Ribizlis sütik és csavaralátétek
Hogy mi ez a szag? És miért hevernek mindenütt ribizlis sütik és csavaralátétek? Nos, egy átlagos ember furcsának gondolná mindezek ötvözését – de aki ismeri Trutymóékat, az nem! Igen, már megint ők. Nem, nem, még mindig nem fürödtek meg, még mindig ugyanott, egy lakókocsinak csak jóindulattal nevezhető tákolmányban laknak, és Bütyök, a többi szereplőhöz hasonlóan szeretnivaló elefánt még mindig folyamatosan falja a sütiket. - Kovács Tamás ajánlója
Ám ezúttal nem csak a Trutymó házaspár, lopott (vagy mint a könyvben kiderül, megmentett) fiuk, Boldi, és barátja, Mimi kalandozik a megszokott útitársakkal, Kippel és Koppal, a két csacsival a lakókocsiszerűség húzta utánfutón. Az egész hóbelevancot Bütyök húzza, de még mindig nem teljes a kép. Miért? Mert a fedélzeten van még a NAFI is. Már hallom is, ahogy értetlenül kérdezel vissza; hogy MIFI?! Nos, a NAFI, egy Nagyon Fontos Illető, akiről az egész kaland szól, akit el kell juttatnu A pontból B pontba, akárhányan is próbálják ezt megakadályozni.
Talán azt hinné az ember, hogy Trutymó úr pont annyira megbízható, mint amennyire higiénikus – de ez a legkevésbé sem igaz. Az igazság az, hogy az egész történet ékes bizonyítéka annak, hogy Trutymó úr makacsul és megbízhatóan teljesíti a feladatot, amivel egészen titokzatos módon bízzák meg: „Trutymó úr egy üzenet miatt jött el: egy üzenet miatt, amely felettébb szokatlan módon jutott el hozzá. Előző héten az egyik reggel, miután felébredt, észrevette, hogy valaki egy papírfecnit tűzött a mellére (egészen pontosan a pizsamafelsőjére.)”
Már maga a dolog titokzatossága is olvasásra ösztönöz. A krimikhez hasonlóan ez a könyv is tele van izgalommal és váratlan, kétségbeejtő fordulatokkal, aztán, mikor már azt hinnénk, minden probléma megoldódott, még egy nagy fordulatot kapunk a végére! A brit író, Philip Ardagh biztosan tisztában volt a Sherlock-féle történetekkel a könyv írásakor, hiszen a történet során Mimi és Boldi szinte egy Sherlock-Watson párosként járatják agyukat és figyelnek oda minden apró eseményre és mindenkire, akire lehet.
Mindeközben, ahogy az előző trutymós könyvben hozzászokhattunk, a mesélő itt is folyamatosan kapcsolatban marad az olvasóval, kiszól hozzá, összekacsint vele. És, ha ez nem lenne elég, nem csak az olvasót, de az illusztrátort is bevonja a történetbe. Személyes kedvencem a teljesen indokolatlan, de annál aranyosabb mosómedve. Az így felépített másodlagos viszony az olvasó és az író között szerintem kifejezetten bensőséges hangulatot teremt olvasás közben. Nem a szó tűz mellett ülős-teázós, hanem a közösen kalandozós, vagány értelmében.
A szöveg szórakoztatósága és szórakozottsága mellett - de nem mellesleg! - jól felépített mind a történet, mind a karakterek. A Trutymó házaspárról tudni kell, hogy a végkimerülésig szeretnek egymás idegein táncolni és a másik érzéseibe taposni. (Hogy miért jó ez nekik, nem tudom, talán őket magukat megkérdezve sem kapnánk használható választ.) Hiába az állandó marakodás, azért azt érezzük, hogy igen, ők valahol mégis szeretik egymást és szeretik Boldit is, még ha Boldi néha kicsit szégyelli is őket. Arról, hogy hogyan kell egy (talált/lopott/megmentett/bármilyen) gyereknek szégyenkeznie a szülei miatt, Ragasz Lezserbaj beszél Boldinak. Szívemből szól: „Soha ne kérj bocsánatot a szüleid miatt, Boldi. […] A szülők már elég öregek ahhoz, hogy maguk kérjenek bocsánatot, ha valami disznóságot csinálnak.”
Trutymó úr és az udvariasság távoli, barátinak nem nagyon mondható viszonya többször téma „– Ebben a sátorban büdös van – mondta Trutymó úr, és ami azt illeti, igaza volt. A sátor tényleg bűzlött (bár egy udvariasabb ember valószínűleg nem tett volna erről említést).” Az oly kevés illemtudás mellett, amit itt persze Boldi és Mimi képviselnek leginkább, a könyv „tanulsága”, hogy sajnos nem lehet bárkiben megbízni. Nem kell félni tőle, hogy a tanulság komolysága elveszi a könyv sajátos humorát, hiszen hozzá lehet és hozzá kell szokni Trutymóékhoz. Viszont amint ez sikerül, végtelenül szórakoztató a kis család kalandja, és a maga furaságával is szeretetreméltó összetartása.
Jól sikerült Ardagh könyv ez megint, azon belül pedig jól sikerült Trutymó könyv. Nagyon sokat hozzáadnak a könyvhöz az illusztrációk is, ezek Axel Scheffler munkái. És ne feledkezzünk meg Totth Benedekről, a fordítóról sem, mert Ardagh könyveit biztos izgalmas fordítani, de nem kis munka, hogy egyben átjöjjön a humoruk. Ez itt sikerült, a végeredmény pedig egy nagyon kellemes, vidám könyv lett.
