Trevor
Trevor egy vidám, jó humorú, tizenhárom éves fiú, de otthon és az iskolában is különcként kezelik. Trevor művész szeretne lenni, mégpedig olyan, aki megváltoztatja a világot. De miért vesz föl csillogóLadyGaga-jelmezt halloweenkor? Trevor szerint azért, mert jól néz ki, és amúgy is Lady Gaga a példaképe. A többieknek erről teljesen más a véleménye. Egy ideig a szülei és a barátai is megpróbálnak úgy tenni, mintha Trevor egy átlagos srác lenne. Hisz ez volna a legjobb, nem? Könnyebb elfogadni azt, aki olyan, mint te vagy én. Ha valaki nagyon más, akkor mindenki félrenéz, és reménykedik, hogy nem jól látja. De Trevor különleges, tehetséges és más, és ilyen is akar maradni. De meddig úszhat szemben az árral?
Részlet a hamarosan megjelenő fordulatos, amerikai kisregényből, mely a kamaszkori útkeresésről, a másságról és az elfogadásról szól. Neked is.
Hét
Kiborultam, elmeséltem Katie Quinn-nek, mi történt köztünk Pinkyvel, azaz elmondtam neki, hogy nem tudom, mi történt köztünk, és miért nem áll szóba velem. Katie azt mondta, hallotta, hogy Pinky néhány barátja rólam beszélt a hátam mögött.
– Mit mondtak? – kérdeztem.
– Nem kéne elmondanom.
– Mondd el! – kérleltem. – Tudnom kell.
– Nem akarod tudni.
– Katie, kérlek! Bármit is mondtak, nem lehet rosszabb, mint amit most magamban képzelek.
– Oké. Azt mondták a fiúk, hogy úgy mész, mint egy lány.
Bevallom, ez sokkal-sokkal rosszabb volt, mint amit magamban el tudtam képzelni. Tulajdonképpen úgy éreztem, meg is ölhetném magam miatta. Természetesen elutasítottam a gondolatot. Mondtam Katie-nek, hogy nem úgy megyek, mint egy lány. Egyáltalán nem!
Katie szomorúan rám mosolygott, aztán a saját hangomat hallottam.
– Állj! Szerinted is úgy megyek, mint egy lány?
– Nem – válaszolt. – Persze hogy nem.
Azt javasoltam, úgy tudnánk a legjobban bizonyítani, hogy igazunk van, ha megmutatom neki. Rossz ötlet volt. Mikor befejeztem, megfordultam, és láttam az arcán, hogy valami nem stimmel.
– Mi van? – kérdeztem.
– Semmi.
Egyenesen hazamentem, kidobtam a fekete kezeslábast, a flitteres pelerint és minden csillogó sminkcuccot. Kizárt, hogy valaha Lady Gagának öltözzek. Az életemnek ez a szakasza lezárult.
Ezután úgy döntöttem, fekvőtámaszokat fogok csinálni, és leültem a tükör elé, hogy alaposan szemügyre vegyem magam. Valami baj van velem, és ez nyilvánvalóan látszik is. De micsoda? Nem számított, milyen hosszasan álltam a tükör előtt, nem számított, milyen feszülten meredtem a tükörképemre, nem láttam azt, ami mássá tesz a többiekhez képest. Az életem nyilvánvaló tragédia: vicces, hogy pont én vagyok az egyetlen, aki nem látom.
Másnap az iskolában Pinky a szünetekben már nem is köszönt nekem, és úgy tűnt, mindent elkövet, hogy ne fussunk össze a büfében. Az irodalomóra különösen nagy kínszenvedés volt, mert kénytelen voltam negyven percen át nézni, és ő nem volt hajlandó visszanézni rám, vagy egyáltalán tudomást venni a létezésemről. Senki sem tudta, milyen mélyen szenvedek emiatt, mert eldöntöttem, megtartom magamnak. Ez több mint egy hétig így ment, és egész idő alatt csak azt akartam tudni, mi történt a barátságunkkal Pinkyvel. Hova tűnt? Mit tettem, amivel felidegesítettem? Azért történt, mert úgy megyek, mint egy lány? Talán van valami, amivel jóvátehetném. De mi?
Aztán Mr. Kienast megkért, hogy olvassam fel hangosan a fogalmazásom a novelláról. Olyan volt, mintha különleges kínzást találtak volna ki a megalázásomra és a zavarba hozásomra. Ahogy a tanár felé sétáltam, hallottam, hogy a többiek összesúgnak a hátam mögött. Ez a srác van oda Pinky Faradayért. Ez volt életem leghosszabb útja. Ott álltam, szemben az osztállyal a hülye papírommal, és bár tudtam, hogy ez nem lehetséges, reméltem, hogy az egész csak rossz álom. Mikor rájöttem, hogy nem álom, akkor azt reméltem, holtan esem össze az egész osztály előtt. Mikor ez sem történt meg, nyeltem egy nagyot és belevágtam.
Azt választottam témának, hogy Az ártatlanság elveszítésének témája az irodalomban. Ezt írtam:
„Az ártatlanság elvesztését magyarázat nélküli tapasztalat váltja ki. A szereplő valamit megtapasztal, mégpedig veszteséget. Olyat, ami fáj. Túl kell élnie. A tapasztalat elég erős kell legyen ahhoz, hogy ne felejtse el, és árnyalatnyit változtat is a jellemen…”
Mr. Kienast ötöst adott a fogalmazásomra. Senki sem jött rá, hogy egy könyvből másoltam. Pinky továbbra sem vett tudomást rólam, a nap további részére hivatalosan láthatatlanná váltam.
