LÁNYOK, FIÚK! MEGJÖTT GUBANC MANKA!
Gubanc Manka megérkezett a boltokba, és felforgatta az életünket. Korábban már írtunk róla, miért lehetsz büszke szülőként, akkor is, ha a gyereked valami elképesztő dolgot csinál, most azt is elmondjuk, mit imádunk igazán Gubanc Manka őszinte, ösztönös, legigazibb gyerekségében!
AHOL NAGYRA TARTJÁK A KICSIKET
A gyerekirodalom legrangosabb díja az Astrid Lindgren Emlékdíj. Életműveket díjaznak vele, és minden évben tízmillió Svéd Koronát költenek rá – nem egy gazdag család hozott létre alapot, a svéd adófizetők pénzéből megy. Azért kezdem ezzel, mert naponta tapasztalom, hogy vevők a Pagony boltjaiban gyakran kifejezetten holland vagy svéd könyveket keresnek, ha jó gyerekirodalmat akarnak hazavinni (vagy finnt, ha őrültet és vicceset). A díj talán elég jó példa arra, mennyire komolyan veszik ezekben az országokban, mit olvasnak a gyerekek.
A holland Guus Kuijer 2012-ben kapta meg a Lindgren-díjat. Nála kevesen veszik komolyabban a fiatal olvasókat. Senki nem tud olyan kevés szóval annyira mélyre menni, mint ő. Akkor sem, amikor nevettet, és azt gyakran megteszi.
Hat évig tanított általános iskolában, akkor hagyta abba, amikor – valószínűleg a diákjai legnagyobb bánatára – úgy döntött, főállású író lesz. Ez 1973-ban történt, azóta az ötvenedik könyvét adja ki, és tizenhárom díjat kapott. Magyarul eddig a Minden dolgok könyve és a Polli két kötete jelent meg tőle, két kiskamaszregény. Most pedig végre megérkezik hozzánk legendás, kicsiknek írt sorozata, a Tin Toeval. Magyar nevén: Gubanc Manka.
RENDELD MEG ITT!
NEM ESZEVESZETT ÉS NEM EVETT MESZET
Nehéz ezt a Mankát megfogni, pedig valószínűleg mindannyian ismerünk egyet. Hasonlítják Harisnyás Pippihez, de Pippi (mint a szintén holland Annie M.G. Schmidt Titije is) kívülálló. Nincs családja, egyedül jött, ki tudja, honnan, és köszöni, nagyon jól megvan önállóan is. Manka nagyon is hétköznapi körülmények és keretek között él, és ez benne a parádés. Ezeket feszegeti, rúgja, robbantja fel és neveti ki, és olyan jó vele tartani. Pláne ha öt-hatéves az ember.
Gubanc Manka egy karakter, egy forma, egy arc. Makacs, mint az öszvér, találékony és rettentően kalandvágyó. Nagyon lehet szeretni, és nagyon jó vele tartani. De nem „rossz gyerek“, és ez fontos. Kuijer szótárából szándékosan hiányzik a rosszalkodás és a csínytevés. Manka habzsolja, felfalja a világot, és ebben részt venni borzasztóan jó élmény az olvasóinak. A társai, Sebi és Jakó néha megszeppennek vagy visszakoznak, és ettől még átélhetőbb és élvezetesebb lesz részt venni a kalandjaiban. Mert Manka mindig kalandokba keveredik, nyilván.
RENDELD MEG ITT!
És annyira jó, hogy Manka nem az egyetlen karakter a történetben. Ebben a könyvben, a sorozat első részében nagy kedvenceim a vak „nagymama“ (ezt a poént az idézőjellel most nem lövöm le), aki nem hajlandó elfogadni, hogy mások szerint neki otthon kellene ülnie tétlenül; meg Arthur, az elefánt. Kuijer hihetetlenül jó érzékkel vált egyik percről a másikra belső monológokra, és hol nagyon viccesre fordítja ezzel a szituációt, hol pedig megható és mély regisztereket szólaltat meg. Az abszolút kedvenceim azok a részek, ahol egyszer csak Arthur gondolataiban találjuk magunkat. Na meg a gyerekekében. Manka például a maga teremtette teljesen abszurd szituáció kellős közepén, miközben éppen padlóra vágja a kalauz nénit a válaszaival, egyszer csak arra jut, hogy „néha komolyan nehéz felfogni, hogy a felnőttek miket találnak viccesnek!“ És tényleg.
MIT ESZIK EGY GYEREK?
Ezen Arthur, az elefánt mélázik, miután meglépett Sebivel a hátán. Én is elméláztam ezen, amikor a tesztközönségnek (5 és 8) olvastam fel. Mert egy csomó mindent nem tudtam megmagyarázni, konkrétan megfogni a könyv kapcsán. Hát hogy fogok én erről más szülőknek cikket írni? Szokatlan volt például a történet tempója. Az első harmada, úgy tűnt, komótosan halad, és mintha a Janó és Jankából ismert kis fejezetek lennének, csak nagyobbaknak. Nagyon jól megírt gyerek-párbeszédekkel és epizódokkal, de csak lazán kapcsolódtak egymáshoz. Aztán amikor beindul az eltévedés-projekt, kicsit felgyorsulnak az események, hogy aztán egy-két oldallal később őrült, mulatságos és izgalmas, megható és elgondolkodtató, több szálon futó kavalkáddá bonyolódjanak. Nem tudtam megfogni. De meg tudom-e fogni Lázár Ervint? Vagy Nordqvistet? Nem tudom, és pont akkor tudom a legkevésbé, amikor a legjobbak. Amikor a leginkább behúzzák a gyerekeket, és engem is. Erre szoktak ilyen kliséket hajigálni, hogy „igazán ért a gyerekek nyelvén“ meg hasonlók, nem? Meg hogy néha komolyan nehéz felfogni, hogy a felnőttek miket nem értenek.
ÖRÜLJ NEKI, HOGY LÁNY
Azt mondta a múltkor egy anyuka a boltban, hogy a hétéves lánya nevetni szeret, és az ő korosztályának mintha nem lenne humoros könyv. Vagy rózsaszín-pónis-hercegnős van, ami nem vicces, vagy vicces, de fiú főszereplőkkel. Végignéztem akkor a polcokon, és beláttam, hogy nagyjából igaza van. Jó nevetős, lányszereplőst (mint például Harcos Bálint Szofija) négy-öt éves korig találtam, meg nyolc-tíz éven felül (azokban meg szinte kizárólag a kiskamasz társasági élet a humor forrása). És közötte szinte semmi. Na, akkor ez pipa. Megjött Gubanc Manka.
Ezekkel a Manka könyvekkel az van, hogy tökmindegy, fiú-e az ember vagy lány, olyan-e a természete, mint a főszereplőnek, vagy az ellenkezője, hasonlóak-e a családja, a problémái, a haja színe, kutyás-e vagy inkább macskás. Vagy pónis. Öt-hat évesnek kell lenni (vagy többnek), és kész.
RENDELD MEG ITT!
