Emma királylány nem akar szeplőket
Vibók Ildi mikrobiológus és író. Ezt a két hivatást egyesíti A szuperlétra című mesekönyvében, ami egyszerre izgalmas történet egy minden lében kanál királykisasszonyról, Emmáról, és egy hihetetlenül informatív könyv az öröklődésről és a génjeink szerepéről. Ha valaha megkérdezett már a gyereked, miért hasonlít a nagypapára, mi az oka annak, hogy a lányoknak nincs hosszú szakálla vagy hogy egyáltalán: miért néz ki úgy, ahogy, akkor ez a ti könyvetek! Most bele is olvashatsz, kattints és tudd meg, hogy kezdődik a történet!
Emma bosszúsan lökte félre az „1001 jó tanács gondterhelt királylányoknak” című remekművet, amit a nagyitól kapott a szülinapjára. Azt szerette volna megtudni belőle, hogy az ő gondjaira mit tanácsol a könyv, de kiderült, hogy semmit.
Azok a bizonyos gondok még tegnap este kezdődtek a mesével, amit Sári királyné mondott, hogy izgága porontyát megnyugtató, mély álomba billentse. De Emmát inkább felzaklatta a történet, ami egy hercegnőről szólt. Valami Csipkerózsikáról, aki nem sok vizet zavart, mert végigaludta az egész sztorit, viszont ez az unalmas teremtés alabástrombőrrel, égkék színű
szemmel, a hátára zuhatagként leomló, aranyló fürtökkel volt felszerelve. Mint minden rendes világszép királylány. Emma egész tegnap estig nem szeretett volna világszép lenni, de azóta már nagyon. Most ott állt a tükör előtt, és keserűen nézte rakoncátlan vörös fürtjeit, a pisze orra körül szemtelenül virító szeplőket, és egyre erősebb volt az érzése, hogy ezek a világszépség elérésében legyőzhetetlen akadályt jelentenek. Csakhogy arról, hogyan tehetne szert aranyló fürtökre meg alabástrom bőrre lehetőleg még ma, az 1001 jó tanácsban nem talált egyetlen árva sort sem.
Lógó orral a szekrényhez lépett, kihúzott egy fiókot, előkapta a kedvenc bojtos sapiját, és a fejébe csapta – ne is lássa azokat a felháborító, cseppet sem aranyló fürtöket. Aztán a konyha felé vette az irányt. Ha már aranyhaj nincs, legalább a reggeli habos kakaó legyen meg, nem igaz?
A kakaó ott illatozott Emma pöttyös bögréjében a konyhaasztalon. Sári királyné éppen most töltötte ki. Sári királyné, akinek – Emma eddig erre nem is figyelt fel – aranyló fürtjei ugyan nem omlottak zuhatagként a vállára, hanem takaros kontyba voltak feltekerve, de azért éppen eléggé csillogtak ahhoz, hogy felháborítsák a királylányt.
– Mami, te szőke vagy! – nézett szigorúan a királynéra.
– Neked is jó reggelt, Emma! – mondta Sári királyné kissé meghökkenve. – Persze hogy szőke vagyok!
– Akkor most kérem a varázsigét!
– Melyiket is?
– Az aranyhajast, meg azt, amitől azon nyomban eltűnnek a szeplők! A világszépség miatt kell! – magyarázta Emma.
Sári királyné elgondolkozva nézte csíkos sapkás gyermekét.
– Szerintem én már az összes varázsigét megadtam a világszépséghez, még mielőtt megszülettél.
– Ezt meg hogy érted? – Emma nagyot húzott a habos kakaóból.
– Ahogy mondom. Amúgy azt hiszem, az ilyen varázsigék legeslegnagyobb szakértője a környéken Doki, úgyhogy legjobb, ha őt kérdezed meg. De ezt – lépett az indulásra kész királylány mellé – hagyd csak itthon! Nyáron legfeljebb pöttyös kendőre vagy szalmakalapra van szükséged – mondta határozottan, és lehúzta a csíkos sapit a rakoncátlan kunkorokról.
Doki – avagy teljes nevén Udvari Gyerekdoki – általában kora reggeltől késő estig a Tudományok Házában a tudományokkal foglalkozott, és éppen ezért nagyon tájékozott volt a világ rejtélyeivel kapcsolatban. Emma egy kicsit el is csodálkozott, hogy nem jutott előbb az eszébe, mint megmentő és szaktanácsadó. Vállára kapta hát a katicás hátizsákot – benne némi sajtos pogival meg két flaska teával –, és nekiindult. De mielőtt kilépett a konyhaajtón, azért még visszaszólt:
– Mami, a jelszó: habos kakaó! Tudod, ha az aranyhajammal már nem ismernél meg. Meg a szeplők nélkül… – magyarázta, és már ott sem volt.
Tedd kosárba most a könyvet!
