Trutymóék a tengeren
Emlékeztek még Trutymó úrra és Trutymónéra? Csúnyák. Szőrösek. Rongyosak. Gusztustalanok. De azért megszerettük őket. Nos, kalandjaik nem értek véget, sőt, most egy igazán különleges és titkos feladatuk van: le kell szállítaniuk egy NAFI-t. (Hogy mi az a NAFI? Egy Nagyon Fontos Illető.) Nincs könnyű dolguk, mert a NAFI-t sokan meg akarják kaparintani. Max és Márta például nagyon gyanús. (Hogy mást ne mondjunk, felváltva viselik ugyanazt a koromfekete álbajuszt.) Vagy Ragasz Lezserbaj, aki tökéletes úriember, kedves és előzékeny, mellesleg kiváló hajóskapitány. Vagy mégsem az? És itt van Fürge McKerge, a kerekes székek virtuóza, aki, úgy tűnik, nagyon kedveli Trutymó urat. Nem csoda, ha Boldi (Trutymóék lopott fia, akinek az egyik füle sokkal nagyobb, mint a másik, a szíve meg az esze viszont mindig a helyén van) és Mimi (aki mindig rózsaszín ruhában jár, rózsaillata van, és két kolibri repked a feje körül) nem tudja, kiben bízhat, és kiben nem. A Trutymóék a tengeren kalandos, izgalmas, és legfőképpen nagyon mulatságos – nemhiába hívják a szerzőt Philip Ardaghnak, az illusztrátort pedig Axel Schefflernek.
Aznap este az út mentén táboroztak le. És a következő este is. Meg az azután következőn is. A harmadik éjszakára leapadtak a méhcsípések, és Trutymó úr végre megszabadulhatott az iszappakolástól, amelyet a felesége erőltetett rá. (Elsősorban nem a csípések okozta fájdalmat enyhítendő, hanem, hogy jókat röhöghessen a férjén.) Trutymó úr ragyás arca még a szokásosnál is ragyásabb volt: egy méhtámadás utáni csatamezőre emlékeztetett, amelyről pár napja vonult le a méhecske hadsereg.
A támadást leszámítva az első három nap eseménytelenül telt. Boldi meg Mimi alaposan áttanulmányozta a Trutymó úr által írt utasításokat, és Boldi a Fürge McKergétől kapott térképek alapján irányította tovább Bütyköt az úti céljuk felé. Aztán – ha jól számoltam – eljött a Negyedik Nap, amelyen elvileg meg kellett volna érkezniük Izsákrévbe.
Végül azonban ez a nap a Be Nem Tervezett Megállás Napja lett. Boldinak sikerült a hatalmas lakókocsit egy sövénnyel szegélyezett, nagyon keskeny úton végigvezetnie – párszor kis híján lesöpörték Bütyök hátáról az út fölé hajló faágak –, de aztán történt valami, és nem tudtak tovább menni.
Egy hatalmas, méregdrága, nyitott tetejű autó állt keresztbe az úton. Egy férfi hajolt be a motorháztető alá. Az elefánt hátáról Boldi nem látott mást, csak egy hajszálcsíkos nadrágot.
Az illető végül kikukkantott a motorból, és így köszönt:
– Halihó!
Majd, ahogy megpillantotta a különös lakókocsit, amelyet egy elefánt húzott, és egy kajlafülű, kék ruhát viselő fiú vezetett, hozzátette:
– Nocsak, ez meg mi a szösz?
(Nem meglepő, hogy így meghökkent, de vajon akkor mit szólt volna, ha a hordóruhás NAFI a szokott helyén ül? Még szerencse, hogy éppen Trutymóék lakókocsijának nappalijában heverészett a kanapén.)
– Helló! – köszönt vissza Boldi, majd elegánsan lecsusszant Bütyök hátáról. (Hosszú hónapokig
gyakorolta az elefánthátról lecsúszást.)
– Sajnos nem akar beindulni ez a fránya motor – közölte a fickó.
Nagyon elegáns, hajszálcsíkos öltönyt és lazacszínű selyem nyakkendőt viselt. Aztán egy, a nyakkendőhöz tökéletesen passzoló, lazacszínű kendőbe törölte – Boldi szerint tökéletesen tiszta – kezét. Drága arcszesz illata csapta meg a fiú orrát. Boldi nem tudta, hogy a „fránya” az egy különleges motortípus vagy sem, de a lényegen ez nem változtatott: az utat elállta egy autó, amelyet sehogy sem lehetett elindítani.
– Ugye ért az autókhoz? – kérdezte reménykedve Boldi.
– Csak azt tudom, mennyibe kerülnek, milyen gyorsan repesztenek, és milyen színben kaphatók – felelte a fickó. – Te miért hordasz ilyen furcsa öltözéket?
– Izé… az anyukámtól kaptam – pillantott végig Boldi a kék ruhán.
– Jól áll – nyújtott kezet a fickó. – Ragasz Lezserbaj.
– Elnézést?
– A nevem. Ragasz Lezserbaj – ismételte.
Boldi kezet rázott vele, majd ő is bemutatkozott:
– Boldi vagyok.
– Örvendek a szerencsének… Direkt hordasz ilyen frizurát? – bökött Boldi fejére Ragasz Lezserbaj.
– Mármint milyet?
– Hát ilyen szénaboglyásat.
Boldi ösztönösen a fejéhez kapott, és megpróbálta lesimítani a haját.
– Egyszerűen ilyen – sóhajtott végül. – Bármit csinálok vele, ilyen marad.
– Szerintem fantasztikus – lelkendezett Ragasz Lezserbaj (akinek alig pár szál haja volt, az is a füle körül). – Te sem értesz az autókhoz, ha jól sejtem.
– Sajnos nem – felelte Boldi.
– Atyaég! – bökött Ragasz Lezserbaj Boldira.
– Mi van? – pislogott riadtan a fiú.
– A füled! – kiáltotta a fickó. – Az egyik sokkal, de sokkal, de sokkal nagyobb, mint a másik!
– Izé… igen – ismerte el Boldi. – Valószínűleg azért, mert egyszer régen a fülemnél fogva kiakasztottak egy szárítókötélre, és…
– Csodálatos! – vágott a szavába Ragasz Lezserbaj.
– Bármi is az oka, őrült jól néz ki. Szenzációsan! Bárcsak nekem is ilyen fülem lehetne!
Ekkor hirtelen megjelent Trutymó úr, és meg- állt Boldi mellett. A haja tele volt gallyakkal, akkor szedte össze őket, amikor átpasszírozta magát a lakókocsi és az út menti sövény között.
– Halihó, kopaszkám – köszönt (nyilván Ragasz Lezserbajnak). – Nem érünk rá egész nap. Vigyed
az útról a verdádat, különben kénytelenek leszünk áthajtani rajta.
– Áthajtani rajta?
– Jól hallottad. Elefántostól, lakókocsistól, utánfutóstól. Az egész hóbelevanccal.
