Szex, szerelem, kalandok
Két mai ifjúsági regény, két iskolai környezet, csapat, két pörgős sztori - két nagyon másféle és nagyon magával ragadó történet. Mindkettő beszippant, mert nagy és erős világteremtő erejük van, mindkettőben rengeteg olyan elem van, amiben magunkra ismerünk, ami tükröt tart a személyes döntéseink elé és a társadalmunknak. A D.A.C közvetlenebbül, abszolút a (középosztálybeli) hétköznapok felidézésvel, az EPIC egy kitalált világgal, amit a jól ismert Budapestünkre, a magyar társadalom kondenzált kis közegébe (Illatos út-Angyalföld-Széchenyi-hegy-Kossuth tér) helyez el.
Kalapos Éva biztos kézzel mozgatja a D.A.C. harmadik kötetében, a Kéz a kézben-ben a szereplőit. Kívül-belül ismeri már őket, és mégis képes meglepni minket egy-egy húzásukkal. Ez az igazi Jóbarátok sztori továbbra is leginkább agyalással és lelkizéssel telik, csak most a Balatonra viszi le hőseinket az író. Közeledik az év vége, és Flóra, Ginny, Ági és Zsani közösen mennek nyaralni. Ági hozza Ákost, a társaság egyetlen férfi tagját, amin persze sokat poénkodnak - Zsani és Flóra most éppen nincsen olyan jóban a pasijával. Az amúgy is fárasztó figurát, Márkot, aki látványosan nem illett a főhőshöz, végre sikerül huszárosan kiiktatni. Szóval ezek a fő témák: szakítás-együttmaradás, szex, és még egy, a legfontosabb: előítéletek.
A lányok rengeteget témáznak azon, hogy ki meddig megy el a pasikkal. Nekem ez egy picit, bevallom, fura volt, mert valahogy azt gondolnám, hogy tizenhat-hét évesen ez sokkal spontánabb és egyszerűen csak úgy jön, mert hát nem kisbabák, gyakorlatilag felnőttek, és állítólag manapság minden még jobban felgyorsult. De a párbeszédek hitelesek, a főhős tényleg egy szuperproblémázós típus, tehát róla tényleg el is hiteti velünk az író, hogy mindenen ennyit töri a fejét. Azért ne aggódjunk, mindenkivel megtörténik minden, aminek meg kell, mégha kicsit lassan is :). Zsani ugyan korábban több rövidebb kapcsolaton túl volt, de bánja, hogy így alakult, mert nem volt jó, Flóra valami rettentő romantikusra vágyik, amiről maga is tudja, hogy regényekből-filmekből látott, és nem a sajátja. Ginny egy túlhajszolt anyukából végre valódi kamasszá válhat, miután elszakad otthonról. A szülők minden családban jobbára hibát hibára halmoznak, az ember csak a fejét fogja, hogy milyen változatos módon tudják megnehezíteni az amúgy is nehéz korban lévő kamaszgyerekeik lelki fejlődését.
Miután Flóra túl van az első szakításon, amire nagyon nehezen áll készen, de nagyon megkönnyebbül végül – ahogy a félresikerült első kapcsolatokkal lenni szokott, már nagyjából tudja mire vágyik. Intelligens társra, akiben nem azt szereti, hogy őt, Flórát lehet szeretni, hanem a másik lényét.
Ezzel ráfordul a regény - körülbelül a felénél - a központi problémára, az előítéletekre. Flóra előző kötetből ismert “barátja”, Dani ugyanis cigány. Középosztálybeli, jómódú, jó középiskolába járó. Olyan, akiről csak második blikkre látni. Fontos lépés ez a magyar (gyerek)irodalomban, ahol sem tematizálva, sem epizódszereplőként nincsenek jelen a cigányok. Mintha nem is léteznének. Jobb erről nem is beszélni, oda se nézni!
Hát, Kalapos Éva nem az az elhallgatós, ő is szereti végiggondolni és kibeszélni dolgokat, talán kicsit hasonlít főhősére, Flórára? Dani szerepeltetése azért nagyon jó, mert már ismerjük, megszerettük, látjuk, hogy ő is egy pont olyan ember, mint a többiek, csak kicsit zárkózottabb. Nem úgy közelítünk tehát hozzá, hogy a Cigány, nem látva a címkétől semmit belőle. Viszont ez új fénybe helyezi azt, ahogy Flóra korábbi hazudozása miatt más suliba kényszerült - hiszen így a helyzet, hogy hamis vádakkal elkergetik, neki s szüleinek egy ismerős szituáció. Persze az író nem hagyja, hogy valami rózsaszín felhőbe burkolózva boldogan mosolyogjunk a “jó cigányon”. És az is nagyon ügyes, hogy pont Ági, az intelligens, a könyvmoly az, aki rigid előítéletekkel reagál. Aki, mivel ők szegények és a gettóban laktak, rossz gyerekkori tapasztalatait általánosítja. Aki nem akar egy levegőt szívni egy olyannal. Jó a jelenet, ahol összevesznek, nem tudnak mit kezdeni sem az előítélettel, sem a tapasztalattal, csak leordítani egymást.
Ági az elfogadó közegben, beszégletve képes változtatni a gondolkodásán. De mi van azokkal, akik virtigli kopaszok a suliban, akik megverik és durván szidalmazzák Danit? Hát az van, hogy a tanárok szépen hátat fordítanak a problémának. Még szerencse, hogy ebben a suliban van egy Jonny bá - bár mindenhol lenne - aki megszervezi, hogy egy külső mediátor segítsen a gyerekeknek megnyílni és mindenféle profi pszichodrámás és beszélgetős gyakorlaton keresztül lebontani az előítéleteket. Nemcsak a cigányokkal szemben, hanem minden mással szemben is: mindenkiről kiderül, hogy vannak problémái, de ettől nem lesz egyenlő a problémájával, a probléma nem takarja ki a teljes személyiséget.
Egyszóval: ahogy a szereplőknek, az olvasónak is igazán katartikus élmény ez a záró pszicho-gyakorlat. Van min gondolkozni, ha letesszük a regényt.
Ha a DAC a problémázós-lelkizős regény, az EPIC, Szabó Tibor Benjámin könyve (szeretik ezeket a betűszavakat a szerzők) a kalandos- fantasy. Sok mindenből merít ez az első kötet: a Harry Pottertől A harmadik hullámig van itt mindenféle hatás. A helyszín ebben is itt és most: Budapest, sőt, utcára tudjuk szinte, Angyalföldön vagyunk. Éppen itt épül egy szuper iskola titokzatos körülmények között, egy zseniképző, ahova nagyon sajátos körülmények között vették fel a gyerekeket. Az egész suli borzasztó high-tech, viszont kissé olyan, mint egy kiképzőtábor: minden személyes cuccot elvesznek, biztonsági őrök vigyáznak, szigorú szabályok vannak, mindenkit követnek egy csuklópánttal, a tanáriba tilos bemenni. Ja, és az egyik jelszavukat egyenesen az SS-től kölcsönözték. A kis csapat, akiket követünk, rendesen gyanakszik is, és nyomozni kezdenek. Nem tudom, a gyerekolvasóval hogy van, felnőttként elég hamar világossá válik, hogy éppen a nyomozás a félévi feladatuk, és a nyomok félig-meddig direkt vannak elejtve nekik. Egy ősmagyar mítosz nyomán kanyarog a történet, aminek a végén kincset kell megtalálni, de a mítosz felderítése során még nagyon sok minden kiderül. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg mindent megtudunk a csapattagok személyiségéről és családi hátteréről. Nagyon jó a csoportdinamika, hogy mindenki másban tehetséges, ez viszi előre a regényt, ahogy persze a rejtély is. Ugyanakkor a rejtély felgombolyítása során voltak olyan apró gikszerek, amiken fennakadtam: a geek helyett junkie, ADSL-internet, a bemérhetetlen telefon felhívása iPhone-nal (akkor azt mérik be, nem?), az óriásfájlról nem veszik észre megnyitáskor, hogy óriásfájl - hát azért kicsit lassabban nyílik meg egy tízszeres méretű kép. Ami még ennél is zavaróbb volt, az a regény zárása. Egyfelől borzasztóan elszaladt az utolsó fejezetben a dramaturgia, és rengeteg esemény zsúfolódott össze. Másrészt nagyon nagy bizonytalanságban lettünk hagyva az iskola felől. Mintha a feladat sikeres elvégzése igazolná a náci módszereket, a nyomasztást, a terrort, a személyiségi jogok eltiprását. A gyerekek ugyan tiltakoznak, hogy ilyen módszerekkel nem tekintik eredménynek az eredményt, de aztán a kényelmes iskolai kocsiban a valamiféle fenntartható fejlődéssel megfűszerezett, a jók és a szeretet diktatúrájának előadott világmegváltó szövegtől elandalodva nem tudjuk, hogy mit gondolnak. Nem is ez a baj, lehetne ez egy nyitott vég, de inkább mintha a másik irányba záródna, mintha egy utólagos jóváhagyást kapna mindaz, ami történt. Ha lehet ilyen avíttas fogalmakat használni, az erkölcsi mondanivaló marad nekem a végén zavaros. Mindenesetre nagyon várom a második részt, mert azt remélem, hogy abban letisztulnak a dolgok - és egy biztos, ez a könyv is rengeteg megbeszélendő témát dob fel, és rettentő izgalmas, letehetetlen.
