Rumini levelei - az olvasók írták
Mindenkinek nagyon köszönjük, aki folytatta Rumini levelét Fecónak! Sírtunk és nevettünk a leveleken, mert viccesek, kalandosak, meghatóak voltak. Rengeteg levelet kaptunk egyetlen nap alatt, úgy éreztük, mintha az egész ország Rumininak, Rumini helyett írna. Nagyon jó volt látni, ahogy a mese működik bennetek!!! Most pedig pár levelet bemásolok ide, olvasgassatok. Sajnos mindet nem tudjuk megmutatni, pedig mindegyik tetszett!
Íme, a levél eleje:
Szia, Fecó!
Először csak azért akartam írni neked, hogy elmeséljek egy furcsaságot, meg egy kicsit bosszantsalak azzal, hogy milyen finomakat ettünk Balikóval Marcipán-sziget kikötőjében, de közben történt egy s más.
Képzeld, itt Marcipán-szigeten szinte minden éjjel láthatók afféle fénycsóvák, mint amiket te figyeltél meg az Odvas-rengetegben. A helyiek szerint hosszú hónapok óta tart a fény- csóvák vonulása, némelyek nyugat, mások dél vagy éppen észak felé tartanak, de egytől egyig mind keletről, a Fényvizek felől érkeznek. Nem tudom, mit jelenthet ez az egész, de van benne valami nyugtalanító. Na, mindegy, aggódjanak a csillagászok!
Most pedig következik a beszámoló a többi különös esetről, ami Balikóval és velem esett meg.
És a folytatások:
“A Marcipán-szigeteken minden marcipánból volt. A pálmafáktól kezdve az utolsó fűcsomóig. Először békésnek tűnt a sziget, de hamar rájöttünk, hogy mások is vannak a szigeten. Apró marcipán formájú lények. Volt, amelyik olyan volt, mint egy virág, volt olyan, amelyik egy citromra hasonlított. Persze még sok más formájú és színű lény is volt. Az volt a legfurcsább, hogy reggel ezek a lények virágoknak, terméseknek és más növényeknek álcázták magukat. Ezt is csak azért vettük észre, mert amikor lement a nap, a marcipánok nagy nyüzsgésbe kezdtek. Mindenkinek meg volt a maga munkája. Csak egy apró marcipán lógatta az orrát a mólónál.”
üdv: Rumini (Molnár Balázs)
-------
„Most pedig következik a beszámoló a többi különös esetről, ami Balikóval és velem esett meg.
Tegnap este Balikóval sétáltunk a kikötőben. Csend volt, rajtunk kívül senki nem járt arra. A szél lengette csak a fák leveleit és gyenge hullámokat kavart a tenger vízében. A nap már lemenőben volt, sugarai még látszódtak a horizonton, de már nem voltak elég erősek ahhoz, hogy áthatoljanak a felhőkön.
Hirtelen a víz felől csobbanást hallottam. Egyszerre egy órási kagyló tűnt fel a vízben. Azt hittem álmodom, soha nem láttam még ehhez foghatót. A kagyló körül, a víz alól, halvány fénysugár tört fel, majd a kagyló héja lassan kinyílt, és csodálatosan ragyogó drágakő bukkant elő. Az első gondolatom az volt, hogy elveszem onnan, de mire észbe kaptam, a kagyló becsukódott. Balikó persze semmit sem látott az egészből, mert éppen egy közelben lévő fa tövében ült, és a zsebében lapuló marcipán darabkákat majszolta. Odakiáltottam neki és elmeséltem, hogy mit láttam. Most már együtt kémleltük tovább a vizet, vártuk a folytatást. Nem kellett sokáig várnunk, mert hamarosan egy rák csontváza emelkedett ki a vízfelszínre, a különös fény kíséretében, fél percig lebegett a vízen, majd hirtelen eltűnt. Most már Balikó szája is tátva marad, nem csak az enyém. Hirtelen az az érzésem támadt, mintha valaki figyelne. Hátranéztem. Valóban, a hátunk mögött egy fekete ruhás alak állt. Kicsit magasabb volt, mint én, de a csuhája teljesen eltakarta az arcát. Csak a farka lógott ki a köpenyéből, amiből rájöttem, hogy nem lehet más csakis egy gyík, és valószínűleg a történtek neki szóltak. Amint meglátta, hogy észrevettem futásnak eredt, én meg utána. Balikó – szokásához híven – kicsit lassan reagált a történtekre és nem értette miért rohanok el mellőle. Sajnos a gyík gyorsabb volt nálam és a következő sarkon nyomát vesztettem. Szomorúan kullogtam vissza a kikötőbe, ahol Balikó tanácstalan arccal nézett rám, kezében egy levéllel, amit a földön talált. Valószínűleg a gyík hagyhatta el. A papíron a következő szöveg állt: "Ma este érkezik a szállítmány a 32-es mólóhoz! Vidd el a követ a Szürke Villámba és add át Szipusznak. Ha meglátod a csontvázat a vízben, az akciót elhalasztjuk." Vagyis a drágakő, ami a kagylóban volt, a "szállítmány" és mivel nem ő volt ott, amikor megjelent a vízben, ezért bukkant fel a csontváz, hogy a terv nem megvalósítható. Balikóval elhatároztuk, hogy másnap is eljövünk a kikötőbe, de már óvatosabbak leszünk. Megbújunk a közeli bokorban és figyeljük mi fog történni. De erről majd a következő levelemben írok.
Utóirat: a mai Egérhirnök újságban írtak egy különös rablásról, ahol eltűnt egy értékes drágakő. Lehet, hogy összefüggés van közte és a tengerparton történt esemény között?
Baráti öleléssel, Rumini (Morvai Zella, 7 éves)”
--------
„Úgy kezdődött, hogy Balikóval pont sétáltunk a Marcipán-sziget egyik utcáján. Egyszer csak marcipán illat csapta meg az orrunkat. Balikó nagyon izgatott lett, hogy Marcipán-szigeten valóban lehet kapni marcipánt. Az orrunk után mentünk, s nemsokára felfedeztünk egy aprócska boltot tele marcipánnal. Láttunk minden féle kis figurát a kirakatban, kicsiny gyümölcsöket cipelő süniket, játszadozó peléket és makkot evő mókusokat. Mind, mind marcipánból!
Balikó rögtön be akart menni a boltba, de amikor belépett gyorsan visszahőkölt. A pult mögött egy szürke macska állt. Én is meglepődtem. A legjobban azonban a macska lepődött meg, ijedtében gyorsan elbújt a pult alá (szép kis macska, mondhatom!). Balikóval megpróbáltuk megnyugtatni a félénk jószágot, de csak reszketett az ijedségtől! “Segítség!” - kiáltozott a macska - “Ismeretlen lények!”
Balikóval egymásra néztünk. Erre nem számítottunk. Egy macska, aki még soha nem látott egeret és aki fél tőlünk! Ekkor elmagyaráztuk a macskának, hogy inkább nekünk kellett volna tőle félni. Ettől felbátorodott és bemutatkozott: “Karmos Félix vagyok, itt nőttem fel a szigeten, a marciták neveltek fel.” Mi is bemutatkoztunk. Rögtön barátok lettünk és búcsúzóul kaptunk egy-egy darab marcipánt.
Másnap visszamentünk a kis boltba. Karmos Félix ott állt a pult mögött. Egész nap beszélgettünk de Félix azt mondta, hogy ő nem tudja elképzelni, hogy az egerek félnek tőle. Azt meg végképp nem, hogy egeret egyen ebédre! Nekem rögtön lett egy jó ötletem…”
Másnap megkértük Negrót, hogy jöjjön le a kikötőbe sétálni egy jót. Picit veszekedtünk, mert Negró nem szokott lejönni a kikötőbe, de végül beleegyezett. Ahogyan sétáltunk, Karmos Félix hirtelen előbukkant egy bokor mögül! Negró jajgatva szaladt a macska elől, mi pedig csak dőltünk a nevetéstől.
Remélem, jól vagy, Fecó!
Üdvözlettel,
Rumini” (Tráser Zsófia Boróka)
----------
„Marcipán szigeten a kapitány parancsára elkezdtünk lepakolni a hajóról. Én Balikóval vittem egy ládát. Nagyon könnyűnek tűnt (én nem bántam). Kivittük a partra és felnyitottuk. Hát egy egérkölyök volt benne, akit valószínű Egérországból hoztunk magunkkal. Megette az összes mandulát, ami a ládában volt. A kapitánynak nem szóltunk, mert vagy az egérkölyköt vagy minket büntetett volna meg. Az egérkölyök velünk maradt, most a kabinunkban rejtegetjük. Még nem tudjuk hogyan, de valahogy vissza kell juttatnunk Egérországba.
Balikó és én este be akartunk menni a városba körülnézni, de amikor indulni akartunk, Balikót véletlenül bezártam a kabinunkba. Nem vettem észre, hogy ő bent maradt, a kulcs meg valahol kiesett a zsebemből. A baj az volt, hogy a kabinban maradt az előzőleg az összegyűjtött pénzünkből vásárolt marcipán, amit Balikó mind megevett. A kulcsot csak 2 nap múlva találtam meg a folyosón. Balikó úgy elrontotta a gyomrát a sok marcipánnal, hogy oda kellet hívni Cincogi doktort. Mikor a kapitány bekísérte az orvost persze egyből észrevette kis potyautasunkat, mivel nem tudtuk hova rejteni. Addig könyörögtem a kapitánynak, míg végül beadta a derekát és beleegyezett, hogy a kisegér a hajón maradjon, azzal a feltétellel, hogy amint visszamegyünk Egérországba, kitesszük a hajóból.
Később Balikóval lementünk a raktárba, ahol találtunk egy távcsövet. Gondoltuk este majd meg tudjuk nézni, mik azok a különös fénycsóvák. Mikor este a távcsőbe néztünk, ki is derült minden. Szentjánosbogarak voltak, nagyon sok egy nagy csoportban. Reggel ezt elmeséltük a kapitánynak, és hívtuk, hogy este jöjjön, és nézze meg ő is a saját szemével. Amikor megnézte, meglepődve látta, hogy a szentjánosbogarak nemcsak egy kupacban repülnek, hanem táncolnak is közben. A meglepetés még nagyobb volt, amikor kiderült, hogy beszélni is tudnak, na de a többit majd következő levelemben írom meg, mert most sietnem kell, Negró már megint engem keres.
Viszlát hamarosan!
Rumini” (Nagy Anna, 9 éves)
--------
„A marcipán szigeten sokat evett és jöttek a dínók és minden kárba veszett és elmenekültek a Berg Judit szigetre és jött Berg Judit és így találkoztunk Berg Judittal.”
----
„A fák éjszaka mindig olyanok, mintha beszélnének egymáshoz. Meg egyszer sétáltunk Balikóval és találtunk egy macskaszobrot, de akkora volt, mint mi. Miközben néztük ezt a különös szobrot, előjöttek a bokorból ilyen mini macskák, és elkezdték veregetni a lábunkat. De mire lenéztünk, eltűntek, mintha ott se lettek volna. Később ettünk pár marcipánlevelet. Aztán találtunk egy forrást. Egy héttel később kiraboltak a kalózok, de érdekes módon csak az ennivalót vitték magukkal, pedig volt pár kincsünk is. Egyelőre csak ennyi történt velünk. Majd még írok. Szia Fecó!” (Kocsis Réka)
--------
„Ott minden marcipánból volt. Megláttunk egy házat, bekopogtunk és kijött egy vérengző nyúl. Elkezdett kergetni minket amikor csatlakozott hozzá egy vér csirke. Ami ugyancsak üldözni kezdett engem és Balikót. Utána mindig csatlakozott hozzájuk valaki. Na bocsánat Fecó, de mennem kell. Később majd írok!
Üdv.: Rumi” (Kovács Hunor)
----------
„Elfogyott a pénzünk, de még akartunk enni marcipánt. Este elindultunk édességet szerezni. Bemásztunk egy bolt nyitott ablakán, ahol sok finomságot találtunk, de mind közül a legszebb egy hatalmas marcipán torta volt. Megpróbáltuk kivinni az egyik ablakon, de hatalmas méreténél fogva nem fért ki rajta. Balikó meglátott egy ajtót, amin lakat volt. Kíváncsi lettem mi lehet mögötte. A zárat könnyen kinyitottuk egy marcipánból formázott kulccsal. Az ajtó másik oldalán egy egész édesség-szobát találtunk. Belevetettük magunkat a csoki-szökőkútba, de abban a pillanatban megszólalt a riasztó, és a szobát lezárta egy hatalmas rács. Néhány perc múlva ránk is találtak a Marcipániát őrző pandúrok, és tömlöcbe vetettek bennünket. Nagyon megijedtünk, hogy hogyan fogunk kijutni. Persze nem csalódhatsz benne, gyorsan kiötlöttem a menekülési tervet. A zsebemben maradt marcipánból megformáztam a börtönünk kulcsát, így menekülhettünk meg.
Hamarosan újabb levelet küldünk!
Üdvözlettel: Rumini” (Gulyás Barnabás)
---------
„A Marcipán-szigeten történt egy különös, és egyben furcsa eset. Balikóval békésen sétálgattunk a megszámlálhatatlan édesség között, amikor megpillantottuk a gonosz macskákat. Azok is hamarosan felfigyeltek ránk, és alaposan meg is kergettek minket. Hegyes tortabevonóval ostromoltak minket. Csak a szerencsén múlott, hogy nem találtak el. Ráakadtunk egy nagy adag csokipudingra, amit a macskák elé öntöttünk. Ahogyan ráléptek a csúszós édességre, a vízbe szánkáztak, s mi így megmenekülhettünk.
Sajnos mennem kell, mert Balikó már vár, de ígérem, hamarosan újra írok!
Szeretettel: Rumini” (Árvai Tímea)
---------
„2014. április 28-án este Balikóval beültünk Marcipán-sziget leghíresebb fogadójába, az Egérlyuk-fogadóba. Ott aztán annyit ettünk, hogy alig bírtunk utána felállni az asztaltól! Ettünk kolbász ízű sajtot, hurkát és forralt kecske tejet ittunk hozzá, hogy nehogy kiszáradjunk. A jóllakottságtól nagyon nehezen tudtunk hazatámolyogni!
Otthon még a fogmosásról is megfeledkeztünk, úgy dőltünk be az ágyba. Nagyon nehezen tudtam elaludni, mert Balikó fújtatott, mint egy gőzmozdony. Végül nagy nehezen mégis sikerült. Tej illatú álmomból pislákoló fényre ébredtem fel. Miután sikerült a csipától összeragadt szemeimet kinyitni, apró lényeket véltem felfedezni lámpással a kezükben. Mint később megtudtam, a titkosan őrzött, értékes Marcipán hegy felé tartottak. Rögtön megpróbáltam felrázni Balikót, ám sikertelenül. Ő morogva a másik oldalára fordult és horkolt tovább. Így kénytelen voltam egyedül a nyomukba szegődni. Végig követtem őket és valóban a hegy lábánál álltak meg. Látom ám, hogy apró evőeszközeiket elővéve, falatozni kezdik az ínycsiklandozó marcipánt. A nagy csámcsogásra felébredtek a hegyet őrző lények, a Hamar Cipánok. Gyorsan odarohantam hozzájuk és megmutattam nekik, hogy merre találhatóak a támadók. Megfújták a pánsípjukat, mire a behatolók hanyatt-homlok kereket oldottak. Attól a naptól fogva megszűntek a rejtélyes fénycsóvák.
Álmosan és fáradtan visszafeküdtem az ágyamba. Reggel arra ébredtem, hogy Balikó a vállamnál fogva rángatott, és ezt mondta:
- Ébresztő, hétalvó! Hasadra süt a nap!
Én mosolyogva felkeltem, és elmondtam neki, hogy mi történt az éjszaka folyamán. Ő felháborodva rám förmedt, amiért nem ébresztettem fel, és kimaradt a kalandból. Durcásan megígérte, hogy legközelebb fel fog kelni az ébresztgetésemre. Ha ha ha...”
Masszi Kristóf, aki a szerencsés lett, neki válaszol majd Berg Judit!
