Ne viszolyogjunk!
A Mese a vakondról, aki tudni akarta, hogy ki csinált a fejére című könyvünkben a kis vakondnak a fejére csinál valaki, és a vakond keresni kezdi a tettest. Megismerkedik az állatokkal és azzal, hogy ki milyet kakil - mert mindenki kakil. Arról beszélgettünk Sződy Judit gyerekpszichológussal, hogy miért fontos a szobatisztaság környékén a kakiról beszélni, hogyan tudunk a témához természetesen viszonyulni, hogy a gyerekeinknek is könnyebb legyen.
Pagony: Magunk is meglepődtünk, hogy mekkora port kavart legújabb könyvünk, a Mese a vakondról, aki tudni akarta, ki csinált a fejéremegjelenése. Harmincas, negyvenes férfiak akadtak fenn a kaki képi-mesei megjelenítésén, sőt, a bulvármédia adott hírt róla, hogy egy ennyire felháborító gyerekkönyv megjelent, az állatok kakiját a részeg hányáshoz hasonlítva. A reakciók a zseniális és a felháborító közt ingáznak. Miért vált ki ilyen heves tiltakozást az emberekből a kaki, miért bizonyul ez nagyobb tabunak szinte bárminél?
Sződy Judit: Azok a felnőttek háborodnak föl, akik nem tudnak belebújni egy óvodás bőrébe. A kaki felnőtt szemmel persze kerülendő, tabu téma, elvonulunk a vécére, nem is szeretjük látni, és undorodunk a másétól. Ez teljesen természetes és helyénvaló, hiszen mi sem lenne jobb fertőzésforrás, mint fajtársunk kakija. De a gyerekek szemében mindez más...
P: Míg a felnőtteket könnyebben zavarba hozza, a gyerekek közt a kaki téma nagyon is népszerű bizonyos életkorig. Az ovisok szeretnek beszélgetni róla, szeretnek nevetni rajta, sokszor a kakitól még undorodni is vicces. A szobatisztaságra nevelés időszakán túl miért marad olyan közkedvelt és fontos téma ez a gyerekek számára?
P: Hol és mikor alakul át az alapvetően természetes viszonyunk?
SzJ: Szinte biztos, hogy a szobatisztaság kialakulása során. Kinek előbb, kinek később, kinek erősebben, kinek kevésbé. Ha anya vagy apa, esetleg a nagyi minden pelenkázásnál fintorog, megjegyzéseket tesz, undorodik, akkor a gyerek megtanulja, hogy valami, ami az ő testének része, egy rettenetes dolog. Ha kakil, az se jó, ha pedig visszatartja, az se jó, mert akkor meg aggódnak, és szilvalekvárral tömik, orvoshoz viszik, beöntést adnak neki. Persze, ez szélsőséges eset, de ennek fokozatai szinte minden családban megtalálhatók.
P: Gyerekekkel több olyan (tabu)témába ütközik egy felnőtt, amiről esetleg nem szívesen beszél többet a legszükségesebbeknél. Mit üzenünk zavartságunkkal a gyerekeknek? Hogyan tudjuk ezeket természetesen kezelni, és mivel tudjuk elrontani a helyzetet?
SzJ: Természetesen azt tudjuk kezelni, ami nekünk természetes. Ha én nem félek a kutyától, valószínű (de nem biztos), hogy a gyerekem sem fog. Ha rendben vagyok a szexszel, akkor tudok erről beszélni, nem jövök zavarba. Ha minden zavar, ami az élet "állatias" részére emlékeztet (nyers hús, születés, vér, seb, kaki) akkor ezeket a dolgokat a gyerekem is nehezen tudja elfogadni, mert látja rajtam, hogy ezek félelmetesek, és ő hisz nekem. Mert ez a túlélés garanciája. Ha a szülőnek eleve problémái vannak bizonyos dolgokkal - és tud is ezekről a problémákról - akkor megkérheti a másik szülőt, a nagyit, a nagynénit vagy a család barátját, hogy beszélgessen ezekről. Ez a legjobb megoldás, így őszinte. Meg lehet mondani a gyereknek, hogy én erre nem vagyok alkalmas, de majd a Piri néni... Persze, előbb beszéljünk Piri nénivel.
P: Sok kisgyerek éppen a mi tabuizáló gesztusaink miatt nehezen kakil bilibe, nem szereti látni a kakiját, csak sötétben megy a vécébe vagy csak nyitott/csukott ajtónál, mindenféle szertartásokat hajt végre - meddig természetes ez, és mikor kezdjünk aggódni? Hogyan segíthetünk a gyerekeknek elengedni a kakit, természetessé tenni?
SzJ: Először is kerüljük a fenti viselkedést, lehetőleg ne viszolyogjunk a kakitól pelenkázás során. Aztán pedig várjuk meg, hogy megérjen a gyerek a szobatisztaságra, ne kezdjük hamarabb a szoktatást. Hiába mondja a nagyi, hogy neki ez egy éves korunkra sikerült. Rosszul emlékszik. Tartsuk tiszteletbe, hol és hogyan szeret kakilni - természetesen a mi kultúránk számára elfogadható keretek között. Pelusba, bilibe, vécébe, vécészűkítővel, zsámollyal, anélkül, egyedül, társaságban, elhúzódva stb. Ha ezt megtesszük, és így rendszeresen kakil, ne aggódjunk, a fura dolgok elmúlnak. Ha nagy feneket kerítünk a dolognak, később múlnak el, vagy tovább bonyolódnak.
A kakit elengedni úgy segíthetünk, ha azt közvetítjük, hogy a kakilás természetes. A vakondos könyv megjelenése előtt is javasoltam anyáknak, hogy nézzenek kutyakakit, madárkakit, cicakakit. Csináljanak gyurmából kakit, sodorjanak nudlit, játsszák azt, hogy a játékbaba kakil... De persze csak akkor, ha erre szükség van. Ha a saját életére, és így a saját kakiügyeire is hatással van valamilyen korai megszégyenítés, soha nem késő pszichológushoz fordulni.
P: Milyen kisgyermekkori pszichés gondok kapcsolódhatnak a kakiláshoz és hogyan hathat ez a kamasz- majd felnőttkorra is?
P: Tud ilyenkor segíteni egy szókimondó, humoros könyv a témában?
SzJ: Nagyon örültem már anno Alona Frankel Bilikönyvének is, azután megjelent más, hasonló kaki- és fütyitémájú könyv is nagyobbaknak. Ezek akkor segítenek, ha a tabuval kapcsolatos szorongás okozza a problémát.
