A felismerés és a döntés pillanata
Molnár T. Eszter Budapest-novellája egy disztópikus jövőben játszódik Pasaréten, egy katonaiskolában, ahol a főszereplő lányok élete egy napon visszavonhatatlanul megváltozik. Olvassátok el interjúnkat!
- A novellád egy disztópikus jövőben játszódik Budán, a Pasaréten. Nagyon erős a kontraszt - miért Buda egyik legkiemeltebb, leginkább jómódú részét választottad egy nyomasztó, fojtogató atmoszférájú világ bemutatására?
- Amikor a felkérést megkaptam, egyből Pasarétre gondoltam, hiszen itt nőttem fel, ez az a városrész, amelynek illatát, zörejeit gyekekkorom óta ismerem. Eredetileg nyaralók és villák álltak itt, később a tömegközlekedés fejlődésével egyre népszerűbb lakóövezetté vált, de csak a két világháború közötti években nyerte el a mai napig meghatározó arcát. Gyerekkoromban sok házban még az eredeti tulajdonosok laktak, és úgy éreztem, a régi, sokszor omladozó villák és az elvadult kertek titkokat, történeteket rejtenek. Az egyik legrejtélyesebb helyszín pont az Akadémia volt. Tudtam, hogy katonai terület, de az ötös busz és az 56-os villamos felől csak a magas falakat láttam belőle. Találkoztam a katonákkal, a Hidász utcán végigsétálva megcsapott a lovak meleg szaga, de a laktanya életéről elképzelésem sem lehetett. Külön kis városrész volt ez Pasaréten belül, saját szabályrendszerrel. Ez a kettősség jutott eszembe, amikor témát keresve végigsétáltam a Pasaréti úton, és megláttam az Akadémia kőfalát.
- A novellád kapcsolódik a bentlakásos, akár katonai iskolák világát bemutató irodalmi és filmes elődök hosszú sorához. Van ezek közül meghatározó élményed, vagy akár olyan, amelyet tudatosan idéztél meg az írásban?
- Ottlik Géza, az elnyomás és az ellenállás emblematikus írója az Akadémián működő katonai főreáliskolai nevelőintézet tanulója volt. A Buda című regényéből több jelöletlen idézetet emeltem át a novellába. 
A volt katonai Akadémia, ahogy Kárpáti Tibor megjeleníti a kötetben
- A másik elsőre nyilvánvaló utalás Andrzej Wajda hasonló című filmje, a Tájkép csata után. Te miben látod a hasonlóságot és miben a különbséget Wajda filmjének főszereplőihez és az ő helyzetükhöz képest, ha a novellád szereplőire és Budapestjére nézel?
- Bár a címük valóban rímel egymásra, nem vonnék párhuzamot a két mű közé. A Budapestre képzelt disztópikus jövőben működő katonaiskola minden borzalmával együtt is összehasonlíthatatlan egy koncentrációs táborral. Ebben a látszólag puha elnyomásban van jövőkép és létező opció a hatalommal való együttműködés.
- Szinte elviselhetetlen feszültségben hagyjuk ott a szereplőket a novella végén. Így kicsit kétségbeesett a kérdés: szerinted, érzéseid szerint van számukra esély kilépni arról a pályáról, amelyre az elnyomás állította őket?
- Írásaimban visszatérő kérdés az egyén szabadsága, a szabadság gyakorlásának lehetősége és lehetetlensége. Az egyént számtalan tényező korlátozza a döntéseiben, ezek egy része önként vállalt kötöttség, másokat konvenciók szülnek, a legerősebb belső ellenállást azonban az erőszakos keretek váltják ki. A megalkuvás, a passzív- és a nyílt ellenállás is adekvát válaszok az elnyomásra. A novella három hőse a passzív ellenállást választotta, amíg az egyikük halála ki nem mozdította őket. A novella végén a főhőst a felismerés és a döntés pillanatában hagyjuk magára. Buda nem szűnt meg, gondolja, túl fog élni minket, és itt akár a szabadságot is értheti Buda alatt. Érzésem szerint ő is képes kitörni az elnyomás alól, csakúgy mint az Iskola a határon Medve Gábora.
