Vedd észre, ami a tiéd!
Olyan korban élünk, mikor a mesékben újra megjelenik az erős, jelenbe ágyazódott mágia, ismét használhatjuk rejtélyes erőnket, a történeteinket értelmezni tudó és a történeteinkkel bánni tudó erőnket.
Nem a kívülről jövő hatalmakra bízzuk magunkat, hanem az eleddig belül nyugvó, azonban minket keményen megdolgoztató belső történeteink vezetnek bennünket. Szükségünk van a mesékre, gyermekeinknek méginkább. - Gyimesi Ágnes Andrea írása
Menyhért Anna képes meseregénye a lét egyik legfontosabb kérdését feszegeti: hol vannak a történeteink, várnak-e ránk, melyik a miénk? Felismerjük-e őket, és ha igen, mi az, amit megteszünk azért, hogy a vágyból, a finom érzékelésünkön nyugvó megérzéseinkből indulva valódi beteljesüléshez érjünk. Tegyél érte - sugallja a könyv, lépkedj, egyik lábad a másik után, menj az orrod után, egyre figyelj, a szaglásod a lehető legkifinomultabb legyen. Ne a külső, a látszat világa határozzon meg, hanem az, amire valódi ösztökélést érzel. A lehető legnehezebb helyzetből is kiláthatsz, ha éleselméjűen kizárólag a lényegre figyelsz. Bújj bele a mesédbe, a sajátodba, vedd észre, hogy a belsőd határoz meg téged, s akkor kitisztul a ködbe borult világ. A ragacsos, nyúlós, áthatolhatatlan, fogvatartó sűrűség elenged téged, csak vágj bele a történetedbe, abba, amiről biztosan tudod, hogy a tiéd.
Valahogy így: "Vándorlány föntről megpillantotta azt a helyet. Ellenálhatatlan volt. Vándorlány úgy érezte, mintha a hajánál fogva kirepítené valami az autóból. Mintha valami odavonzotta volna, többé nem tudott elfelejtkezni arról a helyről. Pedig csak egy villanásnyira látta. Az autó továbbrobogott, s Vándorlány csak tátogott. Pedig sikítani akart, álljatok meg, menjünk oda. De percek múltak el, mire szóhoz jutott." Vedd észre, ami a tiéd, és tegyél érte! - kiált a mese. Hozd meg a döntést, válassz történetet (sorsot). Keresd a városod, old fel az átkot, engedd be azokat, akik veled akarnak menni. Ismerd fel a találkozásokat, illőn fogadd az adományokat.
Ilyen világot élünk, meg kell változtatnunk a világ csökött szabályait, a sajátunkét kell megteremtenünk.
Menyhért Anna így mondja: "Akinek változásra van szüksége - írta Góri - sokszor nem veszi észre, hogy változásra van szüksége. Nem veszi észre, hogy miben él, addig, amíg valaki, aki máshonnan jön, meg nem mutatja neki. Nem vettük észre, hogy megfeledkeztünk Óriásasszonyról, amíg el nem átkozott minket. De ha nem átkoz el, most nem ismerném őt, és nem ismerném Vándorlányt, Cölöplényt,
Nagyfiút, Zergét, Licsit és Locsit. Nem jártam volna egyedül Hegytetőn. És nem találkozhattam volna Céklamadárral. Így viszont sok új barátot szereztem, és megírhatom, hogyan röpültem vele."
Én meg úgy, hogy itt az ideje, hogy komolyan vegyük a belső, embert formáló és edző igézetet, azt, ami csak ránk érvényes, melyet csak mi indíthatunk, s amit csak mi tudunk életben tartani. Ha nem hágjuk át a félelmet, csak a nyúlós ködben tapodunk, mely majd benn tart minket.
Mindig van átjáró, súgja Menyhért Anna, menj közelebb a dolgokhoz, tégy értük, mert az működik. S igen, nehéz, de van összefüggés a történetek között, és ez segít.
Használd az égtáji erőt, amikor már benne vagy, pörög az idő, nincs, ami lefékezze, ha elindult, mennie kell.
Lépj az üveghídra, átvezet.
