Újraolvasva!
Jó néha csak úgy odaállni a könyvespolc elé, és elmerengeni a kedvenc könyveken... Ezt még a legnagyobbal olvastuk ronggyá, ez a másik kötet meg mindenhova magunkka jött, bárhova is mentünk.A baglyos könyvet pedig én szeretem nagyon, bármikor újra tudnám olvasni! Biztos nektek is van olyan könyv, amihez valamiért nagyon ragaszkodtok, olvassátok el, miket ajánlunk mi... Mert újraolvasni mindig jó!
A legizgalmasabb olyan Pagony-könyveket olvasni, amik még nem is könyvek, csak könyvek lesznek. De most még kéziratok, könyvkezdetek, rajz nélküli mesék, félkészek. Vagy: majdnem készek, mint például Gimesi Dóra Csomótündére, ami már a nyomdában van, de még nem vehettük kézbe, viszont Lizával végigolvastuk a szemleívet. De mielőtt elolvastuk: felvágtuk. De mielőtt felvágtuk, kihajtogattuk, és megnéztük, mekkora egy ív, és milyen furcsán jönnek egymás után az oldalak. Így jön ki egy ív a nyomdagépből!
Különös izgalom neki is, nekem is – én már sokadszorra olvasom, de ez már majdnem olyan, mint amilyen a könyv lesz, javítani sem lehet már, nincs visszaút! – Lizának pedig egy új mesekönyv, ami még nem könyv, más még nem láthatja, nem olvashatja, csak mi.
Elolvassuk tehát az első mesét, a címadó Csomótündért. Egy csomó tündér van a világon, meg ebben a mesekönyvben, de Csomótündér csak egy. Ő kötözi össze a szerelmespárok, királyfiak és királyleányok, tündérek és tündérlánykák cipőfűzőit. De ha egy tündér öregecske, nevezetesen 532 éves, előfordulhat, hogy nem lát olyan jól, és Menyus királyfit Fanni királylány helyett Panni királylánnyal kötözi össze. És ez bizony nem így volt megírva a nagykönyvben, ők nem egymásnak lettek teremtve. De összeházasodnak, és születik egy szuper kisfiuk, ifjabb Menyus királyfi. Menyust mindketten imádják, de egymással (illetve egymás mellett) élni egyre nehezebb. Nem folytatom: ez a mese a válásról szól. De annyira szépen, és sokadik olvasásra is annyira meghatóan, hogy nem tudok betelni vele. Én azt gondolom, elvált szülő gyerekének ennél szebb és vigasztalóbb történetet nem lehet mesélni. Liza szerencsére nem elvált szülők gyereke, ez a vonatkozása a mesének igazából fel sem tűnik neki, kéri a következőt. Aztán a következőt. Szigorúan nekem kell olvasnom, hiába tud már régen olvasni (harmadikos), vannak olyan könyvek, amit egyedül kell olvasni, és vannak olyanok, amik felolvasásra születtek. Ezek pedig olyan igazi felolvasós mesék, királylányokról és királyfiakról, tündérekről és tündérlánykákról, akik Budapesten élnek, szívesen járnak a Királyi Szimplakertbe vagy éppen a Bábszínházba, és szerelmesek, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Ez pedig nekem nagyon tetszik, sokadszorra is, Lizának pedig először, de egész biztosan nem utoljára. Nemsokára mindenki elolvashatja! (Kovács Eszter)
Csoda és Kósza sorozat - Mostanában (sokadszor) Csoda és Kósza nálunk az esti program. Ahogy egyre többet olvassuk, egyre jobban, több felől szeretem meg ezeket a lovakat. A Csósza é Skodát. Na jó, ez csak az egyik gyerek elszólása volt félálomban.
Elsőre csak annyit láttam a mesékből, hogy viccesek, és tősmagyarosak. Amit nem láttam bennük még eléggé, hogy mennyire mesék. Aztán sok humoros könyv fordult meg a kezünkben és a gyerekeim ágyában, mert nagyon szeretnek nevetni, és rájöttem, hogy mennyire ritka, amikor valami úgy tud börleszk lenni, felszabadult ökörködés, hogy megmarad a mese: a történet és a karakterek kereteiben maradunk, sőt, a poénok építik is azokat. Mese marad, aminek van eleje, vége, konfliktusa és megoldása, van benne jó és rossz, még ha nem is feketén-fehéren, küzdelem és győzelem. Érzelmek és persze sok irónia, helyzetrajz és –komikum. A felnőtteknek való kiszólások nem sértik fel a mese szövetét. Léna (4,5) szerint pedig azért jó, mert miközben olvasod, olyan, mintha te is ló lennél. (Győri Hanna)
Bárány altató - számolós könyv - Igazság szerint ebbe a könyvbe csak mindig úgy belelapoztam, és milyen nagy hiba volt, hogy nem olvastam még bővebben utána! Pedig ez egy nagyon klassz könyv, most bánom csak igazán, hogy nincs már otthon egy olyan gyerekem sem, akit még altatni kell… Satoshi Kitamura, a könyv szerzője-illusztrátora hazájában, Japánban, és egyáltalán a világban eléggé ismert gyerekkönyves, rengeteg könyve jelent meg, itt a honlapja, nézzétek meg, nekem, pl. a macskás könyve is nagyon bejön!
Stílusát nagyban befolyásolták a gyerekkorában olvasott képregények, a Pagony által 7 éve (!) kiadott számolós könyv is a maga egyszerűségében erre hajaz, első ránézésre tényleg olyan, mint egy képregény. A szerző hagyományos japán üvegtollal rajzol, és színes tintát használ munkáihoz, figurái egyszerűnek tűnnek, mégis van bennük valami nagyon emberi, és ettől válnak szerethetővé.
A Bárány altató Gyapjas, a bárány egy nehéz éjszakáját mutatja be. Magányos főhősünk, mivel nem tud aludni, nekivág a mezőnek, és útja során különböző állatokat, tárgyakat számol, majd betér egy teljesen lakatlan, kicsit szürreális házba, ahol rajzol, vacsit főz magának, majd végül egy üres ágyba fekve bárányokat számolva végre mély álomba zuhan… 
Ennyi a sztori, de közben 1-től 22-ig kell számolni valamit, – már ez is kihívás, hogy rájöjjünk, mit is kell keresni – legyen az alma, létrafok, borsószem, ceruza, csillagok, ajtó (a könyv végén persze egy mutatóban összefoglalva mindent megtalálunk).
Zseniálisan van felépítve ez a sajátos humorú és hangulatú könyv: ahogy lapozunk és vándorlunk Gyapjassal, az ég is egyre sötétebb lesz, a tér egyre szűkül, egyre inkább mi is úgy érezzük, hogy de jó lenne már lefeküdni!
Számmániás gyerekeknek remek számolós könyv, mivel gyakorlatilag csak pár oldalon nincs semmi számolnivaló, ezenkívül fejleszti a megfigyelőképességet, ha olyan apró részleteket is észreveszünk együtt, hogy Gyapjas ugyanazt a képet festi le, ami a könyv elején található… Nekem tényleg bejön, szóval mától bátran vegyétek le ti is a polcról!(Szollár Vera)
Bogyó és Babóca beteg és Boribon beteg -Itt a Pagonyban ősztől tavaszig mindannyian permanensen betegek vagyunk. Mintha visszaléptünk volna az óvodás korba és kórba. Dolgozunk, játszunk és elkapunk mindent, amit csak lehet a kisebb és nagyobb gézengúzoktól.
Ilyenkor előveszem Boribon és Bogyó betegségének történetét, segítségükkel visszaemlékszem gyerekkoromra. Szinte szerettem betegnek lenni, ilyenkor elkényeztettek, mindenki, aki szeret, körülvett, leste a kívánságaimat, vigyázott rám, vigasztalt, ápolt, biztosított róla, hogy hamarosan minden jóra fordul. 
Ugyanúgy, mint Bogyót a barátai és Boribont Annipanni. És őszintén hittem, ahogy ők is, hogy minden baj elmúlik egyszer, a betegségnek van eleje, közepe és boldog vége. Mint a mesékben. Szükség van erre a tudatra, hogy a lelkünk is félelmek nélkül egészséges maradhasson. Szükség van ilyen könyvekre, amik minden különösebb cicoma nélkül, egyszerűségükkel megnyugtatnak. (Fekete András)
Elefántkönyv -Kiselefánt születik - Jó lett volna forgatni ezt a könyvet, amikor a kisebb a hasamban portyázott. Talán jobban felkészülhettünk volna - egyrészt a nagy eszeveszett nemszeretemjeit és ellenállását tompíthatja, másrészt a szülőt is képbe hozza, vagyis tisztában lesz azzal, hogy nem ugyanaz a rózsaszín felhő veszi majd körül az új taggal bővülő kiscsaládot, mint az első érkezésekor. Alona Frankel a legbensőbb gyermeki félelmeket - a szülő szeretetének elvesztése, a magányosság - egyszerűen, tisztán fogalmazza meg, méghozzá annyira érzelemdúsan, hogy mi magunk is elmorzsolunk egy-két könnycseppet olvasva a sorokat. Ez a könyv segít nekünk és a "nagy"-nak is, aki lehet, hogy még csak kétéves, de kicsit most fel kell nőnie. Ma is sokszor meséljük otthon ezt a történetet, mert a fiúk rajonganak érte, amikor Kiselefánt és Elefántbaba nevét az ő nevükre cseréljük. Utána persze verekszenek még egy jót, ahogy testvérekhez illik. Szülőknek és gyerekeknek egyaránt kötelező olvasmány babavárás idején és később is. (Sugár Judit)
