Finy Petra: Mese a királylányról, aki nem tudott aludni, mert kíváncsi volt
Rufusz Rafael mindig nehezen alszik el. Esténként csak forgolódik az ágyában, de szerencséjére ott van mellette lámpalány, aki mindig tud egy alkalomhoz illő mesét. Ezeket a meséket jegyezte le Finy Petra Lámpalány meséi című könyvében, rajzokat pedig Gyöngyösi Adrienn készített hozzájuk.
Rufusz Rafael ma éjjel azért forgolódik álmatlanul, mert kíváncsi.
Rémesen kíváncsi arra, hogy vajon azalatt, amíg ő itt a kiságyban kénytelen tölteni az időt, szülei vajon mit csinálhatnak? Hogy nem alszanak, az egyszer biztos. De arról sejtelme sincs, hogy mivel is foglalkoznak pontosan. Márpedig ő addig nem tud elaludni.
Felkapcsolja tehát kislámpáját, amely hipp-hopp Lámpalánnyá változik, és megkérdezi tőle, hogy tud-e olyan mesét, mely megoldást kínál az ő gondjára. Lámpalány fényesen rámosolyog Rufusz Rafaelre, mert véletlenül ismer egyet. És volframszál-hangján nekikezd egy történetnek.
„Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy királykislány. Arany haja lobogott, piros ajka ragyogott, barna szeme villogott. Szépsége még a tündéreket is elsápasztotta.
Ám egy napon sötét karikák jelentek meg a szemei alatt. Nem volt ennek más oka, mint hogy a gyönyörű szép királykislány ébren hánykolódott éjjelenként az ágyában. Nem tudott másra gondolni lefekvéskor, csak arra, hogy vajon királyi szülei mivel foglalatoskodnak, miután őt betették aranyágyacskájába. Ez a bizonytalanság most is gyötörte. Porcukorfehér ujjacskáit idegesen ropogtatta, tejbegrízfehér lábacskáit pedig még idegesebben lóbálgatta.
Ekkor berepült ablakán egy gyémántbagoly, és megszólította:
– Ej, te gyönyörű királykislány, mégis mi bánt téged?
– Jaj, gyémántbagoly, nagy az én bajom. Olyan erős kíváncsiság tör rám esténként, hogy majd belehalok. Azt szeretném tudni, hogy vajon mivel foglalatoskodnak az én királyi szüleim, amíg én alszom.
– Ha csak ez a gondod, hát ezen könnyen segíthetünk. Átrepülök az ablakukhoz, és meglesem őket – azzal a gyémántbagoly széttárta csillogó szárnyköpenyét, és eltűnt.
Másnap éjjel megint meglátogatta a gyönyörű királykislányt. Az már alig fért a bőrébe, annyira szerette volna hallani, hogy mit tudott meg.
– Csodálkozni fogsz, de bizony akkor is elmesélem, hogy mit láttam tegnap éjjel királyi szüleid ablakában. Épp vacsoráztak, de nem is akárhogyan! Palacsintát pörgettek a fejük felett, és a kakaóba buborékot fújtak, és a sok hab beterítette az egész asztalt. Aztán az ágyon ugrándoztak, olyan hevesen, hogy fejükkel majdnem kiszakították a drága bársonybaldachin tetejét. Végül a koronájukkal játszottak célbadobósdit egészen éjfélig. Majd hullafáradtan dőltek be az ágyukba, anélkül, hogy eszükbe jutott volna fogat mosni. Hiszed, nem hiszed, minden így történt.
A gyönyörű királykislány először egy kicsit csodálkozott, aztán megnyugodott. Végül is királyi szüleinek fárasztó lehet az egész napos szülősködés, és rájuk fér egy kis kikapcsolódás esténként. Mindig komolynak és felnőttnek lenni igen kimerítő lehet, úgy vélte. Magára húzta ezüst takaróját, megigazította arany párnácskáját, és mosolyogva elaludt.
Itt a vége, mire mész véle?”
Lámpalány elhallgat, és kérdőn néz Rufusz Rafaelre. A kisfiú percekig gondolkozik magában. Nehezen hiszi, hogy az ő szülei is ilyesmi gyerekséggel töltik az időt, míg ő alszik. Ám hosszas töprengés után mégiscsak elfogadja, hogy ez lehet a helyzet náluk is. Hiszen tegnap is bajszot fújtak maguknak a borotvahabból, amikor kiment hozzájuk reggel a fürdőszobába.
