Hegyezzük a mackófüleket!
A londoni mackók, Marci-versek mára szinte klasszikussá lettek, így nagyon is megérdemelték az újragondolást, rendezést… Most végre kezemben tarthatom Tóth Krisztina gyerekverseinek antológiáját! - Hajdú Zsani boltosunk, aki most épp a 8 hónapos Róza társaságát élvezi otthon, nagyon megszerette az új kötetet...
Eredetileg a versek párosával, kis füzetekbe szedve jelentek meg, a tíz kis füzet pedig egy újabb keretbe, kontextusba, konkrétan egy bőröndben volt elhelyezve. Órákig időzhetnék ennek a gesztusnak a metaforikáján, amit most persze nem fogok megtenni, de annyit azért elárulok, hogy a bőrönd ténylegesen és hangsúlyosan a játékok közé helyezte a költészetet. Ez nem egy olyan kötet volt, amit csak este lehetett leemelni a polcról (mikor már a gyerekkezek fáradtan hevernek a paplan alatt, tuti nem marcangolják szét). Azt kell mondjam, hogy ez nagyon rendben volt: a verseknek a játékok között van a helyük a mindennapokban, főleg, ha, mint ezek: a gyerekekről szólnak. Nem akarnak többek lenni, mint amik: gyerekversek. Nagyon szerettem a londoni mackók 2003-as kiadását, és elég erősen tudok ragaszkodni egy kötethez, most mégis azt kell mondjam, gyönyörű az új. Izgalmas, hogy tizenegy verssel bővült a kötet, tetszik az elrendezés, valóban verseskötetté értek a sorok. Takács Mari pedig játszi könnyedséggel teremtett egy újabb, teljesen hiteles keretet: a szövegeket kollázs technikával illesztgette össze az illusztrátornő (ez a művészi eljárás volt tetten érhető a versek elrendezésekor is) és a végeredmény: a betűk és képek tökéletesen simulnak egymáshoz, sőt az új képek a retro, vintage hangulat mellett - mert mégis csak egy új kiadásról van szó - sokszor hermeneutikai csavaroknak nyitnak utakat: ironikus humorral jelenítik meg a sorokat.
Jöjjenek a versek: maga a mackó-téma is retro, elég kevés olyan gyerekverses kötet van, amiben ne lenne egy-két mackó. Az érezhető, hogy jót tesz a költőknek, ha néha hagyják őket játszani, nem KELL mindig mindent túlgondolni. Ugyanakkor a gondolatiság lehetősége sosincs kizárva. (Kivéve, ha rossz a vers.) Én szeretem, ha némi értelem is szorul egy gyerekversbe, és így akár évről évre új olvasati lehetőségek rejlenek benne…, bár belátom, itt hangsúlyosabb a zeneiség. Nem érdemes arról vitát nyitni, hogy lenne tökéletes az arány, más Tandorinál egy medve, és más Tóth Krisztinánál egy mackó, a költőnő sem teszi: teljesen természetes, mentes minden póztól és sallangtól: kisgyerekeknek kisgyerekes témákról humorral, nagyoknak bonyolultabban ír. Ez így korrekt. (Most nincs a költészet abban a helyzetben, amiben az ’50-es években volt, nem kell a költőnek a felnőttekhez szólni egy gyerekversen keresztül…) Mégis azt kell mondjam, nem jellemző a hülye gügyögés a sorokra: sőt egyik nagy kedvencem: a Bonyolult vers kimondottan durva, és erősen metapoetikus. A szülők is élvezhetik a kötetet, bár a legjobban a gyerekeknek ül A londoni mackók humora. Mázlisták az örök gyerekek, nekik is csak ajánlani tudom a könyvet. A szöveg sokszor egyszerűnek tűnik, pedig már az első vers felkészít, hogy ez most tényleg a gyerekeknek íródott, csak ők érzik és értik a gyermeki humort, problémákat.
„Bemegyünk az áruházba mackóért,
elsuttogjuk, amit csak egy mackó ért.” - Hegyezzük a mackófüleket! A kötet elején vannak a mackós, állatos versek. Érdekes lett az elrendezés, számos új olvasati lehetőséget látok megnyílni benne, a második vers máris olvasható feleletként az elsőre, ami nem hátrány egy kötet esetében. Ugyanakkor tudni kell, hogy ezek a versek eddig egy teljesen más leosztásban voltak olvashatóak a füzetekben: általában először egy „Marci-tevékenykedik” vers, aztán egy altató. Ebben a „kategóriában” rengeteg gyöngyszem van, ilyen a Virágevő Zsiráf Dezső. Én jobban szeretem a „vicces-állatos” gyerekverseket (ami mára majdhogynem műfajjá nőtte ki magát, a Virágevő pedig ezen messze túlmutat, fájdalmasan őszinte, a szülők is élvezni fogják!), mint a hét napjait elsoroló, a gyerekek napját, problémáit tematizálókat, amiket meg a gyerekek szeretnek nagyon. Pont ezek a versek követik a kötetben az állatos blokkot, az óvodás kortól egészen az iskolai verekedésekig mutatnak, és a végére kerültek az altatók. Természetesen ezek a kötet legszebb darabjai. A szöveg szép ívben rendeződik az olvasó elé, az első versben repülőre szállunk a londoni mackókkal, hazaérve látunk Pécsett egy mackóboltot, látunk tigrist, együtt fürdünk, öltözködünk, kertészkedünk Marcival, megesszük a marcipánt, lustálkodunk, igyekszünk megfelelni a boltos, az ellenőr, a rokonok és a menzások elvárásainak, míg a Takarodó be nem takar, sőt még azon is túl, míg Tündéreket nem látunk, míg fel nem csendül az Altató, amivel zárom soraimat:
„Ezüst cipőben jár a Hold,
kigyúl a légi lámpabolt.
Ott fönn lakik mind, aki volt,
kék függönyön sok égi folt…”
