Diszlexiás szabadságharcos, avagy A Hold legsötétebb oldala
A Hold legsötétebb oldala borzasztó komoly dolgokról szól, mint az igaz barátság, elfogadás és szabdságharc. Ezeket a témákat nehéz beadagolni úgy egy kamasznak,hogy ne legyen bugyata tanmese jellege, Sally Gardner mégis megpróbálkozott ezzel, méghozzá elég ügyesen. - Vujovits Juli ajánlója.
A regény ugyan nem a valós világban játszódik, de mégsem szerencsés antiutópiának nevezni, hiszen a megjelenített társadalmi, politikai struktúra szinte semmiben sem tér el a kommunista diktatúrától vagy a náci Németországtól. Olyannyira univerzálisan értelmezhető a jellemzett rendszer, hogy nincs megnevezve az ország, a város, ahol a történet játszódik, sőt, a beszélt nyelvre sincsenek utalások. Az egyetlen ismert adat, ami némileg tájolhat minket, hogy az 50-es éves második felében járunk.
Minden valamire való disztópiában megjelenik a társadalom szegényebb rétegének teljes fizikai és kulturális szegregációja, és ez alól A hold legsötétebb oldala sem kivétel. A hetedik zóna siralmas hely. Két fajta ember lakik itt: sunyi kollaboránsok és végleg reményvesztettek, akik már meg se próbálnak kijutni innen.
Stadish nagyapjával él ebben a csőcseléksüllyesztőben, ahol a felszíni hazaszeretet palástolja az általános rettegést. Mindenki fél. A nádpálcás tanártól, a főnöktől, a bőrkabátos rendőrtől, a szomszéd spiclitől, a fekete autótól. Nyilván csak a központi propagandamédia fogható, az emberek a saját házukban sem mernek beszélni a poloskák miatt.
Az angol tinédzsereknek azért lehet izgalmas ez a korkép, mert csak hírből ismerik az ilyesmit, alig tudják elképzelni a mindent kontrolláló államot,az állandó szorongást. A magyar fiataloknak pedig azért lehet érdekes a könyv, mert beleláthatnak nagyszüleik generációjának életkörülményeibe. Persze nem tökéletes a modell, a könyvbeli világ sarkosabb, nagyobb az ínség, több a rajtaütés és az erőszak, de nagy vonalakban megragadja az effajta rezsimek jellemzőit. Úgy gondolom A hold legsötétebb oldala iskolai olvasmánynak is kiváló (főleg történelemből), mivel ezen keresztül a diákok át tudják érezni a 20. századi diktatúrák hangulatát, működési elvét és eszköztárát.
Stadish Teadwell gyakorlatilag analfabéta, képtelen nyakkendőt kötni, nehezen kommunikál, szóval egy rendkívül szerencsétlen gyerek, legalábbis első blikkre. Később kiderül, hogy a fantáziája szárnyal, jó érzékkel figyeli meg mások érzéseit és remek terveket sző. Stadish a könyv által felölet pár hónapban kényszeres osztály lúzeréből, lelkiismeretes, erkölcsileg szilárd és érzékeny fiú válik. Különleges karakterét az írónőtől kölcsönözte, aki egész fiatalkorában súlyos tanulási zavarokkal küzdött. Diszlexiájával megjárta a középiskola poklát, társai kegyetlenkedésének kitéve, a tanárok által megbélyegezve vészelte át a gimnáziumot és csak utólag realizálta, milyen méltánytalanul bántak vele. Sally Gardner mára missziójának tekinti, hogy tudatosítsa az emberekben a diszlexia problémájának komplexitását és tudassa a stigmatizált fiatalokkal, hogy nincsenek egyedül és problémájuknak jó oldala is van.
Éppen ezért A Hold legsötétebb oldala iBook formában is megjelent, ami interaktív olvasásélményt biztosít. Többek között tartalmaz egy animációt, ami arra hivatott, hogy mindenkinek megmutassa, hogy vesznek el a szövegben a diszlexiások. Érdemes megnézni a rövid videót, segít megérteni Stadish (és általában a diszlexiások) látásmódját.
"A diszlexiával az a legnagyobb probléma, hogy a fiatalok önbecsülése olyan mértékben károsodik a tanárok és osztálytársak negatív hozzáállása következtében, hogy szinte lehetetlen mosolyogva távozni az iskolai évek végeztével. Pedig szerintem a diszlexia olyan, mint egy Rubik kocka: nehéz megtalálni a módját, hogyan boldogulj vele az életben, de ha egyszer sikerül, akkor ez lehet a legcsodálatosabb ajándék."
Gardner hangsúlyozza, hogy az olvasni nem tudás csupán egy tünet, a diszlexia egy sokkal összetettebb jelenség, egy átlagostól eltérő, kreatív látásmód, amely őt is művészeti pályára terelte. Stadish is a sivár élete elől a képzeletbeli Juniper nevű bolygóra menekül (ami a kopár hold ellenpontja), mivel ott égszínkék Cadillacben szürcsölik a gazdag és mosolygós emberek a Coca-Colát. Ez az irigylésréméltó világkép felel meg a szovjetunióban idealizált Nyugatnak.
A regény “magasfeszültség" jelzést kapott a kiadótól, ami teljesen indokolt, mivel ez egy kemény, húsbavágó történet. Meg tudja viselni az embert a lelki terror és a brutális fizikai erőszak leírása. Ezek a cselekmény szempontjából indokolt elemek (nem csak a vérengzés öröméért szerepelnek). Az elbeszélői hangnem letisztult, egyszerű, nincsenek cirkalmas körmondatok, Stadish azt mondja, amit Stadish gondol (akkor is, ha ezek épp csúnya szavak). A naplószerűen megírt narratíva az elején nehezen rendeződik összefüggésekbe, mivel alig van benne magyarázó rész, de épp ettől lesz életszagú a szöveg (az ember nem helyezi kontextusba a szereplőket és helyzeteket a saját naplójában). Nálam jó pont, hogy nem tűnnek fel nyilvánvalóan az olvasó kedvéért beszúrt részek, pontos magyarázatok híján koncentrálni kell, így a könyv állandó szellemi jelenlétet követel, nem elégszik meg egy elbambult, zombi olvasóval.
A konspirációk kedvelőinek erősen ajánlott a könyv, ugyanis itt egy teljes kamuholdraszállásnak lehetünk szemtanúi. Ez a médiával szembeni kritikus álláspontra tanítja a fiatal olvasókat, nem szabad mindent elhinni, csak mert a tévében mutatták.
Összegezve ez a könyv nagyon megmozgatja a fiatalokat, igazi szellemi torna. Rengeteg erkölcsi dilemma merül fel: Kinek lehet hinni? Minek kell engedelmeskedni? A főszereplők bemutatnak egy szilárd értékrendet, de senki sem mondja, hogy ez a helyes, sőt, ők is hibáznak és választásaik igen tragikus következményeket vonnak maguk után. 14 éven felülieknek ajánlanám a regényt, de nekik nagyon!
