Egy mackó színre lép
Harcos Bálint a Tigris és a Motyó és Szofi után újabb imádnivaló mesehősökkel ajándékozott meg bennünket. Ismerjétek meg Petyát, ezt a vörös hajú, rátermett kisfiút! Egy rozoga bérház legfelső emeletén lakik, a padlás alatt. Na persze nem egyedül: itt lakik még Aurél, egy nagybajszú cincér; Berci, a mókus; Ficam, a balerinának készülő flamingó és Mezítláb Jaguár, aki bárhol, bármilyen helyzetben el tud aludni. Ám mindenekelőtt és elsősorban itt van Tulipán, ez a nagy, bumfordi, imádni való medve – olvass bele a Petya és Tulipánba!
Petya belépett a lakásba, és a konyhában letette a szatyrot. Kipakolta az asztalra a tejet, a sajtot, a paradicsomot, a sonkát és a zabpelyhet.
„Akkor kezdjük Jaguárral – mondta magában. – Csinálok neki egy szendvicset. De nem ám tapírosat! Hanem sajtosat.”
Odalépett a csaphoz, és megmosta a kezét: „Először fölvágom a sajtot”. Megtörölte a kezét, nyúlt a sajtért, és… a sajt nem volt sehol! Petya meghökkent. Belenézett a szatyorba. Majd bekukkantott az asztal alá is. De nem találta sehol. „Pedig emlékszem, hogy vettem egyet. Vagy csak képzelődtem? Na, mindegy – vonta meg a vállát. – Akkor megmelegítem a tejet.”
Lehajolt a konyhaszekrénybe, és elővett egy nyeles lábost. Visszafordult az asztalhoz, és hopp, azt vette észre, hogy az asztalról eltűnt a tej! Meg a zabpehely is! „A macskafáját – rázta meg a fejét. – Arra már biztosan emlékszem, hogy vettem tejet! És zabpelyhet! Lehet, hogy kiestek a szatyromból?”
Petya kisietett a folyosóra, de nem találta meg a tejet. Se a zabpelyhet. A kisfiú megvakarta a fülét. Visszajött a konyhába, és rábámult az asztalra. És ekkor meglátta, hogy eltűnt a sonka is! „Ez nem lehet – gondolta. – Megbuggyantam? Vagy mindent betettem már a hűtőbe?!”
Puff, odalépett a hűtőhöz, belenézett, de nem volt benne – se a sajt, se a tej, se a sonka… Újra az asztalhoz fordult, és mit látott? Hogy az asztalról eltűnt a paradicsom is!
Petya megállt: „Itt valami nincs rendjén. Nem tűnhet csak úgy el egy sajt, meg egy tej, meg egy sonka, meg egy paradicsom, meg a zabpehely… Vagy lábuk nőtt, és kisétáltak az ajtón? De hiszen az ajtó csukva volt!”
És ebben a pillanatban Petya valami furcsa zajt hallott. „Ez meg mi? – fülelt föl. – Egérzörgés? Macskakaparászás?” Tovább hegyezte a fülét, és egyszer csak rájött: „Dehogyis! Ez horkolás! Valaki horkol!…”
Elindult a zaj irányába. „Hrr-hmrf! Hrr-hmrf!” – hallotta. A hang a nagyszobából jött… méghozzá a behúzott függöny felől… És ekkor Petya meglátta, hogy az ablaknál kissé kidudorodik a függöny… és hogy valaki van mögötte…
A kisfiú kicsit tétovázott, majd odalépett, és arrébb rántotta a függönyt. És mit látott meg? Egy nagy, bundás feneket. Mert a függöny mögött egy hatalmas MEDVE aludt!
Petyának tátva maradt a szája. Most mihez kezdjen? Összeszedte minden bátorságát, és óvatosan megbökte a medve fenekét. De nem történt semmi. A medve csak szusszant egyet, hmrf!, majd hortyogott tovább. A kisfiú újra megbökte, már egy kicsit erősebben. De a medve erre sem ébredt föl, csak annyit motyogott: „Hmm… nyamnyam… hagyjál aludni. Hrr-hmrf!…”
Petya arra gondolt: ez így nem mehet tovább. Vett egy nagy levegőt, meghúzta a medve farkát, és rászólt:
– Hé, te mackó! Ébredj föl!
– Miaz, miaz? – ocsúdott föl ijedten a medve. Majd Petyára meredt: – Te meg ki vagy?
– Azt én szeretném tudni rólad – mondta Petya.
– Én, öö – vakarta meg a fülét a medve –, én Tulipán vagyok.
– Egy virág?
– Nem; ez csak a nevem!
– És te faltad be a reggelinket? – kérdezte Petya.
– Hát, azt hiszem, hogy én. Bocsánat. Nem ettem egy falatot sem a cirkusz óta.
A kisfiú elámult:
– Hűha! Te vagy az a medve, aki megszökött a cirkuszból?
– Igen. De ugye nem árulsz el?
– Nem árullak el – ígérte meg Petya. – Csak mássz egy kicsit arrébb a lábamról.
– Oppardon – mondta a mackó, és arrébb ült.
– Jó nagy cufók vagy… – mosolyodott el a kisfiú. – Hogy tudtál így megszökni?
– Hát, azt nem tudom – vakarta meg újra a fülét Tulipán. – Csak arra emlékszem, hogy éjjel van, én meg iszkolok sötét utcákon át, bokortól bokorig… aztán beszöktem ide, ebbe a házba, fölszaladtam a lépcsőn a padlásra… és ott elbújtam! És ott lapultam egész éjjel…
Petya meglepődött:
– És ide hozzánk hogy jöttél be?
Tulipán bocsánatkérőn egy nagy lyukra mutatott a plafonon.
– Kilyukasztottad a plafont? – képedt el Petya.
– Nem – röstelkedett a mackó –, csak beszakadt. Alattam.
– Még jó, hogy nem riadtak föl a kicsik!
– A kicsik?
– A lakótársaim – magyarázta Petya. – Bent alszanak a szobában. És elég könnyen felriadnak.
– Ááá… – legyintett a medve –, nem voltam olyan hangos… Fenékre puffantam. És az nekem elég párnás.
– Így akkor sem illik bejönni egy lakásba.
– Tudom. De szökésben vagyok! – mondta a mackó. – És akkor szabad!
– Ez igaz – bólintott komolyan Petya. – És miért szöktél meg?
Tulipán elszomorodott.
– Azért, mert rusnyán bántak velem. Folyton bezártak a ketrecbe, és csak piszkos vizet meg száraz vízilótápot kaptam!
– Vízilótápot??
– Igen, mert a gondozónk, Baltafej direkt összecserélte az ételeinket. A vízilónak mindig málnát adott, nekem meg szárított hínárt… Pfuj!
– Ez gonoszság – mondta Petya.
– Hát az – sóhajtott a medve. – Egész álló nap szűk rácsok közt ücsörögtem… Még fölegyenesedni se tudtam! Nem volt ott semmi játék; csak föl-alá járkáltam… föl-alá… föl és alá… Ha meg nem fogadtam szót, akkor KÉT dárdával szurkodták a fenekemet!
– Ez a cirkusz szörnyű! – mondta dühösen Petya.
– Az bizony – búsult Tulipán. – És még vissza is kell oda mennem!
Petya meghökkent:
– De hisz csak most szöktél meg!
– Igen, de ott maradtak még a barátaim. Három medve.
– Az áldójába – töprengett el a kisfiú.
– Ki kell őket is szabadítanom – mondta eltökélten Tulipán.
– Hát, az egyedül nem fog menni – vakarta meg Petya a mackó fülét. – De majd én segítek.
– Szóval itt maradhatok?
– Persze – legyintett Petya, míg visszamentek a konyhába. – Csak segíts megcsinálni a reggelit!
A könyvet 5-10 éveseknek ajánljuk.
Ha továbbolvasnád a könyvet, kattints ide és rendeld meg!
Szívesen megismernéd Harcos Bálint másik főhősét, Szofit is? Kattints ide és olvasd el ajánlónkat a sorozat legújabb kötetéről!
