A csodálatos szemüveg
Finy Petra Aranyvackor különdíjas meséje a Kicsi Kovács Áronról szól, aki szemüveget kap, de nem akármilyet: a szemüvegen keresztül felélednek Budapest megszokott tájai. A hol vicces, hol továbbgondolásra hívó képeket-hasonlatokat Herbszt László részletgazdag grafikái keltik életre. Mind a többrétegű szöveg, mind a grafika felnőttnek-gyereknek egyaránt élvezetessé teszi a könyvet. A csodálatos szemüveg a Naphegy Kiadó 2011-es könyvheti újdonsága.
A kicsi Kovács Áron nem volt annyira kicsi, mint amennyire Kovács Áron. Sokat nőtt például, ha ráállt a gördeszkájára. A piros, pörgős gördeszkán egyensúlyozva ugyanis tíz centivel magasabb volt, mint egyébként. Majdnem olyan magas, mint egy felnőtt. Vagy legalábbis, mint egy felnőtt fele.
A kicsi Kovács Áron igazi városi gyerek volt. A piros, pörgős gördeszka nélkül nem ment sehová. Vagyis nem gurult sehová.
A piros, pörgős gördeszkával ment le például a boltba, ha leküldték tejért. Olyan ügyesen lavírozott a polcok között a deszkájával, hogy egyetlen egy zabpelyhes dobozt sem vert le. Még a zörgős, krokodilosat sem, pedig azt mindig gyerekkönyök-magasságba tették az eladók.
A piros, pörgős gördeszkával látogatta meg dédimamát is a Városmajor utcában. Dédimamának hosszú, kampós botja volt, és néha kölcsönadta kicsi Kovács Áronnak, hogy lökhesse magát gördeszkázás közben a lakásban. Igaz, előbb az összes porcelánfigurát a kamrába menekítette, de ez nem jelenti azt, hogy ne bízott volna a kicsi Kovács Áronban.
A kicsi Kovács Áron a piros, pörgős gördeszkával járt óvodába is a Toldi utcába. Olyan ügyesen gurult, hogy még a lépcsőn sem kellett leszállnia. Az anyukája már kezdett aggódni, hogy majd az esküvőjére is a piros, pörgős gördeszkán fog odazötyögni, de a kicsi Kovács Áron megnyugtatta: addigra már lesz annyi pénze, hogy vegyen magának egy komolyabb gördeszkát.
A kicsi Kovács Áron olyan gyorsan tudott menni ezzel a gördeszkával, hogy néha még a haja is lobogott. Néha még a fekete kardigánja is. Ilyenkor úgy festett, mint egy gördeszkázó Batman.
A kicsi Kovács Áron ötéves korában kapott egy szemüveget. Nem volt különösebben szép kerete, se szivárványos üvege. és a jobb szára hüppögve nyikorgott a csavaroknál. Mintha a szemüveg egyik szeme sírna. A bal lencse aljára pedig került egy mosolygó karcolás. Mintha a szemüveg másik szeme nevetne.
Jó kis szemüveg volt.
Az volt az egyetlen hibája, hogy könnyen bepiszkolódott.
Ha például elment a nagy tizenhatos busz a kicsi Kovács Áron mellett, és pont esős idő volt. Ilyenkor a szemüveg sáros lett. Persze, nemcsak a szemüveg lett sáros, hanem az egész kicsi Kovács Áron is.
Vagy ha a haragos Helga óvó néni, akinek a haragtól folyton égnek állt a haja, veszekedett a gyerekekkel a rendetlenség miatt. Ilyenkor is piszkos lett a szemüveg. Csak ilyenkor nem sár fröccsent rá, hanem Helga óvó néni nyála.
Vagy ha pukkanós bécsi virsli volt vacsorára, és a ketchupos flakont fordítva fogta meg a kicsi Kovács Áron. És a saját szemébe nyomta a szószt. Pontosabban a szemüvegére, aminek ilyenkor nagy hasznát vette.
Nemsokára kiderült, hogy a szemüveg több egyszerű szemüvegnél.
A kicsi Kovács Áron a nagy tizenhatos buszon utazott az anyukájával meg a piros, pörgős gördeszkájával, és nézelődött. Látta, hogy az egyik néni fején egy madárfészek van fiókákkal. Levette a szemüvegét, és közelebb hajolt. De csak egy kócos hajú néni volt ott, fiókák sehol. Visszatette a szemüveget. A fészek újra látható lett.
Most már nem volt semmi kétség, a szemüveg csodaszemüveg.
A kicsi Kovács Áron megnézte vele a piros, pörgős gördeszkáját is, és, hát, egyáltalán nem hasonlított gördeszkához. Inkább tűnt lapos, vörös Ferrarinak. Na, persze, azért nem annyira laposnak, hogy ne lehessen kényelmesen beleülni.
És ez így ment tovább. Amikor az anyukájával a lármás tizenkilences villamoson utaztak, és kibújtak a karcsú Erzsébet-híd alól, a híd egy dinoszaurusz csontvázává változott.
Amikor a kanyargós Toldi utca szökőkútja mellett mentek el, a szökőkút egy hatalmas bálna légzőnyílásává alakult át.
Amikor a galambos Jászai Mari téren a kicsi Kovács Áron a nagy, gördeszkás fiúkat figyelte, és felkúszott egy-egy feketén csillogó uszály a vízen, a hajók óriási fókáknak tűntek.
Amikor a zsibongó Nyugati téren leszálltak a villamosról, mert a magas Mór Ábrahámhoz mentek látogatóba, különös látvány tárult a szeme elé. Az oszlopon forgó óra nem is óra volt, hanem gyűrű, a csillogó digitális számjegyek pedig nem is számjegyek, hanem ragyogó drágakövek a gyűrűn. Az oszlop nem volt más, mint egy földbe dermedt gólem óriási ujja, amit kidugva felejtett, amikor elnyomta az álom. Aki le tudja húzni a gyűrűt az ujjáról, életre keltheti a gólemet, gondolta magában a kicsi Kovács Áron. Ezzel a magas Mór Ábrahám is egyetértett, mert másnap ő is kölcsönkapta a szemüveget.
Amikor tél lett, és a kicsi Kovács Áron teniszedzésre ment a Városmajori Parkba, a furcsa, nagy sátor láttán, ahol az edzést tartották, megállt, és elcsodálkozott. Jé, ez a puffadtra pumpált ponyva pont olyan, mint egy óriás béka. Mint az a hiú béka a mesében, aki addig düllesztette magát egyre nagyobbra, amíg ki nem pukkadt.
Szóval a szemüvegnek köszönhetően a város hirtelen megtelt mesével.
Az esti mesék pedig hirtelen megteltek a várossal. A kicsi Kovács Áron apukája nem mesélhetett másról lefekvés előtt, csakis a város csodalényeiről.
Ha kíváncsi vagy a folytatásra, olvasd el a könyvet!
