Nem fapados géppel
“Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály” – a magyar irodalom legidézettebb verskezdetét citálom én is ide, mint a Pagony külföldi könyvekkel (is) foglalkozó szerkesztője. Mert én ugyan repülővel, busszal és autóval nem nagyon szoktam utazni, de annál többet utazom a könyvek segítségével.
Utazom Amszterdamba Anna Woltzcal egy családi titkot felfedni száz óra alatt, Manhattenbe Nickkel és Norahval hajnalig bulizni, a jövőbeli Berlinbe egy csapat kiskamasszal a somniaverót megtalálni, Colorado Springsbe Tesla találmányainak nyomában, Ausztráliába megnézni, milyen kitörni a nyomorúságból, Wingrodenbe elvágyódni és autót szerelni. És még ezernyi helyre a világ minden pontján, és úgy érzem, hogy ezeket a helyeket, embereket, szagokat, ízeket, társadalmi viszonyokat egyre jobban ismerem.
Rácsodálkozom a kortárs világirodalom gyerek- és ifjúsági részének segítségével, hogy mennyire írnak másként a holland és angol és német és mindenféle írók, hogyan élnek az emberek máshol. Mik Hollandia társadalmi problémái (igen, van nekik is!), hogy a németek hogyan viszonyulnak az ott már oly’ megszokott bevándorlók sokadik generációjához, hogy milyen pozícióharc zajlik az angol iskolákban. Keresem a kapcsolódási pontokat a mi irodalmunkkal: mik azok a másságok, mind témában, mind a megszólalás módjában, amelyeket jó volna importálni, ami nálunk hiányzik, de nem annyira egzotikus, hogy már befogadhatatlan.
A hollandok humorát szeretem nagyon: egyszerre állnak két lábbal a hétköznapi valóságban, és karikírozzák önfeledt szabadsággal a mindennapi embereket és helyzeteket. A mese náluk gyerek- és történetközpontú, és a didaxist hírből sem ismerik.
Szeretem, ahogy a németek akkurátusan előveszik a nagyítójukat, finoman a tárgy fölé emelik, és szétcincálják, míg mindent meg nem tudunk róla. Ha a hollandok a karikatúra bajnokai, a németeknek jut az irónia.
Az angolok pedig természetesen az abszurdban, no meg az olvasmányosságban verhetetlenek. A leglehetetlenebb ötletek is a legtökéletesebb történetvezetésbe vannak beszuszakolva, hogy egyszerre sodorjon a sztori és nevessünk hangosan olvasás közben.
Jó érzés, hogy van egy gyerekirodalom - nevezetesen a holland - amit gyakorlatilag mi mutattunk meg először a magyar olvasóknak, és amit szerencsére ők egyre jobban szeretnek, ahogy nekünk is ez a kedvencünk.
Mindez a sokféle hang nagyon jól jön a magyar irodalomnak. Nem mintha az szegényes volna, de az biztos, hogy szegényebb lenne ezek nélkül, ahogy szegényebb lett volna Astrid Lindgren, Erich Kästner és Roald Dahl nélkül is.
(A leadben Baranyai (b) András rajza látható.)
