Mi fáj, Trevor?
Középiskolás fiúnak lenni nehéz. Különc amerikai középiskolás fiúnak lenni nagyon nehéz. Különc amerikai meleg középiskolás fiúnak lenni pedig elmondhatatlanul nehéz. - Vujovits Júlia ajánlója
Trevor, az amerikai középiskolai kasztrendszer ítélete szerint egy szürke, láthatatlan srác, akit még arra se méltatnak, hogy néha nekivágják az iskolai szekrényének. Azonnal megváltozik a helyzet, amint Pinky Faraday, a menő baseball-játékos felkarolja a fiút és igazi barátok lesznek. Trevor rajongásig imádja az idősebb Pinky-t, de egy napon levelet kap tőle a következőkkel:
„Trevor! Utálom, hogy ezt kell írnom, de buzi vagy, gyenge ember, és talán meg sem érdemled, hogy éljél. Pinky”
Gondolom, mondanom sem kell, hogy ezután Trevor helyzete az iskolai hierarchiában eddig elképzelhetetlen mélységekig süllyed.
Igazság szerint Trevor sosem állítja magáról, hogy meleg. Ő egyszerűen nem akarja definiálni magát és szexuális orientációját 13 évesen. Láthatólag társai sokkal inkább elfogadnák, ha elismerné homoszexualitását, de falra másznak tőle, ha valaki egyik kategóriába sem besorolható. Trevor felteszi a kérdést, hogy miért fontosak a társadalom által ránk aggatott címkék, miért nem elég az, hogy ő csupán önmaga?Így ez a könyv nemcsak a melegekhez szól, hanem mindenkihez, aki elutasítja, hogy szűkös skatulyákba préselje magát a közvélemény kedvéért, és támogatást nyújt mindazoknak, akik megtapasztalták a gimi kegyetlen oldalát.
“Az én kínszenvedésem abból állt, hogy csapdában estem egy olyan helyen, ahol mindenki azt hajtogatta, hogy meleg vagyok. Nem az volt a kérdés, hogy meleg vagyok-e vagy nem. Hanem ez: nem helyes megállapítást tenni mások szexuális hajlamairól, és pont ugyanennyire nem helyes azt követelni, hogy valaki nyilvánítsa ki szexuális hajlamait, ha ő ezt nem akarja.”
Trevor kétes szexuális irányultságát szülei egyértelműen problémaként kezelik. A helyi pap segítségével próbálják meg fiuk baját „orvosolni”, amivel a lehető legmegalázóbb szituációba keverik Trevort. Egyébként a fiú érdeklődik a szexualitás iránt, és nagyon is helyén kezeli a témát, mivel nem szeretné elsietni a dolgokat, de mindenre kíváncsi. Több alkalommal is intelligens és tabudöntögető kérdéseket tesz fel (pl. papi cölibátus), amin akár sok felnőttnek is érdemes lenne elgondolkodni.
Trevor története Amerikában komoly múlttal bír. 1994-ben rövidfilm készült belőle, ami jó pár komoly díjat besöpört, de ami még fontosabb, egy remek kezdeményezést ihletett. A The Trevor Project (http://www.thetrevorproject.org) ma is élő non-stop telefonos és internetes segélyvonal kétségbeesett LMBTQ fiatalok számára. Látszik, mekkora erővel bír a történet, ha ilyen komoly társadalmi felelősségvállalásra sarkallja az embereket.
Mivel az eredeti mű a ‘90-s évek elején íródott, így jogosan érezte James Lecesne, hogy ráférne a könyvre egy kis frissítés. A szerző apró szövegváltoztatásokat végzett, hogy minél aktuálisabban szólíthassa meg az olvasókat. Trevor imádott példaképe az eredeti szövegben például Diana Ross, az új verzióban már Lady Gaga. Emellett az író becsempészte a történetbe a Facebookot, ami a cyberbullying egyik fontos színhelye. (“Éjszakánként azzal foglaltam el magam, hogy töröltem a gyűlölködő kommenteket a Facebook falamról.”) Az internetes zaklatás egy olyan aggasztó modern jelenség, amelyre fontos, hogy minél több fórumon felhívják a figyelmet, ezért is értékelendő ez a kis módosítás. Nem csak az eladhatóság és trendiség miatt lényegesek ezek az újítások, sokkal inkább azért, mert ezáltal a tiniolvasók jobban tudnak azonosulni Trevor helyzetével és nem csak egy érdekes meseként értelmezik, hanem a könyvbeli aktualitások alkalmat nyújtanak, hogy Trevor helyzetét saját életükre vetítsék.
Végigkövetve Trevor rövid történetét láthatjuk, hogy egy öngyilkossági kísérletig milyen rövid út vezethet. Egy érzékeny kamasz a felnőtt világ által apróságnak titulált gesztusok miatt is a végső kétségbeesés határára sodródhat. Csak ront a helyzeten, ha a szülők minden kamaszkrízist átmeneti és komolytalan kellemetlenségnek titulálnak, amelyen „majd csak túljut a gyerek”. Elfelejtik, hogy a reményvesztett fiatalok a saját jelenükbe zárva élnek és ők (még) nem látják a kiutat.
A fináléban nem kell elsöprő és színpadias bocsánatkérésekre és összeborulásra számítani. A terrorizáló iskolatársak nem bánják meg bűneiket, a befejezés ennél sokkal életszerűbb, hiszen Trevor saját maga dolgozza fel a problémáját és önként dönt amellett, hogy nem adja fel, hanem folytatni fogja a mindennapos küzdelmet.
A kisregény tanulságos minden korcsoport számára. A magányos fiataloknak kiutat mutat, az agresszív tinédzsereket figyelmezteti a zaklatás és gúnyolás potenciális következményeire, a felnőttek figyelmét pedig felhívja arra, hogy gyerekeik érzelmi válságait nem szabad félvállról venni.
