"Olvasás után valami az eszükbe jusson"
Meseregény és kiskamaszregény, kalandregény és egy belső út regénye - Menyhért Anna új könyve sokféle szövegműfajt von be a játékba, hogy megmutassa Vándorlánynak, ennek a tizenéves, kicsit zárkózott, de belül nagyon is határozott lánynak az útját Kisvárosba, egy sosemvolt csodálatos helyre. Az alkotókat kérdeztük a könyv szövegének és megragadó illusztrációs világának alakulásáról. - Kovács Eszter interjúja
Elsőként Menyhért Annát, majd Balogh Andreát faggatta a könyv szerkesztője.
- Irodalomtörténész vagy, kritikus. Aztán megjelent egy versesköteted – felnőtteknek. Aztán A kis ló történetei – 6–7 éveseknek. Most pedig itt a Vándorlány, ami még mese, de már félig-meddig ifjúsági regény. Hogy alakult ez így? Mi izgat a meseírásban, a gyerekeknek szóló irodalomban?
- Számomra ezek egyformán fontos területei az írásnak. Csak különböző időszakokban kezdtem hozzá a különböző műfajokhoz. Szeretném mindegyiket csinálni. Tudom, hogy ez egy kicsit szokatlan, már a verseskönyvem megjelenésekor is sokan kérdeztek erről, és még inkább a mesekönyvek kapcsán. Mesekönyvet írni nagyon szeretek, izgalmasnak találom. A kis ló-történeteket a kisfiammal, Tomival való közös mesélés alapján írtam, a Vándorlánynál nem volt szerzőtársam. Ha gyerekekkel együtt mesél az ember (ahogy most már meseírás órákon is teszem), azt tapasztalja, hogy gyorsan megtanulják a meseírás fortélyait, és nagyon könnyen ráhangolódnak arra, hogy a fantáziájuk, az érzéseik és a szóbeli kifejezés között hogyan lehet kapcsolatot teremteni. Olyan könyveket szeretnék írni, amelyek a gyerekeket lekötik, mert érdekesek, és el is gondolkodtatják őket. De nem úgy, hogy ott helyben, olvasás közben kelljen gondolkodni valamilyen komoly mondandón, hanem úgy, hogy olvasás után, akár jóval később, valami eszükbe jusson abból, amiről a könyv szólt. Legyen ez csak egy hangulat, egy érzés, egy mondat. Ezt szerintem leginkább egy bizonyos, érzelmekre és érzésekre alapuló képi gondolkodásmóddal lehet elérni, amely valójában a vershez áll közel, és amely a gyerek számára sokkal könnyebben adódik, mint a felnőtteknek. A logikus cselekménymenet és felépítés pedig az irodalomtörténeti munkában fontos. Így a gyerekirodalomban minden tudásomat mozgósíthatom.
- Mik a kedvenc gyerekkönyveid?
- Kislánykoromban nagyon szerettem Mary Poppins történeteit, a Fecskék és fruskákat, A titkos kertet. Akkor még nem tudtam, hogy mindegyiknek angol a szerzője (P. L. Travers, Arthure Ransome, F. H. Burnett). Az Egri csillagok volt az igazi kedvencem, sajnálom, hogy ez utóbbit ma már nehezen olvassák a gyerekek. Csupa kalandos-varázsos-rejtélyes történet, ha jól megnézem.
- Női irodalommal foglalkozol, kutatod is, műveled is. A Vándorlány történetét is női történetnek gondolod? Az én lassan 12 éves fiamnak például nagyon tetszett.
- Női történetnek gondolom, de ez nem azt jelenti, hogy fiúknak nem való, sőt. Nem kifejezetten lányos könyv. Abban az értelemben viszont modern női történet, hogy a főhős, akivel a kalandok megesnek, lány. Ő old meg nehéz helyzeteket. Ő segít másoknak. Neki kell gondolkodnia, fáradoznia. Kihívások érik, és reagál rájuk. A hagyományos mesékben, a népmesékben a férfiak élete kalandos, a nők pedig otthon maradnak, és aztán nem is sokat hallunk róluk. Sokszor csak annyit, hogy elnyerte valaki őket feleségül. De van a könyvnek Vándorlány mellett kisfiú szereplője is, Góri – ő is nagyon bátor és ügyes. És a háttérben ott van Nagyfiú, Vándorlány barátja is.
- Mi a keletkezéstörténete a Vándorlánynak? Honnan jött az elvarázsolt Kisváros ötlete?
- Ezt nem tudom pontosan megmondani. Belső képekből szoktak felbukkanni az ötleteim. Valamin gondolkodom, és eszembe jut egy kép – ebben az esetben egy gyönyörű kisváros, annak is a főtere, fehér falú házak, színes zsalugáterek, középen egy szökőkút. De valahogy túl csendes az egész – nincs mozgás, nincs élet a téren. És csak egy villanásnyira látható. Ehhez a képhez írtam aztán Vándorlánynak kalandot. Az ő alakját pedig, ahogy az előző kérdés kapcsán már mondtam, tudatosan találtam ki: egy lányról akartam írni, akit kalandos kihívások érnek. - Melyik szereplő áll különösen közel hozzád?
- Vándorlány és Góri. Azt hiszem, róluk írtam a legalaposabban. Jól el tudtam képzelni, mikor mit cselekszenek, milyen helyzetben mi várható tőlük. Vándorlány alakjában egy kicsit a saját kislány-énem van benne.
- Kitüntetett szerepe van a könyvben a céklának. Nagyon szereted a céklát?
- Érdekesnek tartom. Érdekes, hogy milyen erős és szép a színe, mindent megfest, és azt is, hogy mennyiféle ételt lehet belőle készíteni. Az íze magában egy kicsit unalmas, de finom italként, salátában, és még süteményben is. A könyvben található recepteket nyugodtan el lehet készíteni, kipróbált, jó receptek.
- Igen, nagyon kedvelem az írásait, több okból is. Egyszerre városi és mai, de közben népmesei is meg archaikus is. Ami miatt a legjobban szeretem, az a humora. Ahogy a szavakat egymás mellé rakja. Szóval nagyon élvezem olvasni is, meg illusztrálni is Anna írásait, közben pedig szerintem egyáltalán nem vagyunk rokon lelkek. De nem is kell annak lennünk, működik anélkül is.
- Volt kedvenc szereplőd, kedvenc jeleneted ebben a meseregényben? Mi fogott meg leginkább?
- Kedvenc szereplőm nincs, mindenkit szeretek. De tetszett, ahogy mondjuk Céklamadár, Cölöplény vagy az Óriásnő karaktere kibontakozott, leginkább párbeszédek alapján - ami Céklamadár esetében számítógépen keresztül történt. Mikor megkaptam az írott anyagot és végigolvastam, a legtöbb helyen rögtön láttam, hogy hova mit lehetne illusztrálni. Vannak benne nagyon erős képek, az égtáji erő jelenet, vagy az Óriásnő szoborszerű alakja az égen végiglibbenő hajjal, vagy akár a fonás jelenet, és még sorohatnám. Végigolvasod, és alig várod, hogy "nekiess".
- Másképp kellett ehhez a könyvhöz rajzolnod, mint a A kis ló történeteihez?
- Kelleni nem biztos, hogy kellett, bár más a célkorosztály és emiatt egy picit részletesebb vagy cizelláltabb itt a stílus, de ez mondjuk amiatt is van, hogy most ehhez volt kedvem. A könyv is más, de közben én is más lettem. Ez akkor lesz érdekes, ha a Kis lónak kijön egy következő része, és akkor vissza kell kanyarodni ahhoz a picit egyszerűbb stílushoz.
- Milyen technikával készültek a rajzaid?
- A képek digitálisan készültek, néhány éve álltam rá a manuálisról erre a technikára. Kézzel festett, beszkennelt alapokat használok, és ezekből vagdosom ki gépen, layerenként az elemeket, amiket ezután módosítok színben, tónusban, stb. A hatásuk a technika ellenére valószínűleg továbbra is elég manuális.
- Nincs megnevezve a szövegben, de Kisváros olyan, mint egy olasz kisváros. Valamilyen konkrét város képe bukkan fel a rajzodon?
- Hm..., konkrét városnak nem mondnám. Mindig is szerettem ilyen kis mediterrán városokban mászkálni, vagy képeket nézegetni róluk, vagy csak rajzolni őket fejből. Jól érzem magam az ilyen helyeken, akár élőben, akár gondolatban. De nem volt konkrét város, ami a mintát adta volna Kisvároshoz.
