Eltűnni egy történetben
Anna Woltz 33 éves, Amszterdamban él, de sokáig élt angol nyelvterületen. Imádja a hegyeket, New Yorkot, a jó könyveket, azt, hogy a nyelv segítségével világokat tud alkotni. Első magyarul megjelenő könyvében a tizennégy éves Emilia keresi a helyét a felfordult világban. New Yorkba szökik, ahol a Sandy hurrikán beszorítja három másik gyerekkel egy hideg és sötét lakásba. Az izgalmas és mélyre menő regény írónőjével a fordítója, Rádai Andrea beszélgetett.
Miért szereted annyira New Yorkot?
Egyik város sem tesz annyira boldoggá, mint New York. Elég volt reggelente kilépnem az ajtón és körülnéznem, és rögtön elöntött a boldogság. Ha az ember szerelmes egy városba, mindent szépnek lát: a közlekedési táblákat, a lámpákat, a járólapokat a járdán, a kávés poharakat, a sárga taxikat... És persze a "nagy dolgokat" is: szerintem a felhőkarcolók fantasztikusan néznek ki, főleg az art déco stílusúak. A Metropolitan Museum és a Frick Collection a világ legszebb múzeumai közé tartoznak. A Central Park egy óriási darab zöld a rendkívül forgalmas városban. És New Yorkban nagyon jókat lehet enni, és titokban úgy érzi magát az ember, mintha maga is filmsztár volna, hiszen azokat az utcákat járja, amik oly sokszor szerepelnek a filmekben... A város történelme is lenyűgöz, New York tényleg egy világváros az évszázadok során odaérkező bevándorlók miatt, tele van a legkülönfélébb kultúrákkal, nyelvekkel, ételekkel és emberekkel. Pont ettől a változatosságtól érzem magam otthon: egy ennyire sokszínű városban mindenki megtalálja a maga helyét.
2012 őszén három hónapig laktam New Yorkban. Egy évvel korábban egy hetet töltöttem ott, és beleszerettem a városba: tudtam, hogy sokkal jobban meg akarom ismerni ezt a helyet, hogy nekem itt kell laknom egy ideig.
A Száz óra sötétségesetében nagyon közel maradtam az élményeimhez. Minden, ami a hurrikánról, az áramszünetről és az akkori állapotokról szól New Yorkban, pontosan stimmel. Egy fontos különbség az, hogy én teljesen egyedül voltam. A négy főszereplő barátokká válik az áramszünet alatt, és négyesben élik át a sötétséget, de én abban a száz órában egymagamban kóboroltam a városban. Így az internet/telefon/tévé hiánya még sokkal rosszabbul érintett, mint a négy főszereplőt: tényleg úgy éreztem, hogy el vagyok zárva a világtól.
Egyébként fantasztikus volt ezt a könyvet írni. Ahogy visszamentem Hollandiába, nekikezdtem, és ez jó volt a honvágy ellen is: valójában otthon voltam, de a képzeletemben még mindig New York utcáit jártam, bagelt és burritót ettem, és még mindig felhőkarcolók vettek körül.
Már tizenkét évesen könyvet írtál, és nagyon fiatalon eldöntötted, hogy író akarsz lenni. Miért ennyire fontos az írás számodra, és miért szeretsz írni?
Gyerekként rengeteget olvastam: minden héten egy nagy halom könyvvel tértem haza a könyvtárból, és jól emlékszem, hogy milyen csodálatos volt „eltűnni” egy történetben. Ilyenkor mindenről elfeledkeztem magam körül, és a könyvek szereplői lettek a saját barátaim... Még mindig csodálatos számomra „eltűnni” egy történetben – és ugyanezt érzem, amikor írok. Ilyenkor repül az idő, és az a világ, amit épp kitalálok, valóban létezik.
Szeretek tehát történeteket kitalálni, de legalább ennyire szeretem a nyelvet. Még mindig rendkívüli és varázslatos a számomra, hogy a világot vissza lehet adni szavakkal, azaz szagokat, hangokat és érzéseket lehet előhívni a nyelv segítségével.
Van valamit, amit szeretnél elérni a könyveid segítségével?
Elsősorban azt remélem, hogy az olvasók örömmel olvassák a könyveimet, hogy szépnek, izgalmasnak vagy viccesnek találják. A gyerek- és ifjúsági könyvek írásában pedig külön jó az a tudat, hogy az ember hozzájárul az olvasói formálódásához. A gyerekek minden könyvből tanulnak új szavakat, és talán valami újat is a világról: próbálom a lehető legrealisztikusabban megfogalmazni a szereplők érzelmeit és reakcióit, és ez segíthet a gyerekeknek abban, hogy egy kicsit jobban értsék a saját életüket is. Biztos vagyok benne, hogy az olvasás növeli az empátiát, és szerintem ez elképesztően jó dolog.
Azt szeretném, ha a könyveim olvasása után az emberek egy kicsit másként néznek a világra, és ha sikerül olyan érzéseket megfogalmaznom, amiket az olvasók is ismernek, de ők maguk nem tudnak szavakba önteni.
Mit hallasz a legszívesebben a kritikusoktól?
A könyvkritikusok akkor tesznek nagyon boldoggá, ha pontosan azt a mondatot idézik a könyvemből, amit én is szépnek találok: akkor tudom, hogy értik a nyelvem és a képeim.
Mik (voltak) a kedvenc (ifjúsági) könyveid?
Gyerekként Astrid Lindgren könyveit szerettem: a Ronja, a rabló lányát és az Oroszlánszívű testvéreket imádtam. Lindgren komolyan veszi a gyerekeket, akárcsak én: nem szeretem azokat az írókat, akik leguggolnak azért, hogy a „kis olvasókat” megszólítsák. Amikor egy tavalyi kritikában az Egy rendkívüli hét Tess-szel című könyvemet Astrid Lindgren műveivel hasonlították össze, madarat lehetett volna fogatni velem.
Szeretnél egyszer felnőtteknek is írni?
Lehet, hogy egyszer majd igen, de jelenleg azt a változatosságot élvezem, amit az jelent, hogy gyerekeknek és kamaszoknak írok: néha 10, néha 12 vagy 14 éven felülieknek. Még sok dolgom van a gyerekekkel.
Hogyan szoktál írni?
Akkor tudok jól írni, ha hosszú, üres napjaim vannak, amikor nincs semmilyen találkozóm, senkivel sem kell hosszan telefonálnom, és nincs semmi, ami elvonná a figyelmemet. A Száz óra sötétség négy főszereplője mind fejlődésen mennek keresztül. Ahhoz, hogy például ez sikerüljön, egy író ötszáz különböző kirakódarabkát tart a kezében, és mindet a megfelelő helyre kell illesztenie. Nekem ez csak akkor megy, ha tényleg csak a könyvemre kell koncentrálnom. Egy évben körülbelül hatvan napot töltök azzal, hogy iskolákban gyerekeknek és tiniknek mesélek a könyveimről. Szerintem fantasztikus dolog ezt csinálni, de egy ilyen napon már nem tudnék írni is. Inkább a változatosságot szeretem: olykor napokig úgy élni, mint egy remete, és közben írni, és aztán visszamenni a világba és emberekkel találkozni.
Mit üzensz a magyar olvasóidnak?
Nagyon izgalmas, hogy magyar olvasóim is lesznek, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy fog tetszeni nekik a könyvem. Remélem, hogy hozzám hasonlóan élvezni fogják, hogy New Yorkban lehetnek, és érezni fogják, milyen varázslatos dolog teljesen eltűnni egy izgalmas történetben. Jó olvasást kívánok nekik!
