Szijj Ferenc: Zöldség Anna és a beszélő póniló
A 2008-as IBBY Év Gyerekkönyve díjjal jutalmazott könyvből olvashattok most egy keveset: az alábbi részlet a könyv, és a történések legeleje. A főbb szereplőket itt rögtön megismerhetjük: mindenekelőtt Zöldség Anna királykisasszonyt, valamint Haén Cicát, a főszakácsot és a Hazardőr Ezredest - nem mindennapi figurák! De a legfontosabb szereplő itt még csak vágy képében él: ő pedig a címben is szereplő póniló. Aki továbbolvassa a könyvet, megismerheti őt is (amúgy Milkónak hívják, pöttyös, és beszélni is tud. És még jártassági bizonyítvány sem kell hozzá...)
Egy érzékeny, szellemes, játékos mesekönyv Szijj Ferenctől: kicsit mint Alice, kicsit mint Óz, és persze kicsit mint Szuromberek, és nagyon Zöldség Anna.
A rajzokat Ménes Ágnes készítette.
Sárgarépa és Petrezselyem Anna királykisasszony, akit az ország népe szeretetből és a rövidség miatt egyszerűen Zöldség Annának hívott, egy reggel elhatározta, hogy szerez egy lovat. „Szerzek egy lovat” – ezzel a gondolattal ébredt, és rögtön magához hívta hivatalos öltöztetőjét, a hazardőr ezredest. Nem mintha Zöldség Anna nem tudott volna már magától is felöltözni, de királykisasszonyoknak – mint azt a történeti könyvekből is tudjuk – ősidők óta kijár egy saját öltöztető, akinek inkább az a feladata, hogy öltözködés szórakoztassa a királykisasszonyt, és emellett országos ügyekben tanácsokat adjon neki.
– Szerzek egy lovat – közölte a hazardőr ezredessel Zöldség Anna.
– Hát, az nagyon bonyolult, mert a lóhoz tartási engedély kell, meg jártassági bizonyítvány – válaszolta kapásból a hazardőr ezredes. – Meg… úgynevezett patkóadót is kell utána fizetni, lábanként öt… vagyis huszonöt vonyarcot.
– Szóval akkor nem lehet – szomorodott el Zöldség Anna. – Kár, pedig úgy szerettem volna.
– De azért talán valahogy meg lehet oldani – mondta a hazardőr ezredes, és belefújt a sípjába, mert volt neki egy zsinóros sípja, benne volt mindig a szivarzsebében, és ha gondolkodott, mindig megfújta. Most is gondolkodott nagyon. – Milyen lóra gondolsz?
– Nekem mindegy, csak ló legyen – mondta kertelés nélkül Zöldség Anna. – Lehetőleg minél nagyobb, és tudjon beszélni.
– Értem, szóval egy olyan nagyobb fajta táltos paripa – fújt bele megint a sípjába a hazardőr ezredes. Ekkor megjelent Haén Cica, a főszakács, a tejszínhabos tejbegrízzel. Felesleges mondanunk, hogy egy királykisasszonynak külön főszakács is kijár, de rajta kívül is még sokan tartoztak Zöldség Anna személyes udvartartásához.
– Szép napunk van – mondta Haén Cica behízelgő hangon. – Odakint hangyák halandzsáznak, méhek mórikálnak és pávák pipálnak.
– Hol? – nézett ki az ablakon Zöldség Anna.
– Mindenhol – tette le az öltözőasztalkára a tejszínhabos tejbegrízt Haén Cica.
– Az most mindegy. Kisebb gondunk is nagyobb annál – fordult vissza az ablaktól a hazardőr ezredes, és már éppen újból bele akart fújni a sípjába, amikor megakadt a szeme a tejszínhabos tejbegrízen. – Hát erről meg hol van a tejszínhab?
– Hát az úgy volt – törölte meg gyorsan a bajszát Haén Cica –, hogy kitettem az ablakba hűlni. Én elfordultam, hogy kivegyem a gyöngyökkel díszített evőeszközös ládikából a kiskanalat, és mire visszafordultam, látom ám, hogy egy foltos tigris nyalogatja a tejszínhabot.
– Máris lebuktál – nézett rá szigorúan a hazardőr ezredes –, mert foltos tigris tudvalevőleg nem létezik.
– Az nem biztos – jegyezte meg Zöldség Anna –, mert például kacsacsőrű emlős is létezik, akkor miért ne létezhetne foltos tigris is?
– Vagy lehet, hogy fóka volt – vonta meg a vállát Haén Cica. – Egy olyan foltos fóka. De mi is az a nagy probléma, amin ennyire gondolkodtok?
– Hagyd csak, így is meg lehet enni – intette le a túlbuzgó hazardőr ezredest Zöldség Anna, aki közben már bele is kanalazott a tejbegrízbe. – Mondd el neki a lovat.
– Ugyan, hogyan is érthetne a lovakhoz egy szakács! – méltatlankodott a hazardőr ezredes.
– Azért csak mondd el neki – mondta Zöldség Anna, és tovább eszegette a tejbegrízt, miközben Haén Cica elérzékenyülve nézte őt.
– Na jó – adta be a derekát a hazardőr ezredes. – Szóval egy ló kellene a királykisasszonynak.
– Aha… – bólintott teli szájjal Zöldség Anna. – Egy olyan… lehetőleg jó nagy, és tudjon beszélni.
– Lovat a lóboltban lehet venni – közölte Haén Cica.
– Lóboltban… – maradt nyitva a szája Zöldség Annának egy pillanatra, de aztán sikerült lenyelnie a falatot.
– Igen, de a lóhoz tartási engedély és jártassági bizonyítvány kell – mondta a hazardőr ezredes –, továbbá patkóadót kell utána fizetni. Úgyhogy én inkább… – fújt bele a sípjába egy rövidet – hintalovat javasolnék, de abból is valami szelídebbet, amelyik alig billeg, mert különben veszélyes lenne.
– De én igazit akarok – tolta félre az üres tányért Zöldség Anna.
– Tudtommal a pónilóhoz nem kell se engedély, se bizonyítvány, és az adója is sokkal kisebb – mondta Haén Cica.
– Az kicsi ló? – kérdezte Zöldség Anna.
– Kicsivel kisebb, mint a másik fajta, az engedélyes, de némelyik azok közül is tud beszélni.
– És mit gondolsz, hol van itt lóbolt? – akadékoskodott tovább a hazardőr ezredes. – Az egész országban nincs egy se! Én arról tudnék.
– Minden normális országban van lóbolt – jelentette ki határozottan Haén Cica. – Márpedig a mienk normális ország… majdnem.
– Jól van, jól van – mondta gyorsan Zöldség Anna –, akkor keressetek nekem egy lóboltot!
