Légy része a történetnek!
Olvass bele Timo Parvela és Bjørn Sortland Kepler62 - A játék című regényének a következő kötetébe,A visszaszámlálásba! Aki olvasta az elsőt, az biztos már tűkön ülve várja a folytatást, aki pedig nem, annak muszáj lesz, ha szeretne egy izgalmas, szuper dramaturgiával megírt, káprázatos vizualitással bíró kalandba csöppenni.
Vigyázat, ha elkezded, nincs kiút!Addig pedig olvasd el az első fejezetet!
Pár nap és a könyv már a boltokban lesz.
1.
– Végre sikerült... – mondja egy hang. – Azt mondtad, bármikor hívhatlak.
Beletelik három másodpercbe, mire rájövök, ki az.
Az órára nézek. Mindjárt három óra. Hajnali három. Általában ilyenkor fekszem le.
– Jól van – válaszolom reményeim szerint hűvös, nyugodt hangon. – Senkinek egy szót sem! Gyere azonnal! Fogj egy taxit, én fizetem. Szólj a sofőrnek, hogy a szökőkútnál álljon meg! Nem jutsz át a kapun nélkülem.
– Oké – feleli a vékonyka hang, és leteszi a telefont.
Nem árulom el neki, hogy lelövik, ha a szökő kútnál tovább megy. Valószínűleg tudja.
A szívem majd’ kiugrik a helyéről. Az ékszert babrálom, amely anya után maradt rám. Mindig ezt csinálom, amikor ideges vagyok. A szív alakú medál kinyitható, egy kép van benne anyáról. Csak ritkán tudom rávenni magam, hogy meg nézzem.
Mindenki azt állította, hogy valami el van rejtve a játékban. És amikor azt mondom, mindenki, akkor tényleg úgy értem, hogy mindenki.
Mindenki a Kepler62-ről beszélt. Már az előtt, hogy a játék egyáltalán kijött volna. A net tele volt pletykákkal, híresztelésekkel. Ahogy az összes újság. Tévé. Rádió. Tudtuk, hogy talán csak hype, szimpla hírverés az egész.
De mégis. Be part of the story, ez volt a szlogen. Légy része a történetnek. Miféle történetnek?
Azok, akik képesek összetetten gondolkozni, tudják, hogy a kormányok hazudnak. Úgy értem: mégis ki hisz egy olyan kormánynak, amely minden adást azzal kezd és fejez be, hogy a kormány a barátunk?
Csak azok, akik csupán egysíkúan képesek gondolkozni. Azok, akik mindösszesen annyit akarnak, hogy a kormány a barátunk legyen. Azok, akik képtelenek elviselni a gondolatot, hogy talán mégsem az.
Világéletemben küzdöttem azzal, hogy túl sok gondolat kavarog egyszerre a fejemben. Nem hiszek abban, hogy a kormány a barátom. Egyáltalán nincsenek igazi barátaim. Senki. Ezért vagyok szabad. Nem törődöm semmivel.
A Keplert övező szóbeszéd viszont érdekelt. Olyasmi volt, amit kivételesen nem én szereztem meg elsőként. Olyasmi, ami nehéz.
Nem csak a média csapott ekkora hírverést a játék körül.
Az összes majdnem-barátom is a játékról beszélt. És az ellenségeim is, márpedig ők nincsenek kevesen. Még a testnevelést oktató magántanárom is folyton erről fecsegett. Aki a huszonnyolc éve dacára folyton visszavágyott a második világháborúba. Végre valami olyasmi történt, amire a Wikipédia nem tudott választ adni. Amihez nem léteztek cheatek vagy nem lehetett megvásárolni a megoldást. Ha az ember végigjátssza a Kepler62-t, és sikerül befejeznie a játékot, fantasztikus dolog történik. De senki sem tudta, mi az. Ám hamarosan nyilvánosságra hozzák.
Egyébként is elég sok a titok és a várakozás mostanában. Egy nagy utazásról, kalandokról és új bolygókról szóló hírek. Lehet, hogy ostobaság az egész. A kormány talán attól tart, hogy a fényes jövőről szőtt remény eltűnik. Nekünk pedig nagy szükségünk van a reményre.
Hosszú ideje töprengek azon, hogy a világot lassan lehúzhatjuk a klotyón. Túl sokan vagyunk, az időjárás túl rossz, az emberek túl sokat háborúznak, a baktériumok túl ellenállóak. Nem valami jó a hangulat.
Nem szeretek játszani, és nem érdekelnek a részletek. A Kepler62 végén volt valami egy tőrrel, amit senkinek sem sikerült megfejtenie.
Az utolsó szinten a játékos egy faajtó előtt állt és belekarcolt valamit. Maga a játék nem került sokba, nem kellett trükkös csomagokat és frissítéseket vásárolni hozzá.
De az embernek online kellett lennie, amikor megérkezett a faajtóhoz. A játékos társadalmat halálosan frusztrálta, amiért ennyire nehéz. Ez tetszett.
És tényleg lapult ott valamit. A 100. szinten az ajtó mögött. Egy titok. Egy délkoreai fiú rájött. És egy finn. Meg egy kanadai lány. És mások is, de nem túl sokan. Egy szót sem voltak hajlandóak elárulni, képek azonban készültek róluk. Hirdetésekben bukkantak fel, valamiféle szürke egyenruhát viseltek. Csupán a játékos fényképe és a Kepler62 logója: Megtaláltuk a választ. Valójában bosszan-
tóan egyszerű volt, állt az arcok mellett.
Egyébként nem igaz, hogy az ember nem vásárolhatja meg a választ. Természetesen bármi megvehető. Barátok, szerelmek, egy kicsi és szegény ország. Minden megvásárolható.
A telefonom üzenetet jelez: Itt vagyok a szökőkútnál. Akkor kijössz?
