Legjobban az emberi történetek érdekelnek
Gáspár 1551-ben, a törökvész idején egy titokzatos labirintusra bukkan, Dani pedig 2019-ben egy középkori történetet olvasva különös dologra lesz figyelmes. Kertész Erzsi kalandos történelmi regényében két fiú sorsa fonódik össze, de nem csak emiatt elképesztő a könyv: egy különleges felkérésre készült, amiből Pásztó valós, történelmileg hiteles múltjáról is képet kapunk.
Milyen érzés volt olyan regényt írni, amiben nem csak a fantáziád irányít, de a történelmi hitelesség is fontos?
Kertész Erzsi: Először egy picit megijedtem, mert a történelmi jártasságom hagy némi kívánnivalót maga után. Bevallom, még hezitáltam is, hogy elfogadjam-e egyáltalán a felkérést. Aztán rövid töprengés után arra jutottam, hogy számomra a kor és a környezet mindig inkább díszlet, mert legjobban az emberi történetek érdekelnek, és azzal nyugtattam magam, hogy ha kicsit tájékozódom, olvasok a korról, akkor megtalálom majd benne azt a hangulatot, érzésvilágot, amiről már magabiztosan merek beszélni. Így is lett, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy elég sokat olvastam, mire hozzá mertem kezdeni az íráshoz. A fantázia világa ilyen szempontból biztonságosabb terep. Ha ott valamit kitalálok, az úgy van, és kész. Itt viszont alkalmazkodnom kellett a keretekhez. Szerencsére volt néhány ember, akikhez a kérdéseimmel fordulhattam, így például dr. Valter Ilona régészhez, aki az épületet 1978-ban feltárta. És még így is erőteljesen beszivárgott a fikció a szövegbe, ezért a legvégén egy utószóban tisztázom, hogy mik a tények, és hol kezdődik az írói képzelgés.
Mesélj nekünk arról, hogyan jött ez a felkérés!
Remsey Dávid rajzai
2017 októberében levelet kaptam Pásztóról, Gherdán Katalintól, aki a város képviseletében keresett meg. Egy nagyobb léptékű turizmusfejlesztési projekt kapcsán az az elképzelés fogalmazódott meg benne, hogy jó lenne az egyik helyi műemléket – az oskolamester házát – a gyerekek körében ismertebbé tenni. Ötletként adódott egy mesekönyv, ami valamilyen formában feldolgozza az épület izgalmas történetét. Sokat gondolkodtunk azon, milyen forma lenne a legmegfelelőbb. Kiderült, hogy leggyakrabban iskolás csoportok látogatják a műemléket, amely egyébként a XV. század óta áll a helyén, így végül a kiskamasz korosztály mellett döntöttünk. Innen már csak egy lépés volt, hogy történelmi kalandregényben kezdjek gondolkodni, mégpedig olyanban, amelynek a mai korhoz is köze van. Azt hiszem, elég hamar jött az ötlet, hogy lesz egy „régi” fiú, és egy mai fiú, akiket valamilyen módon összekapcsolok majd, anélkül, hogy az időutazás témájához nyúlnék. Ez azért elég sok fejtörést okozott.
Hogyan képzeljük el egy ilyen regény írását, mennyi időt töltöttél a könyvtárban gestákat böngészve? Jártál Pásztón tapasztalatot gyűjteni?
Gestákat nem olvastam, ez az ötlet csak írás közben érkezett. Viszont valóban voltam Pásztón, ahol megnézhettem az oskolamester házát, és a múzeum munkatársai jóvoltából alapos tájékoztatást kaptam. Fontos volt, hogy megérezzem a város mai hangulatát, ahogyan az is, hogy beléphessek a korhűen berendezett tizenhatodik századi szobába is. Utóbbi egyszerre volt iskola, és a tanító, vagyis oskolamester nappali- és hálószobája is. A házikó pici, de erős: jó pár évszázadot túlélt, és egészen a múlt századig rejtve volt, hogy milyen régi is valójában. Kicsit olyan számomra, mintha személyisége lenne: jelentéktelen külsejével csendesen meghúzta magát a templom tövében hosszú évszázadokon át. Valódi túlélő.
A két fiút nemcsak a misztikus kincs köti össze, de mindketten valami olyanra vágynak, ami a saját helyzetükben elérhetetetlennek tűnik: Gáspár hős lovag szeretne lenni, Daniból pedig az a bátorság hiányzik, hogy fel merje vállalni önmagát a barátai előtt. Gáspár fényes karrierjét megismerhetjük a történetből, de Dani történetének szálát nyitva hagyod. Te személy szerint mit gondolsz, hogyan alakult a fiú sorsa a pásztói kirándulás után?
A fiúknál szerintem örökzöld téma a bátorság, a saját döntések felvállalása, a sodródás, illetve irányítás kérdése. A lovagság itt egy szimbólum. A régi fiú képzeletében javarészt külsődleges értékeket testesít meg, míg a mai fiúnál kicsit tovább finomodik az értelmezése: itt már a lovagi erényekre kanyarodok, például önmagunk felvállalásának bátorságára, saját értékrendünkhöz való hűségre, és hasonlókra. A lovagság volt az a szál, amire fel tudtam fűzni a két fiú sorsának párhuzamait, amellett, hogy mégsem akartam egyenlőségjelet tenni közéjük. Hiszen más környezetben, más korban másképpen ismerszik meg az igazi hős. És valóban, Gáspár középkori karrierje egy győzelem, de az én szememben győzelem az is, ha valaki a saját értékrendjéhez hű tud maradni. Még akkor is, ha ezért senki nem veregeti meg a vállát.
Ha valami csoda folytán Gáspár és Dani találkozhatnának, szerinted hamar egymásra tudnának hangolódni?
Nem biztos. Gáspár hamar kézbe venné az irányítást, Dani töprengő, vívódó személyiségében viszont egyre-másra fogalmazódnának meg kérdések arról, hogy mennyire fogadja el a társa dominanciáját. Én azt látom, hogy az introvertáltabb gyerekekben sokszor létezik egy erős belső függetlenség, ami csak lassan tud kibontakozni. Eleinte a látszólagos visszafogottságuk belesodorja őket egy vezér vagy csapat hatókörébe, de a belső tartásuk szép lassan hozzásegítheti őket ahhoz, hogy rátaláljanak a saját útjukra. És ez sokszor nehezebb út, mint beállni egy vezető mögé, vagy egy csapatba. Ezt egyébként nem tekintem fiús sajátságnak, azt remélem, hogy a lányokat is megszólítja majd a történet.
Miért pont sárkány? Neked van kedvenc sárkányos történeted?
A sárkány régi és nagyon erős szimbólum. Számomra az erőt, a védelmet és a misztikumot képviseli. Olyan jelképet akartam, ami ma is élő, amihez a mai gyerekek is tudnak kapcsolódni. Sokféle sárkányos történet van, ezekben olykor negatív szerepet is játszik, de én egy pozitív természetfeletti erőt akartam a történetbe. Egyébként nincs kedvenc sárkányom, inkább a sárkány ősképe az, ami számomra jelentőségteljes, mert nem csak fizikai, de lelki-szellemi erőt is érzek benne. Na, jó, azért Süsüt is szeretem.
Hogyan tetszenek az illusztrációk? Milyen volt együtt dolgozni?
Remsey Dávidról előzetesen tudtam, hogy van múzeumi tapasztalata, és amikor megkerestem, és beszélgettünk, az is kiderült, hogy nagyon érdeklődik a régészeti témák iránt. Ez nekem kapóra jött, hiszen itt épületeket, korabeli ruhákat, tárgyakat, régészeti eszközöket kellett valósághűen ábrázolni. Nagy könnyebbség volt, hogy Dávid mindennek utána járt. Például a korabeli, és a mai pásztói látképet is teljesen valósághűen jelenítette meg. A szereplők tekintetében viszont nagyon nyitott volt az elképzeléseimre, így ez ügyben többször is egyeztettünk. Nagyon örülök annak, ahogy képileg is megalkotta a párhuzamokat. Például nagyon bírom azt a rajzot, ahol a tizenhatodik századi fiúcsapat fakardokkal, pajzsokkal felszerelkezve, ütőképes seregként néz ránk a lapról, míg a mai fiúknak a hátát látjuk, ahogy a gép előtt ülve a pályákon küzdenek. Minden ítélkezés nélkül, ez is sokat elmond arról, hogy milyen volt gyerekeknek lenni egykor, és ma. Miközben a harci kedv, és az ügyesség játékos bizonygatása mégiscsak közös és állandó.
Milyen terveid/álmaid vannak még?
Jelenleg nagy izgalomban vagyok a Panthera színpadi változata miatt, amely május végén kerül bemutatásra Pécsett. Ez az első színdarabom, és a megírása újfajta kihívások elé állított a regényíráshoz képest. Sokat alakult a sztori, részben a történet hossza, részben a díszlet adta lehetőségek miatt, de ugyanolyan örömmel dolgoztam rajta, mint a regényen. Az év második felére pedig többek között egy Panthera-történetet tervezek: ezúttal nem az alap sztorit folytatom, hanem egy mellékszálat. Aki olvasta a harmadik kötetet, annak bizonyára ismerően cseng Jávor neve. Az ő történetét fogom megírni.
