Máté Angi: Volt egyszer egy nyár
Hogyan másképp nyithatnánk meg a Pagonyon a nyári mesesarkot, ha nem Máté Angi gyönyörá meséjével, a Volt egyszer egy nyárral? Júliusban és augusztusban, míg a fagylaltok gombóckodnak, minden héten olvashatsz egy egészen új mesét az ismert mesehőseinkről a Pagonyos szerzőkről: lesz Tandori és a Főmedve, May Szilvia és Pudlimász, Gévai Csilla és Alenka, felbukkannak a titokzatos dagonyalények a balatoni strandon, és egy zsémbes királylány is megszelídül.
Volt egyszer egy nyár
Volt egyszer egy nyár.
Olyan volt ez a nyár, hogy folyton mennie kellett, hát utazott, s ha utazott, a vonaton két székre ült, mert nagy volt a hasa. Ott ült, a két széken, törölgette a homlokát, vagy állt, lenyitotta a vonatablakot, és kidugta a fejét rajta. Csak egészen icipicit dugta ki a fejét, mert nagyon kidugni tilos volt.
Intett egyet, csak úgy, bele a világba, mire piroskodni kezdtek a cseresznyék, majd intett még, s fagyni kezdtek a fagylaltok, aztán még, mire a pipacs szétrázta piros hajait.
Így állt a vonatablakban, mintha legyeket hajkurászna, s míg ilyen mintha volt, addig körülötte változott a világ.
Olyan volt, mintha varázsolna, pedig nem varázsolt. Nemcsak a cseresznyék, fagylaltok, pipacsok változtak, hanem megbolydult a világ: az anyák odaugrottak a szekrényekhez, előcibálták legaljából a kisblúzokat, a szandálokat, mik nagy szájjal kacagtak, hogy „véégre, uzsgyi innen", az apák igazítottak a biciklik küllőin, zsírozak ide és oda egy kenőcsös dobozból, hogy jól pörögjön a bicikli, a roller, a taliga, a csuliga. Úgy tűnt nekik, míg ezt a sürgölődést forogták, forgolódást sürögték, mintha vonatfüttyöt hallanának a távolból, felkapták a fejüket, kicsit hallgatóztak. Ám nem láthatták az integető nyarat, ahogy - fejét icipicit kidugva a vonatablakon - beleinteget a világ menésébe, nem tudták, honnan jön a változás.
A nyár úgy gondolta, idő múltával, hogy hosszú volt az utazás, és hosszú volt az utazásban a hadonászás, hát legyen az, hogy megérkezett.
Lekászálódott a vonatról egy állomáson. Húzta a koffert, törölgette a homlokát, majd leült az állomás padjára.
Már nem tudta egészen pontosan, hogy le akart-e szállni vagy sem, de ez most így jó volt: ülni, törölgetni, szuszogni.
A vonatok haladtak, némelyik megállás nélkül, némelyik megállva.
A nyár ült az állomás padján, elővette a kofferből az őrölt kekszeket és a málnaszörpöt. Az egész koffer tele volt őrölt keksszel és málnaszörppel. Csak az volt benne, más semmi. Majszolta a kekszet, aztán gargarizált a málnaszörppel, nézte a vonatokat, a vonatokban ülő, álló embereket. S a majszolások, gargarizálások eljutottak a vonatfülkékbe, besuhantak a nyitott ablakokon, a szellőzőnyílásokon, a gőzös kipufogóján, a kulcslyukon, bejutottak az emberek közé, mire:
- Hahh, de meleg lett hirtelen, hahh! - legyezte újsággal piros fejét egy néni.
- Történik a jó! - dugták ki fejüket a csomagokból a teniszütők és a rövidnadrágok.
- Még kétszer megáll a vonat, s ott lesz papó, s a vízimalom - mondta egy kisfiú.
S mindenki nyarassá változott, mert köröttük majszolt és gargalizált a nyár.
