Janó és Janka tavaszi meséi
Janó és Janka kis meséit rögtön megszerette a magyar közönség, hiszen a rövid, frappáns és humoros történetekben épp azt csinálja Janó és Janka, mint minden kisgyerek: játszanak és kitalálnak, összevitatkoznak és kibékülnek. Most visszatérnek a tavaszi mesékben: felébred a süni, megszületnek a kiscicák és a kisbárány is, a madarak tojást raknak. Janóék meglesik a fészket, és megetetik a madarakat. Persze tojást is festenek, és a nyuszi is jár náluk, hogy elrejtse a hímes tojásokat, amiket meg lehet keresni. - Varga Orsolya fordítása
– Felébredt a süni! – kiált fel Janó.
Valóban: a süni megint a kertben totyog. És tejet iszik. Egész télen az igazak álmát aludta.
A kiscica odaszalad hozzá.
– Vigyázz, süni! – rémül meg Janka. – Felfal a cica!
A süni azonban egyáltalán nem fél. Mozdulatlan marad, kimereszti tüskéit. A cica megpaskolja a mancsával. Au! Ez fáj! A cica fejvesztve menekül. Tacsi kutyus nem merészkedik közelebb. Még emlékszik, mi történt tavaly. A sünik veszélyesek!
– Juj, de jó! – kiált fel Janka. – Mindjárt itt a tavasz. Nemsokára megint virágot ültetünk a kiskertünkbe, ugye, Janó?
– Igen – feleli Janó. – És ebihalat fogunk a patakban.
– Meg nézegetjük a bárányokat – mondja Janka.
– Meg iskolásat játszunk – teszi hozzá Janó.
– Iskolásat? Hiszen azt télen is tudunk játszani! Ahhoz nem kell tavasz!
– Tényleg nem – mondja Janó. – De annyira szeretnék iskolásat játszani. Te is?
– Rendben – feleli Janka. – Én leszek a tanító néni.
– Nem – ellenkezik Janó –, én leszek a tanító bácsi.
Nicsak, már megint veszekednek. Janka kiabál, Janó sikít.
Jön anya és azt ajánlja: – Inkább látogassátok meg a tehenészt! Két kisborjú született.
A gyerekek így is tesznek.
Virágszedés
Tavasz van. Janó sárga zoknit húz. Sárgát, mint a sáfrány. Sárgát, mint a kikerics. Janka harisnya nélkül jár.
– Nagyon messzire megyünk – mondja Janó. – Felfedezőútra!
– Ne túl messzire! – figyelmeztet anya.
A gyerekek elindulnak.
– Ki ér először a fűzfához? – kérdi Janó, majd eliramodik. Nagyon gyorsan szedi a lábát. Janka utánaszalad, ám nem bírja szusszal. Lihegve kiáltja: – Várj meg,Janó!
Janó már a réten áll, a fűzfánál.
– Én értem ide elsőnek! – jelenti be diadalmasan.
– Szedünk virágot? – kérdezi Janka. – Én százszorszépet fogok szedni.
– Én meg azt a sárgát – mondja Janó.
– Á, az csak pitypang – mondja Janka.
– Nem igaz! Nem pitypang. Ez... ez... –Janó elbizonytalanodik. – Ez rózsa. Sárga rózsa.
– Hahaha! – nevet fel Janka. – Ez nem rózsa, kis butus.
Janó azonban addig szedi a virágot, míg el nem fogy. Egyetlen szál sem marad a réten!
– Ott van még egy! – kiáltja Janka. – A pataknál.
Most márJanó is látja. Vagy tíz van belőle. Odaszalad, de a virágok körül csalán burjánzik. Nagyon óvatosnak kell lennie.
– Aú! – kiált fel. – Aú, aú... – Megcsípte a csalán, nagyon mérges.
– Csúnya csalán! – kiabálja. – Csúnya, gonosz csalán!
És rátapos. Még egyszer, aztán még egyszer. Majd hátralép, és beletoccsan patakba.
Jaj, jaj! Ott áll két lábbal a patakban.
Annyira megijedt, hogy sírni is elfelejt. A víz szerencsére sekély.
– Gyere gyorsan, add ide a kezed! – mondja Janka, és húzza, ráncigálja.
Cupp, cuppog az iszap. Janó kisvártatva a parton ül.
– Jaj, a zoknid! – mondja Janka. – A szép sárga zoknid teljesen bepiszkolódott. Zöld lett a békalencsétől.
Janó és Janka hazaballag.
– Janó, már megint mit csináltál? Hogy néz ki a cipőd, a zoknid? – korholja anya.
– Nem tehetek róla – feleli Janó.
– Nem tehet róla – erősíti meg Janka. – A pitypang miatt történt.
– Ez nem pitypang – ellenkezik
Janó. – Tessék anya, sárga rózsa!
Anya nagyon örül. Teljesen megfeledkezik a sárga zokniról.
