Keressük a tehetségeket!
Paulovkin Boglárka illusztrátor, tervezőgrafikus mesélt és írt nekünk az Aranyvackor pályázat elindításáról és céljáról. A gyerekkönyv-illusztrációs és -író pályázatot 2007-ben indították Kovács Eszterrel, a Pagony főszerkesztőjével, és eddig négy alkalommal rendezték meg, előbb a KOGART, majd a Petőfi Irodalmi Múzeum és az MGYKE részvételével. Nagyon sok alkotót mozgatott meg a pályázat és rengeteg új rajzolót, friss hangot csatornázott be a gyerekkönyvpiacra. Hogy hogyan? Olvassátok el cikkünket!
Az első közös bolognai vásározásunkkor, ami egyébként is nagyjából olyan élmény volt, mint óvodásnak a cukorkabolt, fogalmazódott meg bennünk, hogy de jó lenne itthon is olyan gyerekkönyv, gyerekkönyv-illusztrációs verseny, mint amilyenekben az olaszok bővelkednek. A könyvvásáron ugyanis nemcsak a kiadók, de különböző iskolák, akadémiák, szervezetek is képviseltetik magukat, szuper folyóiratok jelennek meg, például az Andersen, ami egyben egy gyerekkönyveknek adható rangos díj is. Ráadásul Olaszországban egyáltalán nem csak a könyvkiadók rendeznek illusztrációs versenyeket, hanem az ipar és a kereskedelem is be-bekapcsolódik.
Talán ezek voltak ez első élmények, amelyek hatására komolyabban elgondolkodtunk azon, hogy konkrétan nekünk, Magyarországnak milyen típusú versenyre lenne leginkább szüksége. Végül olyan versenyt találtunk ki, amelyen egy valódi könyv részletét kell megalkotni: három oldalpárt szöveggel-képpel elrendezni. Ennyiből már sok minden kiderül. Azt vettük alapul, hogy egy átlagos, rangos, európai gyerekkönyvkiadó mit kér mutatóba, ha valaki prezentálni kívánja egy saját könyvtervét.
Amikor elkezdtük elhinni, hogy végül is vállalható mértékű egy ilyen verseny megszervezése, az összes általam ismert pályázatot átnéztem, és elmondtam, hol mi hogyan megy. Összevetettük az igényeinkkel - mi is hiányzik leginkább nálunk -, és ezek alapján alakítottuk ki az Aranyvackor pályázati követelményeit, díjait. Nemcsak a Pagony, ezen belül elsősorban Kovács Eszter ült még ekkor a kerekasztalnál, az eljövendő verseny tervét ízlelgetve, hanem Tollár Mónika is, akit igazi profi menedzserként üdvözöltünk a köreinkben. Egy bölcsész- és egy grafikuslányhoz bizony nagyon jól jöttek az ő ötletei, meglátásai. Később őt másfelé vitte az élet, de kellett az ő lelkesedése és tapasztalata is ahhoz, hogy elhiggyük: érdemes belevágni egy ilyen feladatba.
Kezdetben - pont az olasz Scarpetta d'oro és a bordanói verseny mintáját követve - szerettünk volna minél több művet kiemelni. Ugyanis Olaszországban az egyfajta rang, minősítés, ha valaki leírhatja, oklevelet kapott ezeken a versenyeken, számít akkor is, ha egy kötetre felmatricázzák. Pénzünk nem sok volt, úgyhogy arra gondoltunk: legyen sok elismerés, hadd hívjuk fel a figyelmet az arra érdemes munkákra! Aztán az évek során szerzett tapasztalatok alapján most mégis inkább koncentráltabban szeretnénk díjazni: kevés díj lesz, de azok nem jelképesek lesznek. A "sok díj", a figyelemfelkeltés pedig egy olyan válogatás összeállításával valósul meg, amelyben a legjobb harminc-negyven pályamunka szerepel, és amelyet szívesen közvetítünk ki az érdeklődő kiadóknak. Hisz valójában ilyen fajta értékközvetítés a verseny eredendő célja - hogy a kiadók szerzőket, a szerzők, alkotók kiadókat találjanak, és az olvasók pedig jó, új könyveket kapjanak a kezükbe.
Az első versenyhez tehát szövetségest kellett találni, és egy jó helyszínt. Ahhoz, hogy működjön, amit vártunk tőle, viszonylag nagy nyilvánosságot kellett elérnünk. Ebben a KOGART galéria lett a partnerünk 2007-ben. Nemcsak helyszínt adtak, de sokat segítettek például a megfelelő sajtómegjelenés elérésében. Az akkori viszonyainkhoz képest, parádés sajtótájékoztatót sikerült tető hozni Lugosi Viktória segítségével. Az első verseny a kortárs képzőművészethez próbált kapcsolódni tehát, próbálta a kortárs gyerekkönyv-illusztrációt kicsit integrálni ebbe a kontextusba.
A KOGART-nál akkor volt egy olyan baráti kör - pártoló tagság -, akik lehetőséget kaptak egy-egy kortárs képzőművészeti alkotás "kikölcsönzésére", vagyis az adott mű az otthonukba kerül egy hónap időtartamra. A verseny meghirdetésével párhuzamosan kortárs illusztrátorok is lehetőséget kaptak arra, hogy ebben a körben kölcsönadhassák a műveiket, így is segítve, hogy megismerje és megszerethesse őket a potenciális támogatói-vásárlói körük.
Érdekesség, hogy most újból a kortárs képzőművészet felé próbálunk nyitni: erre Révész Emese művészettörténész is biztat bennünket, aki az idei zsűrink egyik tagja. Ő a Képzőművészeti Egyetemen tanít, és évek óta próbálja a képzés részévé tenni a kortárs gyerekkönyv-illusztrációt is, és értő kritikáival, ismertetőivel sokat segít abban, hogy megértsük és felfedezzük a magas művészi minőségű gyerekkönyveket.
Már az első Vackorra is remek pályamunkák érkeztek be, nagy megkönnyebbülésünkre, hiszen végig szorongtunk azon, hogy a KOGART galéria rangjához méltó kiállítási anyag összejöjjön. Azóta is ez a legszívdobogtatóbb egyébként: hogy legyen elég jó minőségű pályamunka! Ennek érdekében alkalomról alkalomra igyekszünk minél hatékonyabban megkeresni azokat a kommunikációs csatornákat, amelyek célzottan épp azokhoz juthatnak el, akiknek a munkáit mi olyan nagyon várjuk: a rokon szakmák képviselői közül, a művészeti pályára készülő fiatalok köréből. Mert mindig keressük az új, a tehetséges hangokat, színeket, világokat.
