Függj Fin Spencer fintasztikus szavain!
Fin Spencer egy teljesen átlagos sulis. Már amennyire annak lehet nevezni egy magabiztos, vicces és vagány fiút. De előfordul, hogy minden jóakarata ellenére félrecsúsznak a dolgok körülötte. Például a suli legszebb lányával kapcsolatban. Ha az ő elbeszélésével kezded az évet, könnyen rájössz majd, a sulikezdés nem is olyan vészes. Jöhet új osztálytárs, véletlenül betörhetsz a tanterembe, ha elegendő szórakozottsággal tekintesz a helyzetedre, akár még jóra is fordulhatnak a dolgok.
Vagy megeshet, hogy annyira elszabaduljon a burleszk-lavina, hogy Fin Spencer kénytelen lesz újra a varázsnaplóját használni?!
Olvass bele a legújabb kötetbe!
Fin Spencer a nevem, és amit utoljára írtam ebbe a naplóba, hazugság volt. Kamuztam, behúztalak a csőbe, beültettelek a hintába, arccal hátrafelé. Világos, ugye?
De mindegy is, minek hívjuk, hazudtam, és kész.
Mondjuk nem minden volt kamu. A nevem tényleg
Nem Ráncosvalagú Norbert vagy Bugyogó Felicia vagy Cserépedény Csongor vagy valami hasonló gázos cucc, hanem valóban Fin Spencer. És tényleg tizenkét éves vagyok, és van egy idegesítő kishúgom, akit ELLIE-nek hívnak, és imádom az X-WING-et, ők a világ legklasszabb rock bandája. De az van, hogy még így is rendesen lódítottam.
Ja, és tényleg van egy titkos naplóm. Ez itt. Ez nem volt kamu. Azért ezt sejted, ugye? (Ha nem, akkor miért is nem? De most komolyan! Ugye, nem a nagy semmiért ugrattam át a bringámmal egy cápa fölött a kaszkadőrmutatványomban?)
Jó, tényleg nem a semmiért történt, hanem egy mobiltelóért, és a cápa felhúzhatós volt, de azért csak nem kell magyaráznom: nagyon VESZÉLYES volt ám a manőver, srácok!
Na, szóval, azoknak, akiknek nem lenne ez világos – komolyan, mi a francot csináltok még mindig itt? – ez a napló varázshatalmú, amit mindjárt be is bizonyítok nektek.
De előbb bocsánatot kell, hogy kérjek, amiért hazudtam, mert ugyebár azt ígértem, hogy soha többet nem veszem elő a naplót. Nem vagyok egy naplóíró típus, és legutóbb is csomó dolog elszúrtam. De most nincs más választásom, mert vészhelyzet van! Komoly VÉSZHELYZET! Mint amikor ugrasz egy fejest a medencébe, és a bokádig csúszik a fürdőgatyád, és ki se tudsz jönni a medencéből, mert mindenki téged bámul. Hoppá! Elszóltam magam. Felejtsd el a medencés sztorit! Nem történt SEMMI. VILI?!
Mellesleg ez a vészhelyzet még annál is sokkal durvább. Színi előadásra készülünk a suliban, ráadásul jött egy új srác az osztályunkba, és teljesen gáz a helyzet minden téren.
Ha majd mindent elmesélek az elejéről, te is megérted, miért KELL mégis használnom a naplót. MOST AZ EGYSZER, UTOLJÁRA.
Két hét van vissza a félév végéig, ami a legprímább időszak a sulibajáráshoz, ha már úgyis muszáj ott lenned. Senkinek semmi dolga. A tanároknak úgyszintén. Ücsörgünk, dumálgatunk a haverokkal, számítógépezgetünk, vagy tollal összekötjük a pattanásokat a legjobb barátunk arcán. Az én legjobb barátom: JOSH DOYLE. Több rajta a pattanás, mint egy ragyás képű ragyarémen. Ha szépen összekötöd a pattanásait filctollal, mindenféle klassz ábra jön ki:
Na, de idén Johnson tanárnő úgy döntött, hogy hanyagoljuk a rajzolgatást, és használjuk ki a „leállást”, és állítsuk színpadra a remek darabot, amit ő írt. A címe: SPÉCI VERDÁK. Ez a legborzalmasabb színdarab a világon. A régmúltban játszódik, amikor csak három tévécsatorna volt, és még az internetet sem találták fel. ÉS NEM TÖRTÉNIK BENNE ABSZOLÚTE SEMMI!
Utálom ezeket az előadásokat. Eddig csak egyszer szerepeltem iskolai színdarabban, de egy életre elment a kedvem a dologtól. Még alsóban történt, alig múltam hatéves. JOSH meg én egy szamarat alakítottunk a karácsonyi műsorban. Én voltam a szamár hátsója, JOSH meg az eleje. Az első két előadás simán lement, a finálé viszont kész katasztrófa volt. JOSH elfelejtett kimenni vécére, mielőtt magunkra kaptuk a jelmezeket, így kénytelen voltam negyvenöt kemény percig JOSH petárdázó hátsójához szorítani az arcomat. Háromszor voltam a halálomon, a bal orrlyukamon pedig azóta sem tudok rendesen levegőt venni. A vége felé JOSH egy akkorát durrantott, hogy bepisiltem. Folyt a könnyem, folyt a pisi. Főleg az utóbbi, de hadd ne részletezzem. SOHA TÖBBÉ NEM AKAROK ISKOLAI ELŐADÁSBAN SZEREPELNI.
Miután Johnson tanárnő megnyugtatott, hogy ha nem akarunk szerepelni, mi csinálhatjuk a világítást és a zenét, vagy valami ilyesmit, én rögtön rávágtam, hogy szívesebben vagyok a színfalak mögött, mint szamárjelmezben.
Papírforma szerint mindennek simán kellett volna működnie.
Van egy új srác az osztályunkban, CLIFF SHRAPNELnek hívják. Az a helyzet, hogy elvileg tök jól ki kéne jönnünk egymással. Mert CLIFF csomó mindenben hasonlít rám. Szeret gitározni, szereti az X-WING-et, és szereti megnevettetni az embereket. Ráadásul a suli legcsinosabb csaja, CLAUDIA RONSON is bejön neki. Az viszont már kész katasztrófa, hogy Claudiának is bejön a srác. Valószínűleg itt van a bibi. Merthogy Claudiának és nekem járnunk kellene. Fiúm – csajom, valahogy így kellene állnia a dolognak. Már randiztunk is. Egyszer. De sajnos, a randi nem végződött valami jól.
Egy hamburgerezőbe vittem, de annyira ideges voltam, hogy fogalmam sem volt, mit mondjak. Csak ültem és bámultam rá tizenöt hosszú percen keresztül. Elég kínos volt. És amikor végre ő kérdezett valamit, félrenyeltem a marhaburgert. Még a mentőket is ki kellett hívni. Úgy indultam neki a randinak, hogy megcsókolom CLAUDIÁt, és erre a végén egy Peter nevű, szakállas mentő-ápoló smárolt le engem.
Legyen elég annyi, hogy második randira egyelőre nem került sor, se CLAUDIÁval, se Peterrel. Hogy rendbe hozzam a dolgot, arra gondoltam, előveszem megint a naplót, de hát ugye azt ígértem, hogy soha többet nem teszem. Végül aztán úgy döntöttem, hogy természetes vonzerőmre hagyatkozva kell visszahódítanom CLAUDIÁt. Gőzerővel dolgozom az ügyön. Csak idő kérdése, és... Nem igaz? Akkor megfogadtam, hogy nem használom többet a naplót, szóval képzelheted, milyen súlyos a helyzet!
Térjünk vissza a sulielőadáshoz. Johnson tanárnő kihirdette, hogy aki szerepelni akar a darabban, iratkozzon fel a listára. Na, az kizárt, hogy én odaírjam a nevem! Inkább eszem banános brokkolit. Csak hazafelé jövet esett le, mekkorát hibáztam. Meghallottam, amint CLAUDIA azt meséli a barátnőinek, mennyire odavan a színészekért. Aztán meg közölte, hogy ő is feliratkozik. MERT LÁTTA CLIFF NEVÉT A LISTÁN.
Hirtelen magam előtt láttam mindent. CLIFF és CLAUDIA, az előadás két sztárja. Bimbózó romantika a rivaldafényben. Közös hamburgerezés, nem nyel félre SENKI, és mielőtt bárki észbe kaphatna, esküvő, mézeshetek, ásó, kapa, nagyharang! Akárcsak Brad és Angelina! Nem hagyhattam, hogy ez MEGTÖRTÉNJEN.
Visszaspuriztam az osztályterembe, hogy feliratkozzam, de az ajtó zárva volt, és Johnson tanárnő is hazament már. Megpróbáltam egy hullámcsattal megbirizgálni a zárat, de csak a saját szemöldökömet sikerült megszúrnom vele. Az osztályfőnökünk, Finch bá’ épp arra sétált, és megjegyezte, hogy soha életében nem látott még olyat, hogy egy tanuló be akar törni egy osztályterembe.
Fogalmam sem volt, mit tegyek. És akkor eszembe jutott a napló.
Ugye, emlékeztek még a napló használatának szabályaira?
Mit gondolsz, használni fogja Fin a naplót? Vajon mi következik ez után???
Ha kíváncsi vagy a folytatásra, rendeld meg a könyvet itt! Lemaradtál az elő kötetről? Tájékozódj róla, pótold be, és élvezd az olvasást! Ha olyan képes naplóregényt keresel, amivel az alsósok könnyen, gyorsan belerázódnak az önálló olvasásba, sőt mi több, meg is kedvelik a tevékenységet, akkor megtaláltad!
Függj Fin Spencer fintasztikus szavain! Szeresd meg az olvasást egy életre!
