Politikai gyerekirodalom
Mikó Csaba könyve kísértetiesen emlékeztet Timothée de Fombelle Ágrólszakadt Tóbiás című nagyregényére. Bogarak a tölgyfán, a társadalom leképeződése a bogaras mikrovilágban, erős zöld-baloldali társadalomkritikus él, akciófilmekre hajazó, pörgős, több szálon futó kalandregény. Kapitalista nagyvállalkozó a főellenség, a profit és a hatalom érdekében feláldozható a természet, azaz a fa, meg kell menteni az otthonunkat, aminek működését csak kevesek ismerik. A főgonosz megvádolja a főjót hamisan, mire a nép hisz neki, és mind a főjót üldözik, persze a főgonosz nem hivatásos erőszakszervezetével megtámogatva.
A hasonlóságok sorolását le is zárom, és annyival tettem félre magamban a témát, hogy a gyerekeket mindez bizonyára kevéssé zavarja, Mikó Csabának meg pont ugyanarra az allegóriára járt az agya, mint a francia írónak…
Azért is tettem félre aggályaimat, mert a regény maga, különösen a kicsit nehézkes expozíció után, olvastatja magát. A több szálon futó, bonyolult cselekményt, sokfedeles rejtélyt, rengeteg fordulatot, hatalmas szereplőgárdát mozgató szöveg egyértelműen a 10 évnél idősebb korosztálynak szól, és éppen ebből az ún. middle grade regényből van egészen kevés magyar szerzőktől.
Kalandregény, amit olvasunk: a történet három szálon fut már az elején is.
Először Csápy Tihamér és barátai, Apostol és Kázmér helyzetét ismerjük meg: Apostol műhelyét el akarja venni a nagyvállalkozó Mobi Lajos, hogy monopóliuma legyen a piacon, és mivel ez törvényes eszközökkel nem sikerül, ezért törvénytelenekkel próbálkozik, és ráküldi verőlegényeit. Akiket a kis csapat Tihamér, a wannabe autóversenyző segítségével kijátszanak, ezért ők lesznek a Tölgy fő ellenségei. A filmes dramaturgia nemcsak az autósüldözésekben köszön vissza, hanem a fejezetek közti gyors vágásokban, ahogy a jeleneteket, szálakat váltogatja a könyv. A főszereplő hármasnak is van egy kis akció vígjátékos hangulata: Csápy a dologtalan, de kalandvágyó és mindig cselekvő szépfiú, Apostol a nagyszívű, hű erősember, Kázmér pedig az introvertált okoska - enyhén autisztikus beütéssel. Ő ráadásul szó szerint a dolgok mélyére ás, hiszen vájár, kukac, aki ismeri a fa mélyét. Ők hárman viszik vállukon a könyv legjobb, kalandos-üldözős-menekülős részét. Először is igaztalanul üldözötté válnak, mert rájuk fogják, hogy minduntalan repedések keletkeznek a kéregsztrádán, hogy romlik a fa állapota. Aztán mikor épp elbújtak a fa legalján található paradicsomi búvóhelyükre Remete barátjukhoz, vissza kell menniük, hogy megmentsék a fát és Kázmér barátjukat (no meg persze a fa összes lakóját). Mert persze a fa pusztítása mögött ördögi, hataloméhes erők állnak… ezt most nem részletezném, de tényleg csak hajszál híján nyernek a jók, és lehet izgulni, meg hüledezni az ördögi terven.
A második szálon Szarv polgármester lányát, Fátyolkát követhetjük nyomon, aki szeszélyes és hisztis, de lelke mélyén jó, és nem érdekli a csillogás és partylife, amiben barátnőivel él. Eléggé lehet tudni, hogy összejönnek Csápyval, de azért sokszor összevesznek addig - mondjuk ez a szerelmi szál volt a leghalványabb része a könyvnek, de szerencsére nem is fontos túlságosan, így ez nem válik zavaróvá. Fátyolkát tehát meg kell menteni, meg is lesz mentve, és a végén ő is aktívan részt vesz a fa megmentésében.
A harmadik szálon megismerkedünk Szarvval és Mobi Lajossal, azaz a fa politikai-gazdasági viszonyaival. Akkor rá is térek a politikai-társadalomkritikus mondanivalóra.
A könyv ugyanis teljesen direkt baloldali társadalomkritika, és itt annyiban kitérnék megint Fombelle-re, hogy annak filozófiai kérdései (hol a fa határa, ki működteti a fát, mi van rajtunk túl stb) nélkül, viszont nagyon konkrétan a magyar, vagy inkább kelet-európai kapitalizmus viszonyaira adaptált baloldali kritika, ahol a diktatúra és az elnyomás sokkal nagyobb szerepet játszott és játszik, mint Nyugat-Európában.
A főgonosz természetesen a kapitalista nagyvállalkozó, aki világunk pusztulását okozza. Ám, ahogy Csápy szájából is elhangzik a kérdés: miért, ó, miért is hibáztatjuk mi a nagyvállalkozót, aki mindenkinek munkát ad, jólétet biztosít, utakat épít, stb.? A válasz csak annyira átgondolatlan, mint bármelyik magyar pártszóvivőjé lenne: azért, mert Mobi nemcsak pénzt akar, hanem szeretetet? hatalmat? mozgatni a szálakat? Innen egy picit spoilerezni fogok, de: a disztopikus vízió, amelyben hatmillió bogárrabszolga hajtja a vizet, hogy a fa járni tudjon, és ami majdnem meg is valósul, azért is problémás, mert minek terelné be Mobi az összes bogarat víztaposónak, ha akkor leállnak a gyárai? Akkor miből lesz pénze? Értem én az allegóriát, hogy folyton taposni kell, és ebből csak a túlélés jön ki, a víz felett maradás, és kapszulába zárva (elidegenedve!) taposunk egymás mellett a nagyvállalkozó malmára hatjván a vizet és elfelejtvén élni. Csak egy ilyen allegóriában a valós, kézzel fogható cselekménynek is működősképesnek kéne lennie: a) mi lesz Mobi gyáraival munkások nélkül, b) ki fogja etetni az élő munkaerőt, és hogy fognak enni? Addig kijönnek? És minek kéne járni a fának?
Visszatérve a társadalomkritikára: a probléma gyökere a hatalomvágy és gátlástalanság, valamint az egyre táguló szakadék a lentiek és fentiek, azaz a szegények és gazdagok között. Hogy ezek a különbségek pontosan miből állnak a kölcsönös utálkozáson kívül, azt a könyv nem tárgyalja. Mindenesetre Mobi a fentiek uralmát akarja (kb. tíz bogár, ha jól értettem), a többieket, a lentieket (akik közt bőven vannak fentiek) rabszolgamunkára fogja. Ehhez két dologra van szüksége: először is propagandára, aztán katonaságra. Innen a diktatúra gyors és fájdalmas kiépülése mutatkozik meg a regény utolsó negyedében. Mobi először ellenségképet kreál, akik a világunk pusztulását akarják, aztán megdönti a hivatalos, de gyenge és zsarolható polgármestert hazugsággal, és hogy majd ő hatékonyabban véd meg mindenkit, majd mindenkit besoroz, mondván, hogy az utolsó percekben vagyunk, rendkívüli helyzet van, mindenkire szükség van. A tömegek lelkesen érkeznek megmenteni a hazát, ami persze nem igaz, csak Mobi rémálmát valósítják meg. A hatmillió, szelekcióval különböző részlegekbe beosztott bogárról nehéz volna nem a koncentrációs táborokra asszociálni. Van közben rettegésben tartott és kollaboráns, illetve bebörtönzött értelmiségi, elhallgattatott sajtómunkás. Mobi veszte az lesz, hogy a bűnözők, akiket felfogad zsoldosainak régi, megbízható emberei helyett, persze ugyanúgy a hatalmat akarják, és ellene fordulnak. De ez még kevés lenne, az összes jó cselekedeteire is szükség lesz a pozitív végkifejlethez.
A társadalomkritika tehát sok történelmi és mai (és irodalmi) tapasztalatból összegyúrt teória, aminek legkidolgozottabb része a gazdasági hatalom és a politikai hatalom viszonya, ez a tipikusan kelet-európai téma: a haverokkal bulizgató, mindenkit lenéző Mobi, aki a polgármesterrel hol fraternalizál, hol zsarolja, erősemberekkel és bűnözökkel veszi körül magát, médiabirodalmat épít, ízléstelen a végtelenségig, nyíltan és természetesen hazudik, és azt hiszi, neki mindent lehet. A pszichologizálás (őt nem ismerte el senki) és a teljesen értelmetlen végkifejlet (miért akarna sétáló fát Mobi?) nem illik csak a képbe.
Ám a diktatúra kiépítése, a fenti-lenti ellentét nem eléggé kidolgozott, nincs mögötte a bogártársadalom rajza. Míg az előbbi esetben működik, hogy egy szereplőt kiragadunk, és azzal megmutatjuk a hatalomra törés általános életrajzát, addig a nagyobb társadalmi folyamatokhoz nem elég egy lenti (Csápy) és egy fenti (Fátyolka) megismerése, így az óhatatlanul sablonos lesz, vagy egy olyan közös tudásra hivatkozik, aminek csak a legfelszínesebb elemei közösek.
Kalandregénynek kiváló és izgalmas, a társadalomkritikus mondanivalóból kissé hiányoltam a társadalmat. De nagyon kritikus.
