A Balatontól a Nádtengerig
"Régóta szerettem volna olyan mesét írni az óvodás-kisiskolás korosztálynak, ami egyszerre kitalált és valóságos. A Balatonpart és a nádas gyerekkorom meghatározó helyszíne, de rajongtam az ingoványos mezőkért, kis tavakért, kacsákért és vízisiklókért is. Ezt a világot szerettem volna közel hozni az olvasókhoz." - így kezdte Berg Judit a vele készült intejút, melyet a Lengemesék kapcsán készítettünk vele.
A Lengemesékben minden a természet körül forog… Mit gondolsz az ember és a természet viszonyáról?
A világ csodálatos, én mindennap elámulok a szépségén. Természeti környezetünk a legnagyobb értékünk. Sokfelé jártam már a világban, őserdőben, működő vulkán kráterében és a sarkkörön, de a mai napig ámulatba ejt egy szép bükkerdő, csendesen fodrozó tó vagy egy virágzó kökénybokor. Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekek már pici korukban megismerjék az őket körülvevő világot, és tudatára ébredjenek, mennyire fontos vigyáznunk a környezetünkre. A Lengemesék őrzőinek is az a feladata, hogy óvják a Nádtenger lakóit, miközben a tó túlpartján laknak a harácsok, akik kicsit úgy viselkednek, mint napjaink városlakói: nem figyelnek az élő környezetre, csak fosztogatnak, szemetelnek, és közben azon sírnak, hogy mióta összegyűlt a sok hulladék, rossz íze lett a korábban friss forrásvíznek.
Milyen a kapcsolatod a nádi világgal?
Minden nyarat a Balatonparton töltöttem a testvéreimmel és az unokatesóimmal. Kalandoztunk, horgásztunk, madárlesre mentünk. Éveken át ornitológusnak készültem, számomra a Tüskevár és a Téli berek meghatározó olvasmány volt. Azt hiszem, bármilyen mozinál vagy vidámparknál csábítóbb program volt számomra ellátogatni a Kis-Balatonra, és a nádasban rejtőzve figyelni a madarak mozgását. 
Berg Judit gyerekként, a BalatonpartonKi a legkedvesebb fantázialényed?
A Lengemeséknél maradva: nagyon szeretem a főszereplő Füttyös Vilkót és Lilét, szívem csücske Táltos, a sérült lábú kecskebéka, de az író mindig minden szereplőjét szereti. Fontosak Vilkó barátai, akik időnként cserben hagyják, vagy csak gyávák ahhoz, hogy kiálljanak mellette – rajtuk keresztül fontos emberi tulajdonságokat lehet bemutatni. Szeretem az öreg szereplőket is: nagyapót és a bölcs, de morcos szürke gémet, Pallaszt. Dramaturgiailag kulcsfigura Rence Ervin, akitől mindig kicsit tartani kell, és persze a „rosszak”: a harácsok, a hattyúk és a patkányok. De azért is szeretem a harácsokat, mert minden rosszaságuk ellenére esendő figurák, akikről a téli rész végére kiderül, hogy korántsem olyan elvetemültek, mint amilyennek gondoltuk őket.
Gyerekkorodban neked volt képzeletbeli barátod?
Képzeletbeli barátom nem volt, viszont minden kedves olvasmányomba belegondoltam, „beleírtam” magam – évekig tartoztam Robin Hood bandájába, és mondhatom, komoly sérüléseket is szereztem egy-egy keményebb csatában, a Fecskék és Fruskák szereplőivel megtanultam vitorlázni, és volt egy szerelmes történetszálam, amikor If várából megszökve (már a kincsek birtokában) engem vett feleségül Edmond Dantes.
Hol és hogyan születnek a lengemesék?
A könyveim többségét a zöld színűre festett, rajzokkal borított dolgozószobámban írom, a Lenge-sorozat is itt született. Először mindig eltervezem, kigondolom a történetet, ha szükséges utána is olvasok, hogy ne állítsak valótant, és csak ezek után állok neki az írásnak. 
Szerinted miért szeretik annyira a Lengemeséket a gyerekek?
Talán mert a gyerekek többsége szívesen azonosul Vilkóval, aki kicsit kilóg a sorból. Nem barnul be a haja időben, amitől óhatatlanul kívülállóvá válik. A legtöbb gyereknek van olyan érzékeny, fájó pontja, amitől kevesebbnek érzi magát a többieknél – ezért Vilkó bánata ismerős számukra. Mindezek mellett talpraesett, vagány gyerek, teli ötlettel, nagy fantáziával és jó szívvel. A lányok általában a kedves, meleg szívű, őszinte és bátor Lilét érzik magukhoz közel állónak. A Lengemesék ismerős, mégis mesebeli helyszínen játszódik, és a szereplők közti csetepaték, összetűzések, irigykedések és barátságok is megszólítják a gyerekeket. De ami még fontosabb, talán érezni a szövegen azt a lelkesedést, lendületet és szeretetet, amivel írtam. Ez mindig nagyon sokat számít!
Mit szólsz a mozifilmhez?
Nagyon izgulok. Az első mozifilm (a költségek miatt) részben a korábban már elkészült tévéepizódok felhasználásával készült. A második részt viszont kimondottan mozira álmodtuk. Nekem külön izgalmas, hogy míg az előző rész forgatókönyvének én csak néhány jelenetét írtam, és inkább a végső összesimításnál kaptam szerepet, ezúttal az egész forgatókönyv az én munkám. Ez az első film, ami pont olyan lett, amilyennek én megírtam – nem csoda, hogy nagyon várom a bemutatót!
Mit tanácsolsz a szülőknek, hogyan ütemezzék a lengékkel való barátkozást? Mikor és kiknek ajánlod a könyvek és a filmet?
Én kb. 4 éves kortól ajánlom a lengékkel való ismerkedést, és először szerintem mindenképpen érdemes a könyveket elolvasni. A sorozat a tavaszi résszel kezdődik, és a téllel ér véget – nem jó a sorrenden változtatni, mert a téli rész végére bebarnul Vilkó haja, ami egész végig hatalmas, megoldatlan kérdésként vonul végig a történeten. A 2. mozifilmmel egyidőben újra vetítik majd a mozik az első részt is, illetve ez végre DVD-n is megjelenik. A filmek esetében is érdemes betartani a sorrendet, bár a 2. rész önállóan, az első ismerete nélkül is érthető. 
Lesz még új lengemese?
A filmpremierre jelenik meg a sorozat egyik kiegészítő kötete, a Nádtengeri rejtélyek, ami egy elágazós történet: az olvasó dönthet minden kisebb rész végén, hogyan szeretné folytatni a mesét. De tervezek még két további részt, mivel Vilkó apukájáról egyre többen kérdeznek. Jövőre megírom Füttyös Tóbiás történetét, és elmesélem, hová tűnt, az utolsó részben pedig Vilkó útra kel majd a nádirigója, Vadóc hátán, hogy megkeresse az édesapját!
A sorozat köteteit itt találod!
(A cikk nyitóképének forrása: vertigomedia.hu)
