiből a kezünk által kel ki a Történet (nagy betűvel), boldogságot és önmagam legyőzését, megijedni önmagamtól, de csak úgy, mint amikor az ember a saját sárkánya hátán ül… Hiszem, hogy ha nem írok, akkor is író vagyok. Szimplán azért, ahogy látok, amit látok. De amikor írok, minden kiszabadul. A saját mindenem tombol bennem. Meg szeretném szólítani az embereket. Hallatni szeretném a hangomat. Utat szeretnék mutatni, azzal, hogy nem mutatok utat. Oda szeretném adni önmagamat az írásaimban nekik. Olyan akarok lenni, mint az emberek élet-macskakarmolófája. Lélekvirágmagokat szeretnék nekik adni. Mindenki pszichológusa szeretnék lenni, néha még egy kicsit több is, mint pszichológus. Néha el vagyok telve magamtól, és azt szeretném, hogy a célom puszta szórakoztatás legyen – hisz úgyis tetszik nekik a ,,sztori”. Úgy szeretném figyelni és látni őket, mintha minden egyes emberbe szerelmes lennék. Szeretném, hogy a papírra szublimált lelkemet az emberek belélegezzék, átfolyjon a szívükön és kifújják. Utód szeretnék lenni és ős, tanítvány és mester, kritikus és művész… Ez a célom az írással, mint lény.
Kedvenc idézetem (ki hitte volna) tőlem van. Lehet, (sőt valahol biztos), hogy nagyképűség, meg hát a többi kamaszkritikus mind nagy emberek idézeteit választotta. Sok nagy ember gondolatai tetszettek nekem is, de mégis az a versike, ami (eddig) a kedvenc vers-ízemet tartalmazza, tőlem származik.
Hiába nézel
Szemem holt verem csupán
Hiába vérzem,
Többé nem vághatsz kupán.
Hiába vártam…
Hiába…, Üsse kő, megyek!
Hiába szálltam,
Letörtek alattam a fellegek.
Nemrég indítottam el http://coccinelle.ingyenblog.hu című blogomat, ahol a kisebb írásaimat jelentetem meg és könyvekről, filmekről írom le a véleményemet. Célom ezzel azt megmutatni, hogy egy kritika nem feltétlenül egy-két ember magánügye (a szerzőé és a kritikusé), hanem mindenkié, akit érdekel az adott könyv. Ezért próbálom a humorosabb oldalukról megfogni a könyveket és filmeket, amiket górcső alá veszek.
Előbb lehetne rávenni cápalovagolásra (cápagolásra?), mint hogy önkifejezzek egy ember előtt, aki tetszik nekem. Ezért (bár ha félelmeimet papírra vetném, az igencsak fájna az őserdőknek) ez a legnagyobb félelmem. (Amúgy ti is féltek azoktól a kezektől, amik úgy néznek ki, mint egy szivacs, csak a belsejükben csontok és inak éldegélnek?)
Ha elküldenének egy lakatlan szigetre, három dolog lenne, amit mindenképpen magammal vinnék. Füzetet. Ceruzát. (Hogy papírra vessem, mit éltem át, mert minden bizonnyal nem unalmas az élet egy igazi dzsungelben húsevő majmokkal és fejnagyságú pillangókkal…) És egy evezős hajót (azért nem repülőt vagy motorcsónakot, mert ha már egy lakatlan szigetre küldtek, akkor jöjjek vissza kalandosan, ne rögtön. De legyen meg a lehetőségem visszajönni a civilizációba.)
A könyvespolcomon klasszikusokat és leendő klasszikusokat tárolok (ami nem felelt meg e mércének, kiolvasás után az antikváriumban végezte, az átlagos könyvekre nézve dementor vagyok: kiszívom a lelküket, majd eldobom őket…).
Ha egy szóban kéne jellemeznem magam, az a ,,kreatív” lenne, ha kettőben kéne, a relatívot is hozzátenném (a rím kedvéért…).
