Gyerekléptékű kalandok
Janó és Janka - holland nevükön Jip és Janneke - legalább olyan fontos és örökzöld alakja a holland gyerekirodalomnak, mint a cseheknek a Kisvakond vagy a svédeknek Niels Holgersson. Az óvodáskorúak kedvenc mesehősei tavaly voltak ötven évesek, de úgy tűnik, hogy az a gyermeklogika, ami a történeteket működteti, sosem kopik meg. - Rádai Andrea ajánlója
Janó és Janka szomszédok. És jóbarátok: rengeteg időt töltenek együtt - játszanak, összevesznek, kibékülnek, megismerik és megtapasztalják a világot. A szerző, Annie M.G. Schmidt pár perc alatt felolvasható epizódokban írta meg kalandjaikat. Mindegyik történet önmagában is kerek, a cselekmény pedig rendkívül egyszerű (épp ezért a legkisebbeknek számára is élvezetes), de mindig van benne valami szellemes csavar vagy bájos apróság, ami a felnőtteket is felderíti.
A gyerekek számára talán azért működnek jól ezek a történetek, mert nem mindenáron azt akarják megtanítani, ami a felnőttek szerint feltétlenül megtanítandó és fontos tudás. Janó és Janka gyerekléptékű kalandokba keveredik, és apróságokból épül fel a világuk: arra várnak, hogy piros legyen az eper, homokos szendvicset esznek a tengerparton, nem tudnak elaludni a szúnyogoktól, és még arra is rájönnek, hogy a cica mérges, ha lelocsolják.
Ráadásul egy olyan világban élnek, amilyet minden szülő szeretne a gyermekének megteremteni. Van a történeteknek valami idilli, békebeli hangulata, egy olyan ráérős tempója, ami sokszor hiányzik különböző programokra szabdalt hétköznapjainkból, viszont fontos tartozéka (kellene, hogy legyen) a gyermekkornak. Janónak és Jankának minden pillanat fontos, minden nap végtelenül hosszú és tulajdonképpen ünnepi. Kissé össze is mosódik a felnőttek világa, ha szükséges, akkor persze ott van egy anya vagy egy apa, de nem mindig lehet tudni - és nem is olyan fontos - hogy kié.
Kétlem, hogy Hollandiában találnánk olyan háztartást, ahol valaha ne fordult volna meg Janó és Janka alakja - ha nem is könyv, de bögre, matrica, uzsonnásdoboz, ébresztőóra, stb. formájában. Fiep Westendorp illusztrációi ugyanis legalább annyira fontosak, mint maguk a szövegek. Külön története van annak is, hogy a két kisgyerek miért fekete: Janó és Janka először egy holland napilap, a Het Parool hasábjain bukkant fel a hatvanas években, és sokkal olcsóbb volt fekete-fehér sziluetteket nyomtatni illusztrációként. Ez az oka annak is, hogy miért csak profilból láthatóak a gyerekek. Később kiszínesedtek a rajzok, legalábbis Janó és Janka környezete, de ők maguk feketék maradtak: ez bizonyult a védjegyüknek. Mindennek ellenére rendkívül érzékletesek az alakok: arckifejezések helyett a szereplők kézmozdulatai és testtartása beszél.
Annie M.G. Schmidt állítólag öt perc alatt, szerkesztőségi ülések szünetében írta meg Janó és Janka első részeit: egyszerűen csak lejegyezte azt, ami fiával és a szomszéd kislánnyal legutóbb történt. E könnyed munkastílusnak - és persze a szerző kitűnő megfigyelőkészségének - köszönhető, hogy annyira keresetlenek és hitelesek lettek ezek a mesék.
A Pagony legelső válogatása a gyerekek szívéhez oly közel álló, nyári mókákról szól: Janó és Janka fagyiznak, fürödnek a tengerben, pancsolnak a kertben, szúnyogokat kergetnek, sátoroznak, dinnyét, epret és cseresznyét esznek - és nem árulok el nagy titkot, ha most ideírom, hogy mindezt kevéssé mértékletesen teszik. Élik az óvodáskorú gyerekek nyári életét: mert csak így érdemes.
