Éjszaka az Állatkertben
Bojti Anna könyvét, mely az Abszoltút-sorozatban jelent meg, legalább négyszer el lehet olvasni úgy, hogy mindig más részeket fedezel fel benne! Hogy miért? Mert minden bekezdés végén választhatsz, hogy merre mész tovább és mit kérdezel, tehát ebben a 400 oldalas könyvben te alakítod a történetet! Less bele az első fejezetbe, és dönts, merre mész tovább!
Unalmas kedd este van.
Az ágyadban fekszel, a plafont bámulva. A kistestvéred, Dodó ütemes hortyogásától lassan te is álomba szenderülsz. Alighogy elaludtál, neszezésre riadsz fel.
Pontosabban: egy pöttyös plüss víziló néz ábrándosan a szemedbe. Meglepetésedben csuklasz egyet, mire nyomban megjelenik a vízilófej mellett Dodó lelkes ábrázata.
Ferth Tímea illusztrációi
– Most ezért kellett felébreszteni? – nyögöd, eltolva magadtól a vízilovat.– Nézd csak, Töhötöm életre kelt! Beszél is, meg minden! Figyu! – azzal még jobban belenyomja az arcodba kedvenc plüssállatát, amit mellesleg párnaként is szokott használni.
– Igen! Nem szuper? – lelkendezik Dodó.
– Hagyjál békén, és vidd innen ezt a rusnya plüsst! – fordulsz lustán a másik oldaladra.
– Miért nem hiszel nekem? Pedig tényleg beszélgettünk, ugye, Töhötöm? – sóhajtja a tesód, mialatt visszakászálódik az ágyába.
A szobátok újra elcsöndesedik. A félhomályban csak Dodó Baglyocskája, azaz bagoly formájú éjszakai fénye változtatja a színét bágyadt lassúsággal. Kék, zöld, türkiz, kék, zöld, türkiz. Szinte leragad a szemed, mire valaki újfent böködni kezd. Persze Dodó az, ki más lenne. Borzos szőke haja az arcodat birizgálja, ahogy föléd hajol.
– Ébredj gyorsan, Töhötöm megtalálta az Egyszernyíló Átjárót! Innen indul, a szobánkból!
– Miféle átjárót? – motyogod félálomban.
– Hát az Egyszernyíló Átjárót a másik világba! Már el is indult rajta. Annyira izgi! Én is megyek! Egyedül felöltöztem az útra – bök büszkén magára.
Remek ízléssel ruházkodott, hupikék harisnyájára egy piros, sokzsebes rövidnadrágot húzott, a pulóverére felvette kedvenc szőrös mellényét, és anya virágmintás konyhai kötényét is magára kanyarította. A feje szinte elvész apa jókora szalmakalapjában.
– Ez a felfedezőruhám. És szereztem egy zacskó pisztáciát a konyhából! A sárkányos hátizsákomba pedig pakolok még elemózsiát. Elvihetem a tegnapelőtti uzsonnádat a konyhaasztalról? Légyszi, segíts cipelni majd a hátizsákot! Ugye, te is velünk jössz a másik világba? Már alig várom!
– Hát persze! Még hogy az éjszaka közepén életre kelt plüssállatokkal és az ütődött kistesómmal kalandozzak titkos átjárókban! Pisztáciahéjakat köpködve. Már csak az kéne! Nincs itt semmiféle átjáró, túl élénk a képzeleted.
– Pedig tényleg így van! – pityeredik el Dodó.
– Biztos. Most már hagyj aludni! – förmedsz rá.
A tesód az orrát lógatva ágyba bújik. Még egy ideig hallod a szipogását, aztán végre csönd lesz. Ezekkel a kicsikkel mindig csak a baj van… Pedig ha sejtenéd, hogy a java csak most kezdődik… Ugorj tovább!
