Ne harapj vissza!
Akinek már hiányzott volna Titi és a daruskocsija, annak van egy jó hírünk! A Titi a toronyház tetején és a Titi a parkban után a Titi és az Időjós tovább szövi a kisfiú és a toronyház többi lakójának kalandos történetét. Sajnos a sorozat itt véget is ért, de olvassátok sokszor és gyakran Titi, a kis vidám fickó és barátai kalandjait, mert megéri! – Bánáti Anna ajánlója.
Bár a cím Titit és az Időjóst emeli ki, a sorozat harmadik kötete alapvetően a toronyházban éldegélő Gyám néni nevelt fiának, Mardoskának a története és karaktere köré épül. Mardoska nemrég került Gyám nénihez a toronyház lakóinak nagy szomorúságára. A kisfiút medvék nevelték fel Kanadában, ezért hirtelen felindulásból bármikor bárkibe beleharap, morgolódásra és bosszankodásra késztetve ezzel mindenkit. Gyám néni nem is igazán tud mihez kezdeni harapós fiával, aki utólag ugyan mindig megbánja tettét, de sajnos nem kap új esélyt: Patyolat Ágica születésnapi zsúrjára nem kap meghívót. A történet a szülinapi mulatsággal kezdődik, itt látjuk újra a legtöbb szereplőt: Titit, Patyolat Ágicát és karót nyelt édesanyját, Patyolatnét, valamint Gyám nénit és Mardoskát. Korábban is szembetűnő volt a nevek megválasztásának nagyszerűsége: Patyolatné és Gyám néni neve magáért beszél, de a legjobb ötlet talán mégis a „Mardoska” szó: a kisfiú nem a rossz beidegződés miatt kapta ezt a nevet, hanem mert a támadások után folyton mardosta a lelkiismeret.
A történet akkor indul be igazán, amikor két medve tűnik fel a városban, akikről kiderül, hogy Mardoska korábbi nevelőszülei. Eleinte úgy tűnik, hogy kezelhető a helyzet, de a toronyház nem igazán alkalmas két ekkora állat befogadására, így menniük kell. Mardoska azonban képtelen meglenni nélkülük, ami további harapásokat, hisztizéseket és veszekedéseket eredményez. A megoldást ezúttal is Penna bácsi ötli ki: a vendégeket az Időjós birodalmába viszik, hogy ott békésen élhessenek a nekik megfelelő mérsékelt éghajlati övezetben. Mardoska azonban nagyon hiányolja őket, így lehetőséget kap nevelőszülei meglátogatására. Sajnos a harapás szenvedélyéről továbbra sem mond le, így egy véletlen baleset folytán árvizet, majd jégkorszakot okoz az Időjós titkos és féltve őrzött birodalmában. Az Időjós viszont nem jószívűségéről híres, jól elfenekeli Mardoskát és megtiltja, hogy hazamenjen, amíg le nem szokik a harapásról.
A történet végén persze megoldódik a konfliktus egy sarki róka segítségével. Mardoska a rókaharapás után mérlegel, az Időjós pedig helikopterrel hazaszállítja őt és a medvéket Gyám néni új vityillójába, ahol végre mindenki kényelmesen elfér. A kedvenc részem a mese legeslegvége volt: az olvasó azt hinné ugyanis, hogy Mardoska természetesen leszokik a harapásról, de a könyv a kisfiú zavart motyogásával zárul: „Még nem tudom.” Ez a csavar a történet végén meglepő lehet, hiszen így a probléma tulajdonképpen csak félig oldódik meg, további kérdések merülhetnek fel az olvasóban; ugyanakkor Titi története így üdítő kivételt jelent a többi határozottan lezárt, tanulságokkal megtoldott mesekönyv között. Az szintén különlegessé teszi a mesét, hogy nincsen elhatárolható jó és rossz: kicsit mindenki kedves és segítőkész, aztán türelmetlen és verbálisan agresszív; kicsit mindenki szeret veréssel fenyegetőzni, hogy aztán később megenyhüljön, belássa saját hibáit és ismét szerethetővé váljon.
Az illusztráció Fiep Westendrop munkája. A Moncsicsire emlékeztető képek remek hangulatot kölcsönöznek a történetnek, engem különösen a mese végén található állatos képek fogtak meg.
A könyvet 5-10 éves gyerekeknek ajánljuk; a felső korhatár néhány évtizeddel kitolható.
