Szélsőséges önelemzés
Laboda Kornél így jellemzi magát: „Születtem 1984-ben Siklóson, ahol (az első fejezetet leszámítva) ezt a könyvet írtam. 2003-ban – legnagyobb meglepetésemre – Budapesten találtam magam a Színház- és Filmművészeti Egyetem
színháztudomány szakos hallgatójaként, aztán még a színházrendező szakot is elvégeztem ugyanott.
Jelenleg többé-kevésbé pályakezdő vagyok, és teljes mértékben szabadúszó színházi mindenes,
vagyis diplomás rendező és dramaturg, alkalmi kabaréíró, műkedvelő színész, valamint szenvedélyes,
ám de képesítés nélküli macskaszitter.” - a szerzővel új regényéről, a mátéPONTindul-ról Rádai Andrea beszélget
Folyamatos jelen
Fiúregény?
Nem tudom, jót tesz-e, ha így címkézzük. A főhős fiú, ráadásul tizenhét éves, szóval nagyon sokat is foglalkozik a saját fiúságával, és én is fiú vagyok, szóval igen, ez fiúszemszög. Ugyanakkor egyáltalán nem csak fiúknak szól. Sőt, úgy gondolom, hogy lányoknak bizonyos szempontból izgalmasabb is lehet, mert beleláthatnak egy fiú fejébe.
EZ az első (ifjúsági) regényed. Mikor és hogyan jöttél rá, hogy meg fogod írni ezt a könyvet?
Nagyjából másfél-két éve volt a fejemben, hogy kéne írni valami szöveget, ami E/1.-ben van és jelenidőben, kamaszelbeszélővel. Aztán amikor Péczely Dóra, a Tilos az Á szerkesztője nagyjából egy éve megkeresett, hogy írjak egy ifjúsági regényt, akkor tudtam, hogy meg fogom írni. Kellett hozzá, hogy valaki fölkérjen rá. Teljesen magamtól talán soha nem kezdtem volna bele.
Neked milyen volt kamasznak lenni?
Zűrzavaros, görcsös, szélsőségesen önanalitikus időszak volt. Nagyon gátlásos kamasz voltam, nem lázadó, inkább beforduló típus. Ezt az időszakot sokszor lezártam azóta, és ugyanennyiszer kerültem bele újra. Szerintem az embernek nem egy, hanem száz kamaszkora van. Hogy aktuálisan segített-e valamit lezárni a könyv, nem tudom. Talán igen, de ezt még nem látom át.
Sejtetted, hogy egyszer írni fogsz? Fontos volt akkoriban számodra az alkotás?
Igen, nagyon fontos volt akkor számomra az alkotás. És író akartam lenni tulajdonképpen kisgyerek korom óta. És filmrendező. Kamaszként szinte mániákus kultúrafogyasztó voltam. Sejteni nem sejtettem, hogy írni fogok, ez amolyan vágyálom volt inkább. Egy barátommal, Rónási Marcival írtunk verseket, fotóztunk, filmeket forgattunk, többek között a Gyűrűk urát. Ha úgy vesszük, nagyon elhivatott kamasz voltam.
A regény egyik meghatározó hőse Simon, egyfajta valóságos-képzeletbeli, titkos nagybácsi, aki beavatja Mátét, de eléggé komplikálja is az életét. A te életedben volt hozzá hasonló alak?
Konkrétan nem. De voltak izgalmas, érdekes, fantasztikus emberek, akiktől rengeteget tanultam. Simonnak vannak mondatai, amiket ilyen, mesterszerű emberektől loptam el, akikkel kamaszként ismerkedtem meg. Nem egy, hanem több figura szintézise Simon.
Főleg színházzal foglalkozol, hiszen rendező és dramaturg vagy, de a könyved olvasása közben nekem az volt a benyomásom, hogy ezt a regényt inkább filmes ember írta...
A film mindig is foglalkoztatott, előbb-utóbb valószínűleg filmezni is fogok. Egyébként a színházi munkáim is rendszerint filmesek valamennyire, legalábbis abban, hogy szeretek montázstechnikát használni az előadások összerakásánál. És életem során lényegesen több filmes hatás ért, mint színházas. Talán ezért.
Miért PONT ez a címe?
Mondatcímet szerettem volna, mert azokat szeretem. Több verzió fölmerült, ebben van egy kétértelműség, mert a hangzása behozza kicsit az internetet, ami egy viszonylag hangsúlyos motívuma a könyvnek, ugyanakkor a mondat egy éppen most zajló dolgot fejez ki, mintha egyetlen pillanatról szólna a regény, ami tulajdonképpen igaz. Folyamatos jelen.
A regény stílusa elég szókimondó. Szerinted miért lehetnek „csúnya szavak” egy ifjúsági regényben?
Nem volt szándékom, hogy szókimondó legyen. Azt akartam, hogy őszinte legyen. Én azt nem értem, miért ne lehetnének "csúnya szavak" egy ifjúsági regényben. Durva hazugság azt gondolni, hogy az ifjúság nem használja ezeket a kifejezéseket, sőt. Emlékeim szerint úgy káromkodtunk kamaszként, mint a kocsis. Jó, én mondjuk pont nem, de körülöttem majdnem mindenki. Ha hitelesen akarok egy tizenhét éves hangján megszólalni, nem finomkodhatok. Ugyanakkor Máté szerintem kifejezetten választékosan beszél és csak időnként használ nyersebb kifejezéseket. Én inkább finomítottam írás közben, mint durvítottam.
A beteljesületlen szerelemben hiszel?
Hiszek benne, igen. Hiszem, hogy bizonyos értelemben romantikusabb és tisztább, idealisztikusabb, mint a beteljesült. A beteljesült szerelem előbb-utóbb okvetlenül illúzióvesztéssel jár. A beteljesületlen viszont konzerválódni tud abban az irreális, fantasztikus formában, aminek általában nincs sok köze az úgynevezett valósághoz. Még a fájdalmassága is tisztább és heroikusabb, mint a megvalósult szerelem kínjai.
