Izland az ellentmondások országa
Az írónő személyes élményeiről mesél; a kamaszkori depresszió leküzdéséről, az ellentmondásos érzelmek feloldásáról és a társadalmi problémák megoldásáról.
Olvassátok el Dunajcsik Mátyás interjúját Jónína Leósdóttirral!
Miért éppen ezt a súlyos témát választottad a könyvednek, hiszen szereplői és olvasóközönsége is egyaránt kamaszok?
Személyes élmény hatására. Mind közeli barátaim, mind családtagjaim szenvedtek depressziótól fiatal felnőttként, és én is vesztettem el olyan szerettemet, aki öngyilkos lett. Ezért különösen fontosnak éreztem, hogy könyvet írjak erről a témáról fiatalok számára, de tíz évig tartott, hogy megtaláljam a módját.
Ez egy nagyon érzékeny terep, amelyhez óvatosan kell nyúlni. De azt sem akartam, hogy a regény szomorú, nyomasztó legyen. Így tehát, talán egy kicsit meglepő módon, úgy döntöttem, hogy egy humoros thriller formájában foglalkozom a szuicid depresszióval.
Nagyon kíváncsiak voltak, ami nem lepett meg. A tinédzser éveinket általában megannyi különböző – és gyakran nehéz – érzelem formálja. Persze, nem mindenki megy keresztül komoly depresszión, de mindnyájunkat megbántottak, mindannyian voltunk szomorúak és dühösek. És boldogak, szenvedélyesek is, természetesen.
Sok tizenéves, akikkel találkoztam, már megtapasztalta, hogy egy-egy barátjának segítségre volt szüksége a depressziója miatt, így erről nyíltan lehetett beszélgetni. A mostani fiatal generáció számára ez már nem tabutéma, ami szerintem nagyon pozitív dolog.
Izlandot manapság utópisztikus országként mutatja be a külföldi média. Például, minden évben benne van a hírekben, hogy az izlandiak a legboldogabb emberek a világon. Hogy van az, hogy a te könyved hősei nem illenek bele ebbe a képbe, sőt, egyikük még öngyilkosságot is megkísérel?
Izland az ellentmondások országa. Sötét és hideg teleink vannak, majd megérkezik az állandó napfényben úszó nyár. Azt hiszem, ez a nemzetünk lelkületében is visszatükröződik. Hiszen ránk, emberi lényekre hat a környezetük, és itt, Izlandon, a legtöbben szoros kapcsolatban vagyunk a természettel. Még a legnagyobb városban, Reykjavikban is a mély óceán és megrendítő, hatalmas hegységek mellett vagyunk.
Az északi országok irodalma, legyen az krimi, gyermek-, vagy ifjúsági irodalom híres a merészségéről és jellemzően nem riad vissza a fontos és kényes társadalmi kérdésektől, problémáktól. Mit gondolsz, honnan jön ez? Hogy látod, mennyiben segít ez a problémákról való nyílt, társadalmi diskurzus működésében és a problémák megoldásában?
Őszintén szólva nem tudom, hogy az északi irodalom és filmművészet miért foglalkozik ennyire nyíltan társadalmi problémákkal. De afelől nincs kétségem, hogy ezeknek a témáknak a felszínre hozatala például a művészetben, hatalmas segítséget jelent. Rossz megoldás palackba dugaszolni a problémákat és remélni, hogy ha nem mondjuk ki hangosan őket, elmúlnak maguktól. Éppen az ellenkezője történik.
Mi a te személyes tanácsod valakinek, aki hasonló helyzetben találja magát, mint a könyv főszereplője?
Beszélj valakivel, akiben megbízol – lehetőleg egy felnőttel –, aki kísérni tud abban, hogyan segíthetsz valakinek, aki depressziós, boldogtalan. Lehet ez az egyik szülőd, vagy talán egy tanárod. Egyedül megpróbálni megbirkózni vele, ahogyan a főszereplőm tette, egyáltalán nem jó ötlet.
Ács Dániel fordítása.
JÓNÍNA LEÓSDÓTTIR 1954-ben született. Évtizedeken keresztül újságíróként dolgozott, később pedig Izland egyik legnépszerűbb szerzőjévé vált ifjúsági- és felnőttregényeivel, melyekért számos kitüntetésben részesült.
Az interjút Dunajcsik Mátyás készítette, ha el szeretnéd olvasni az eredetit akkor kattints ide!
Ha érdekel a könyv itt bele tudsz olvasni, itt pedig meg is rendelheted!
Miért akarnak a kamaszok meghalni?- Gondolatok a Halálkomoly c. könyv kapcsán
