Sajnálkozás helyett (s)írás
"Gáspár Miksa vagyok, és a Radnótiba járok hetedikbe. Sok éve írogatok, főleg verseket, de prózát is. Eddig könyvajánlót nem sokat írtam, de szeretem a (főleg irodalmi) kihívásokat. "Szakterületemnek" a köszöntő-írást mondhatom, de ha időm engedi, és van ihletem, más műveket is alkotok. Olvasni is nagyon szeretek, és nagy rajongója vagyok egyébként a Tilos az Á Könyveknek, és persze az Időfutárnak."
Miksa most A csíkos pizsamás fiúról írt gondolatait osztja meg veletek.
Ha valaki mostanában hallgatja a híreket, olvassa az újságot, vagy csak figyel a környezetére, sokat hallhat emlékművekről, megemlékezésről, és csupa nem mindennapi, és ezáltal kézzel nehezen fogható dologról. Ezen kívül mindenkiben él valószínűleg egy felszínes, esetleg mélyebb tudás, érzés ezzel a szóval kapcsolatban: holokauszt. A holokauszt volt a 20. század egyik rémtette, amit a náci németek és a hozzájuk csatlakozó európai hatalmak követtek el, egy vallás, egy csoport, egy kisebbség kiirtása érdekében.
Rengetegen alkottak a témában azzal a céllal, hogy a 6 millió meggyilkolt zsidó és más népcsoportok áldozatai emléke, és a velük történt erőszak feldolgozódjon. Kevés írónak sikerült olyan művet létrehozni, mely egyszerre szólít meg minden korosztályt, és érzékien és hűen, túlzások és színezések nélkül adja vissza a történteket. Szerintem John Boyne könyve ilyen.
A csíkos pizsamás fiú című regénye megfelel mindannak, amit az előző bekezdés tartalmazott. A téma feldolgozásának módját is nagyon jól választotta meg, hiszen attól formálódik a mű, hogy milyen szereplő lesz a főszereplője a történetnek. Ebben a kötetben Bruno, egy koncentrációs tábor vezetőjének a fia válik főszereplővé. A gyermek gyermeki tudatlansága, mégis felnőttes, és komoly észrevételei még jobban kidomborítják a történet súlyosságát. A kíváncsiság, ami nem ismer határokat, és amit jó tulajdonságként szoktak említeni, itt nem ezt a szerepét tölti be. Minden, ami a fiúnak jó volt a háború előtti életében, a megváltozott valóság elferdíti, átmásítja, így a fiatal Bruno őszinte érzései is eltorzulnak, amit a vezetői ház pompája, és a tábor nyomora közötti ellentét még jobban kiemel. Hiszen ez a két helyszín, ahol Bruno történte játszódik. Bruno rövid életét végig az őszinte gyerekség jellemzi, a kisfiú nagyon egyedül érzi magát, az új, elzárt életében, és a rá nagyon jellemző felfedező túrái közben, a szomszédban, a szögesdrót mögött, észrevesz egy gyerekcsoportot. Lelopódzik a kerítéshez, és életre szóló barátságot köt Smuellel, a táborban lakó kisfiúval, akinek a sorsát és életét nem érti, és a történet teljes hossza alatt próbálja megérteni, hogy Smuel és a barátai miért vannak elzárva tőlük, és hogy a papája mért mondta neki régen, hogy ne barátkozzon a kerítésen túlikkal, és hogy miért viselnek mindnyájan egyforma, csíkos pizsamát.
Bruno Smuellel kötött barátsága után két világ ütközik állandóan a kisfiúban. Az egyik egy meleg és barátságos világnak tűnik kívülről, Brunónak mégis rideg és zord világ, ahol a reggel Heil Hitler!-rel kezdődik, és ahol a nyüzsgő embersereg mindenhol ezt kiabálja, ahol a családja él, ahol magányos, és egy barátja sincs. Él benne egy másik világ is, ami külsőre legalább annyira zord, mint az első belül, de ott van benne Smuel, aki csendes, békés jó barátja, és akivel elválaszthatatlan társakká válnak. Ebben a világban érzi magát jobban. A lelki dulakodás meglátszik a fiú viselkedésén, mivel otthon nem értik meg, egyre többször, és egyre hosszabban időz a kerítésnél, ételmaradékokat hordva a csontsovány, halottsápadt Smuelnak. Lassan megszületik benne a döntés, (bár Smuel állandóan próbálja lebeszélni), meg akarja nézni a kerítésen túli életet közelről, és szeretne játszani a többi fiúval. Így egyik nap be is bújik a kerítés alatt a táborba.
Éppen menetelni visznek mindenkit. Brunónak egyre kevésbé tetszik a dolog, de úgy gondolja, most egy kicsit menetelnek, majd utána játszanak azokkal a búskomor fiúkkal és lányokkal, akik biztos nem tudnak egy jó játékot se, és azért búsalakodnak napról napra. Majd arra gondol, mindjárt jön az apukája, vagy az egyik alárendeltje, és megállítja a csoportot, őt hazaviszi Smuellel, a többiek meg a kerítésen belül játszanak majd… Közben beérnek egy sötét helyiségbe. Rengetegen tolonganak odabent. Nagyon meleg és fülledt levegő van. Mellesleg gázszag is -- állapítja meg Bruno, és a kétségbeesetten tolongó tömegben megkeresi Smuel hideg kezét, és megfogja az ő meleg kezével. Nem érti, miért ennyire nyugtalan mindenki. Arra gondol, hogy majd elmondja az apukájának, mit érzett ebben a kabinban…
Elmenekülni a megtörtént borzalmak elől nem lehet, de aki kezébe veszi ezt a könyvet, megérti, hogy a holokauszt borzalmaival való szembenézés és ennek közös értelmezése az egyetlen valódi kapcsolódás.
Világok találkozása,
Mint az igaz barátság, őszinte szava
Világok ütközése,
Örök érték és elmúló.
Nevető hang harsogása,
Nem szakítja szét a sötét kamra,
Zokogó hang kesergése.
Barát marad Smuel és Bruno.
