Csetlő-botló kalózok
Adamik Zsolttal, az Ördögbőr grófja - Rettentő kalózmesék írójával beszélgettünk a Pagony melletti kis kávézóban. Kalózmellény volt csak rajta, kalózpipáját és kampókezét otthon hagyta, de a humorát nem. Nem mindennapi kalózairól kérdezgettük az elsőkötetes szerzőt.
Az Aranyvackor-pályázaton tűntél fel idén, amikor is megkaptad a Cerkabella kiadó különdíját a Bibedombi mesékért Hanga Rékával megosztva, valamint másodikok lettetek az egész pályázaton. Hogy keveredtél oda?
Mindig is írtam, kiskoromtól fogva: meséket, de mindenféle egyéb szöveget is. Rengeteget olvastam, és olvasok is, és valahogy mindig úgy írtam, hogy lekopiztam kicsit az adott olvasmányaim stílusát. Ez nekem a játék egy formája volt. Persze ma már igyekszem nem másolni, inkább saját dolgokat pattintgatok a fejemből. Vagy nem, majd kiderül.
A Pagony a Vackor után keresett meg, hogy legyen könyvünk: beszélgettünk mindenféle témákról, akkor merült fel a kalózos téma. Ez tehát félig felkérésre készült. De én mindig is nagyon szerettem a kalózos, tengeri történeteket. Nagyon meg lehet venni a ponyvával, ha az vállaltan ponyva, ha nincs más célja, csak szórakoztatni: mit tudom én, például a Karib-tenger kalózait úgy néztem végig, hogy abszolút levitt gyerekbe, Stevenson Kincses-szigetét pedig évente újraolvasom. Mondhatjuk, hogy otthon vagyok a kalózokban.
A te kalózmeséid mégsem a hagyományos tengerészes zsánertörténetek - vagy azoknak a kifordításai. Miért éppen ilyenekre írtad meg őket?
Mert nem tudok kibújni a bőrömből, szeretek játszani a formákkal, a szereplőkkel. A kalózosság köntös volt, amibe ez a játékosság bebújhatott. De ugyanakkor ezek teljesen igazi kalózmesék, mert az én Tengeróceánomon igazán ilyenek a kalózok, és kész. A világteremtés is olyan dolog, ami miatt az írás izgalmas lehet. Az is nagyon fontos, hogy legyen a történetben humor, önirónia, valami csavar. Minek írnék ugyanolyat, mint Stevenson, vagy akár mint a Rumini, ha azokat már megírták? Akkor inkább valami sajátot csinálok, ha lehet.
Igen, mert az olvasó igenis legyen felcukkolva. Lássa, hogy nyugodtan vitába szállhat a mesével, ellenkezzen vele, ingerelje beszélgetésre! Pont azzal vonjuk be, hogy eltérünk a megszokott formáktól.
Honnan merítettél ezekhez a párbeszédekhez inspirációt?
Hát, ha a kérdés erre vonatkozott, akkor gyerekem még nincs, ellenben keresztgyerekem, az van. Ha az ember fülel, akkor meghallja ezeket a mondatokat.
Minden mesének kicsit más a főhőse. Mesélj a szereplőidről!
Kiskartács, az első mese hőse kalandot akar, de minden áron, mégsem mer nekiindulni csakúgy - mindent meg akar tudni előre, könyvekből. Észre sem veszi, de a készülődés - az olvasás, a hajóácsolás - maga a kaland. Nagyon önfejű. Ördögbőr pedig a tipikus wannabe-kalóz: a hangoskodó, keménykedő, nyegle fickó, aki maga sem tudja, mekkora szíve van. Pont ezért olyan jók az Ilka rajzai, mert ezt a figurát nagyon elkapták.
Egyikük sem úgy éri el a célját, ahogy kigondolta. Csetlenek-botlanak...
Igen, mert hát a kalóz is csak ember. Mindenkinek vannak hibái, de ettől még lehet, sőt kell is szeretni őket, ahogy az Ördögbőr fejezetében is szerepel. Ráadásul ez a csetlés-botlás nagyon mókás tud lenni.
Nemcsak a történet forgatja ki a megszokott sémákat, de tele van a szöveg szócsinálmányokkal is.
Valószínűleg a nyelvben is ezt a bizonyos játékosságot keresem, kísérletezek ezekkel a szóvirágokkal: létrehozom őket, beültetem a mesébe, és megnézem, vajon életre kapnak-e. Ez afféle csibészkedés is: juszt se fogom azt írni, hogy csak úgy elmegy valaki az asztaltól az ajtóig. Abba is kell valami kunszt, ami persze egy idő után lehet fárasztó - azt kell elkapni, mikor nem az.
Kiket szeretsz olvasni?
Nekem olvasni körülbelül olyan, mit levegőt venni. Mindig is arról álmodtam, hogy lesz egy papírszagú szobám, amiben csak könyvek vannak, de annyira sok, hogy létrával kell közlekedni a sötétbarna, súlyos polcok között. Most, ebben a pillanatban "örkényista" vagyok, meg "lázárervinista" - ha van olyan, hogy példakép, nekem ebben a percben ők azok. Aztán majd kérdezz meg holnap is.
Milyen történetek forognak most benned?
Írom gőzerővel a Bibedombi meséket, ahol az ABC minden betűjéhez tartozik egy történet. Elkezdtem a keresztlányomnak is egy mesekönyvet, ami arról szól, hogy ki csinál rendetlenséget a gyerekszobában. Mert természetesen nem a gyerekek, hanem Csivicsavi úr, de ő is csak utasításra - az a kérdés, hogy kinek az utasítására. És van egy kezdőmondat, ami ott kering a fejemben már egy éve: próbálom kitalálni, mit kezdjek vele.
És ami eszedbe jut, azt gyorsan lekörmölöd a jegyzetfüzetedbe, amit mindig magadnál tartasz?
Nem, a telefonomon van egy diktafonos program, arra mondom fel. Akár sétálás közben is, és akkor furán néznek rám, hogy nini, ez a pacák magában beszél. A legtöbb ötlet reggel jön, félálomban, sőt álmomban, éjszaka. Aztán, mire leírnám, elfelejtem, ezért most már mindent belemondok a diktafonba. Persze a háromnegyede teljesen értelmetlen összevisszaság, de a többi használható. Amikor felébredek éjszaka vagy reggel, sokszor eszembe jut egy egész mese, és rögtön megírom - nappal újságíró vagyok, éjszaka meg író. Remélem, egyre inkább író leszek.
A cikkben Mészely Ilka illusztrációi láthatóak
