Fenékberugóbéka
Bátky Andrástól eddig csak az aránylag békés, bár időnként forrongó lelkű Pipogyát és az ugyancsak szelíd Morcit ismertük. Újévi lendülettel vágunk neki hát egy Bátky-mesével a mesesaroknak: az Agresszív békamesék rádiós hangjátékként debütált jó három éve, és idén könyv is lesz belőle, még hozzá Kárpáti Tibor nem szokványos rajzaival. A mesékben sokat pofozkodnak, sőt, csúnyán is beszélnek néha, morognak, idegeskednek, veszekednek, viszont nagyon jókat lehet röhögni rajtuk (magunkon). Néha azt is kell, ugye?
Ordítanak, mint a megveszekedettek.
Csend legyen!- próbálkozom.
Üvöltenek, mint a hitüket vesztettek.
Mesélek, csak engedjétek el egymás nyakát…
Egyszer volt, hol nem volt, olyan messze, hogy kalapot kéne venni az odautazáshoz, volt egyszer egy magányos nyurga fa egy domb tetején. Híres körülnézőhely volt, jöttek is a mindenféle népek jó alaposan körbenézni.
Egy kazánmelegre fűtött nyári napon, amikor még a jégkrémhűtőgépek is olvadt fagylaltot nyalogattak, egyetlen alak álldogált csak a fa alatt. Kezéből sapkaellenzőt formált, és nagyon elszántan meresztette a tekintetét a nagysemmibe.
- Hát, igen…- brummogta maga elé sokatmondóan.
Abban a pillanatban, amikor éppen szemet akart váltani, valami nagyon békaszerű bukkant elő a széles fatörzs mögül, és se szó, se beszéd rettenetesen fenékbe rúgta a bámészkodót. Az se volt rest, ugyanazzal a mozdulattal legurult a dombról, és kezét, lábát szétcsapva elterült a földön.
- Na, na! Álljunk csak meg egy pillanatra!- kurjantotta el magát Rétipimasz, aki éppen arra járt, és híres nagy békecsináló hírében állt.
Segített feltápászkodni a fenékberúgottnak, aztán felsietett a fához.
- Tessék kérem előjönni! Igen, maga, aki itt az előbb a lábával tevékenykedett - mondta.
Elő is somfordált a tettes, egy közepesen semmitmondó külsejű béka, akkora lábbal, mint egy vonatablak.
- A békéltető tárgyalást megnyitom. Mindenki üljön le!- fontoskodott Rétipimasz.
Döbbenten néztek rá a felek, mert a béka eleve guggolt, az áldozatnak meg úgy sajgott a feneke, hogy az lett volna csak a büntetés, ha rá kell ülnie.
- Megállapítom, hogy megjelentünk, az ügy rendbetétele miatt. Először is, tisztázzuk, mi is történt - hivataloskodott a békéltető.
- Hát, ez - mondta a béka, és nagy lendítéssel jól hátsón billentette a sértettet.
Az jól nevelt módon, egészen hasonlóan gurult le a dombról, mint először.
- Jaj, nem így értettem - intette le őket az önbíró.
A béka széttárta a kezét, és a másodszorra elgyalázott is visszakapaszkodott.
- Úgy értettem, mondjátok el, hogy az is értse, aki nem vett benne részt - magyarázott Rétipimasz.
- Ja úgy! - világosodott meg a béka.
- Hát kérem tisztelettel, az úgy volt, hogy éppen lemásztam a fáról, amikor ez az illető meg itt állt, és messzire nézett - erőltette a memóriáját a béka.
- Aztán mi történt? - érdeklődött a kivizsgáló.
- Ez - mondta a béka, és ahogy volt, hajókoffernyi lábával farba rúgta a nyomorult ácsorgót.
- Aú!- gurult le a szerencsétlen megint a domboldalon.
- Nem értetted meg a vizsgálat szándékát - mondta oktatva a békebíró.
- Úgy tűnik nekem is…- mászott vissza éppen a helyére a többszörösen sértett egyén.
- Mondja el inkább a saját szemszögéből a fenékbe rúgott! - vezényelt az elnöklő.
- Teljesen érthetetlen számomra, ami történt, kérem, én csak itt álltam, és ahogyan az errefelé szokás, jó erősen körülnéztem - elevenített fel a szenvedő fél.
- Igen, igen ezt értem - mondta Rétipimasz. - De mi történt azután?
- Azután ez - szólalt meg a béka, és tepsilábával nagyot rúgott a sértett tomporába.
- Jaj! - gurult is lefelé szófogadóan egyre nagyobb hozzáértéssel az áldozat.
- Neked még nem adtam meg a szót! - teremtette le a békát az ülésvezető.
- Elnézést, én csak segíteni akartam az ügy tisztázásában - sértődött meg a lábbajnok.
- Na most már elég!- került elő óbégatva céklavörös ábrázattal a fenékfájós - Ez az idétlen béka negyedszer támadott meg minden ok nélkül, háromszor hatósági segédlettel. Nem tűröm ezt tovább! Próbálj csak még egyszer fenékbe rúgni, majd...
Azt azonban már nem tudhattuk meg, mi lesz akkor, mert a béka egy nagy láblódítással ötödször is eltrafálta a sokat szenvedett popót.
- Ezt most miért?- vonta össze szemöldökét a bíróság.
- De hát ő mondta!- védekezett a fenékpusztító. - Azt mondta, próbáljam, és tessék, sikerült!
- Nem hiszem, hogy úgy értette - mélázott Rétipimasz.
Ekkor nagy hejehujázás hallatszott, és a bicegő sértett vezetésével egy nagyobb csapat bennszülött érkezett a fa alá. A leghórihorgasabb, akin akkora cipő volt, mint egy huszárnyereg, éppen a sántikálót faggatta.
- Na, melyik volt?- kérdezte, és a tekintetén látszott, nem békés beszélgetéshez keres társakat.
- Kérem, én csak azért, hogy nehogy elmérgesedjen a helyzet…- hátrált Rétipimasz.
- Nem az volt - intett mérgesen a sokszorosan fenékberúgott - Az a másik volt, az a békaforma.
A csoportvezető péklapát ábrázatú, a mélabúsan ácsorgó békához lépett.
- Te rugdosod itt az én barátom hátsó felét szűnni nem akaró buzgalommal?- érdeklődött olyan hangon, amitől egy rég elapadt kútból is spriccelt volna a víz.
A bánatos szemű rúgóbajnok felnézett rá, és kibökte:
- Én - azzal akkorát sóhajtott, hogy a közelben álló fa rémülten kapaszkodott a leveleibe, mert azt hitte, itt van a hurrikán szezon.
- Ha nem jelent túl nagy megterhelést, volnál olyan kedves, és elárulnád, miért sajogtatod ennek a kedves fiúnak az alsó fertályát?- csikorogta néhány földgyaluszerű pofon ígéretével a hangjában a toronydaru-kinézetű.
- Véletlen volt, ugyanis beakadtam lemászás közben egy faágba, és az illető pont ott állt, ahová botlottam - tájékoztatott a béka.
- Ötször?- mélyült földrengésszerűvé a melák hangja.
- Nem, csak egyszer, de aztán jött ez a hivatalos közeg, és még négyszer újrajátszatta, a helyzet jobb megértése kedvéért - bólogatott kicsit nekikeseredve az elkövető.
A csapat, élén a sajgóhátsójú sértettel ekkor Rétipimasz felé fordult, aki egykedvűen nézegette frissen manikűrözött körmeit.
- Azt akarod mondani, kedves béka, hogy éppen elnézést akartál kérni a véletlen baleset miatt, amikor ez a rendcsináló beleavatkozott, és a törvény és a rend nevében még négy fenékberúgást utalt ki az én kedves cimborámnak? - gyűrte fel a bakancsa szárát a tolatómozdonyképű.
De akkor már az egész csapat Rétipimaszt üldözte, le a dombról, át a mezőn ameddig csak bírta a lábuk. Közben időnként puffanás és jajszó hallatszott, mindig olyankor, ha utolérte a békebírót egy-egy bizonyítási kísérlet.
Ahogy a messzeség lenyelte a hangokat, a béka indurka-pindurka réztáblát vett elő a kabátzsebéből, és gondosan felerősítette a fa törzsére, aztán felkapaszkodott a lombok közé.
A táblán ez állt:
Ez a fa az egyetlen ismert Fenékberúgóbéka otthona, kérjük, ne ingereljék körülnézéssel, mert a következményekért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Na, nektek meg most már egy árva körülnézést se, mars az ágyba, mert nem szeretnék megbotlani…
