Rettentő görög vitéz
Zalán Tibor darabja, a Rettentő görög vitéz a Stúdió K előadásában bűvölte el a néző- és a szakmai közönséget egyaránt. Régen nem aratott ifjúsági előadás ilyen babérokat. A Thészeusz kalandjaiból merítő darab a Pagony Kiadónál jelenik meg Könyvfesztiválra gyerekkönyvként Baranyai András rajzaival.
A kötetből most az első kalandot, Periphétész, a bunkós ember történetét olvashatjátok.
Megy, vagy inkább mendegél, addig megy, vagy mendegél, míg egy földre el nem ér, neve Epidaurosz.
Hú, de sokat kellett jönnöm,
biz bele kellett fáradnom,
na már ha így elfáradtam,
leülök egy sziklára.
Valahol a veszély leskel, legjobb lesz, ha onnan felkel.
Mama mondta ezer veszély,
leselkedik, de lesem én (is).
S ha megorrintom hogy honnan,
lecsapok rá azon nyomban.
Talán épp a szikla mögül, amin olyan gyanútlan ül...
Ha ez a szikla lesz az,
ami mögött les a vad
veszedelem,
a’sszem, jobb lesz
fenekemet arrébb tennem...
Szikla mögül emelkedik,
fenyegetőn tornyosodik,
Thészeusz elé kiugrik
Periphétész, a bunkós ember.
Mekkora bunkó!
Én bunkó?
Nem te bunkó.
Ő bunkó,
de nem kőbunkó,
és nekem se kő bunkó.
Kötözködöl velem, utazó?
Nincsen is nálam madzag,
hogy kötözködjek veled.
Félre a témát,
nem bírom a tréfát,
izmaim roppant nagyok,
Periphétész, a bunkós ember vagyok.
Most, hogy ezen túlestünk,
legyen nekünk szép esténk,
megyek is tovább...
Ez lehetetlen.
Aki itt járt, az már mehetetlen.
Ha csak nem ehetetlen...
Meg akarsz enni?
Á, csak agyonverni... azért van bunkóm –
Ez a munkám.
Szép szakma, mondhatom.
Nem egyhangú?
Nagyon.
És mondd, hogy ütsz majd agyon?
Lesben állok a bunkómmal.
Kilépek és ütök nyomban.
Büszkén mondom, halandó
itt még nem volt menendő
tovább.
Akkor most miért nem bujkálsz,
hogy a fejemre lesújtsál!
Mindjárt! Megyek vissza lesbe.
Te meg jössz majd, mit se sejtve,
összevissza danolgatsz,
bunkót kapsz és halódhatsz!
Én megyek vissza a lesbe,
te meg jössz erre mit sem sejtve,
de ezt lehet, mondtam már.
Thészeusznak ekkor egy ötlete támad.
Várj, bunkó,
a fejem ötlettel tele.
Halljunk egy ötletet,
nem ötöt és nem felet.
Játsszuk azt, hogy lesben én állok,
s a bunkóddal épp terád várok,
a játékban az lesz a jó,
hogy te leszel az utazó.
Én csak Periphétész,
a rettegett bunkós ember lehetek.
Ne izélj már,
életedben sose akartál utazni?
Rátapintottál
egyetlen érzékeny pontomra.
Sokat gondolok erre vágyakozva…
Hogy nem én állok itt,
nem én bunkózok,
utazó vagyok,
és járom a világot.
Csak tudod, gyerek...
Ha nem bunkózom,
mi lesz például... veled?
Játsszuk azt, hogy te vagy az utazó,
én meg akinél ott van a bunkó.
Én nem tudok játszani.
Nem tanított meg rá senki.
Azért jöttem. Megtanítlak.
Add ide szépen bunkódat..
Azt nem adhatom.
Akkor én sem játszhatom!
Miért nincs játék? Megígérted...
Akkor játszunk, ha megérted,
én leszek a bunkós ember,
te meg leszel az utazó.
Muszáj odaadnom?
A játékban nekem kell megragadnom...
Akarok játszani. De csak egyet...
Aztán szépen agyonverlek.
Rendben.
Nem lehet, hogy szabálytalan...?
Egyszer megszeged a szabályt...
Szegem. Játszom...
Ezt a csodát!
Te majd innen érkezel...
s gyanútlanul énekelsz.
Mit csinálok?
Énekelsz.
Nem próbáltam, nem teszem...
Megpróbálod, megteszed.
Jössz utazó, mit sem sejtve...
...mit sem sejtve
...én meg állok itten lesbe’,
...lesbe’
...váglak irgalmatlan fejbe,
...fejbe
...mert én most bunkós ember leszek,
s veled igazságot teszek.
...igazságot teszek.
Megpróbálhatom.
Próbáld meg!
És Periphétész, a rettegett bunkós ember a szikla felé elindul énekelve, mit se sejtve, hogy mögötte Thészeusz áll lesbe’.
Kisangyalom, hajnal hasad,
megfújja a szél a hasad.
Hajfonatod lebben-lobban,
hadd nézzelek megost jobban.
Függönyön át homályosan
látom, ahogy kedélyesen...
Nesze a bunkód, bunkó! A fejedre...
Nem ér!
Mér?
Nótám fejezni be nem lehetne?
Na jó, fejezd. De igyekezz...!
...ülsz az ágyon szerelmesem,
ez a látvány kedves nekem...
Most befejezted?
Most fejeztem be.
Nesze.
Nem fájt.
Nesze.
Nem fájt.
Nesze.
Ez fájt.
Ideje.
Ebbe megfájdul az ember feje.
Nesze.
Ez is fájt.
Végre.
Indulok az alvilágba
egy hangyányi öröklétre.
Azzal Periphétész lehanyatlik, lélegzése sem hallatszik, nem ad már ki semmi zajt, alighanem szörnyethalt.
Ezzel meg is lennék.
Mi lenne, ha tovább mennék?
Nem sokáig tanakodik. Periphétész maradványait otthagyja az erdei vadaknak és az égi madaraknak. Viszont, magával viszi a bunkót, amit ettől kezdve buzogánynak hív.
Van kardomhoz buzogányom,
nem vagyok én bunkó,
egy veszéllyel kevesebb és –
ez igazából frankó.
