Macska a vízben!
Jill Tomlinson sosem tervezte, hogy író lesz. Eredetileg operaénekesnek készült, majd egy újságírói tanfolyam elvégzése során elhatározta, hogy írni fog. Méghozzá gyerekkönyveket. A bagoly, aki félt a sötétben után a könyvsorozat következő kötete,A cica, aki haza akart menni ismét egy szeretnivaló állat kalandjait meséli el. – Bánáti Anna ajánlója.
A történet főhőse Szuzi, a csíkos kiscica. Franciaországban lakott egy kis tengerparti halászfaluban négy gazdájával, Pierre-rel, Henrivel, Paullal és Gabival. Szuzi a négyéves Gabival szeretett játszani a legjobban, ugyanis imádta, ha visszafele simogatják őt: ebben pedig a kisfiú remek volt, mert még túl kicsi volt ahhoz, hogy tudja, hogy hogyan illik simogatni a macskákat. A másik három fiúval is jól kijött: a testvérek kaparófát készítettek neki, csiklandozták, játszottak és kergetőztek vele. Abból is előnye származott, hogy a fiúk apja halász volt, ugyanis így annyit ehetett a kisebb, eladásra nem alkalmas halakból, amennyit csak akart.
A bonyodalmak akkor kezdődtek, amikor Szuzi véletlenül elaludt egy kosárban, amiről kiderült, hogy egy hőlégballonhoz tartozik. Balszerencséjére így Angliában kötött ki, ahonnan a kiscica sokáig képtelen volt visszatérni otthonába, hiszen a tenger leküzdhetetlen akadálynak tűnt. Szuzi ideiglenesen beköltözött Bertie nénihez és Bibihez, a papagájhoz, ám minden nap rejtélyes módon eltűnt. Bertie néni nem is sejtette, hogy új kedvence napközben fáradhatatlanul próbálkozik azzal, hogy hazajuthasson Franciaországba, csak azon csodálkozott, hogy miért tér vissza Szuzi mindig csuromvizesen vagy koszosan estére.
A fejezetek ugyanolyan séma szerint épülnek fel: Bertie néni minden reggel elindult valamerre háromkerekű triciklijén. Hol a boltba ment, hol a tengerpartra, vasárnap pedig a templomba. Szuzi pedig minden reggel beleugrott a tricikli kosarába, majd az érkezés után nekiiramodott a tenger felé. Első ízben például egy kisfiú gumicsónakjában kísérelte meg a Csatornán való átkelést, de sajnos a csónakot kilyukasztotta a karmával, így terve nem valósult meg. A különböző részek egyre vadabb és hihetetlenebb ötleteken alapulnak, így Szuzinak az az elképzelése, hogy szörfdeszkán jusson haza, eltörpül amellett, amikor hirtelen ötlettől vezérelve egyszer csak egy süllyedő tengeralattjáró tetején találja magát. Az egyes szituációkban tehát Szuzinak egyre találékonyabbnak kell lennie, hogy megmeneküljön a balszerencsés hazajutási kísérletekből, ám a sikertelen próbálkozások végül kifizetődnek: Szuzi például megtanul úszni, ami a történet kimenetele szempontjából nagyon hasznosnak bizonyul majd.
Amellett, hogy minden fejezet ugyanúgy kezdődik, a végük is megegyezik, és ezek az apró ismétlődések kifejezetten élvezetessé teszik az olvasást. Minden fejezet végén Bertie néni más és más vacsorát készít ki Szuzinak (csirkét vagy nyúlpástétomot, de sajnos sohasem halat), majd miután Szuzi udvariasan megköszöni őket, Bertie néni megjegyzi, hogy milyen viccesen nyávog. Az elbeszélő mindig ugyanazzal a mondattal zárja a történetet: „De azért hiányzott neki Gabi, hogy visszafelé simogassa.” Így folyton emlékeztetve vagyunk, hogy bár Bertie néni nagyon jól bánik Szuzival, és a macska is egész jól érzi magát és sokat dorombol Angliában, attól még nem fogja feladni, hogy hazatérjen a négy fiúhoz, hiszen Gabi simogatása utánozhatatlan és pótolhatatlan. Szintén kiemeli Szuzi francia voltát az is, hogy franciául nyávog („merci” és „chez moi”), ami miatt a kiscica különösen szórakoztatóvá válik a környékbeli gyerekek, Bertie néni és Bibi, a papagáj számára.
A könyvet Hupp bagoly történetéhez hasonlóan Anna Laure Cantone buborékba zárt rajzai díszítik. A figurákra behunyt szem és óriási orr jellemző, ami rendkívül mulatságossá teszi például Bertie nénit. A karikatúrára hasonlító, firkaszerű illusztrációk nagyban hozzájárulnak a mese hangulatának kialakításához.
Állatszeretők és vicces történeteket kedvelők olvassátok szeretettel ezt a könyvet is!
