"Gyógyítóan hat rám az egyedüllét, a csend, a friss levegő, a fák..."
Csodálatos, új mesekönyvvel lepett meg minket Vadadi Adrienn! A Barkamesékben egy békés, mégis sokszínű és izgalmas erdei világot tár elénk tele imádnivaló szereplőkkel, és természetközeli, slow-life életérzéssel. Ebből az interjúból megtudhatod, hogyan születtek a barkák, hogyan álmodta meg a szerző a világukat, és azt is, milyen mesékkel találkozhatsz majd a sorozat következő részeiben! Olvass tovább!
Mi inspirálta a barkák erdei világát?
Tudom, nagyon „rosszul” hangzik, de iskolaidőben minden reggel sétálok egy-egy órát az erdőben. Ennek nem csak élvezeti, hanem praktikus oka is van, mert a kislányom a szomszéd kis faluba jár iskolába, így adja magát, hogyha már őt elkísérem, viszem magammal a kutyánkat is, akit úgyis meg kell sétáltatni. Ha pedig már ott van az erdő kétlépésnyire, miért ne sétálnék egy jó nagyot valamelyik ösvényen. Nagyon gyógyítóan hat rám az egyedüllét, a csend, a friss levegő, a fák, a körülöttem levő mozdulatlanság. Hamar kitisztul a fejem, hátrahagyom a gondjaimat és elkezdem figyelni, mi van körülöttem. Egy ilyen séta alkalmával láttam bele egy fa tövében lévő, mohás odúba egy manóházat, képzeltem a gyökeret csúszdának, valami kis állatka nyomait lábnyomoknak, falevelet takarónak, kis követ asztalkának. Nem kellet sok, mire kiértem az erdőből, már meg is születtek a kis barkák, akik ott élnek a levelek takarásában, és teszik hétköznapi dolgaikat, csigaházat gyűjtenek kincsnek, tűlevélbe fűzött pókfonál cérnával nadrágot foltoznak, süteményhez szedret gyűjtögetnek, viharban elrepült rózsasziromkötény után szaladnak, madárcsicsergésre táncolnak.
Itt rendelheted meg a könyvet!
Kinek olvastad fel először a Barkameséket?
Mindig a kislányomnak, Emmának – régebben még Merinek – olvasom el a meséket először. Nagyon fontos a visszajelzésük, mégiscsak ők a gyerekek! Ha felnevetnek a vicceken, ha megérinti őket a történet, ha rögtön megszeretnek egy szereplőt, ha kérik a folytatást, akkor tudom, hogy jó irányba indultam. Ha elmarad a várt reakció, kidobom az egészet és kezdem elölről.
Vannak valóságbeli ihletői a szereplőknek? Vagy épp ellenkezőleg, 100%-ban a te fejedből pattantak ki?
Néhány éve együtt nyaralunk egy nagy társasággal, ahol legalább háromszor annyi gyerek van, mint felnőtt. Sátrazunk, bandázunk, nemezelünk, fát faragunk, kenyeret sütünk, varrogatunk, paradicsomot szedünk, mandulát törünk, énekelünk, mesélünk, néha még táncolunk is! Az egyik család négy gyereke kölcsönözte a barkáimnak a neveket. Ők Pipi, Patyi, Bobba és Szilka. Mindannyiuknak van „rendes” neve, de mindenki a beceneveiken szólítja őket. Igazából először azt hittem, hogy csak a jól hangzó neveik ihlettek meg, de idén nyáron, ahogy elnézegettem játék közben a gyerekeket, rá kellett jönnöm, hogy a személyiségük is hasonlít a mesebeli barkákéra. Pipi, mivel ő a legnagyobb, kicsit anyáskodó, irányító. Patyi ahogy nő – bár még csak négy éves – egyre huncutabb, csalafintább, Bobba pedig egy igazi királylány. Szilkára vagyok kíváncsi, milyen lesz, ha nagyobb lesz, mert egyelőre még totyogós kisbaba, de még az is lehet, hogy ő is hasonlítani fog a szabadlelkű, mesebeli névrokonára. A barkák öten vannak Cecével, jót kuncogtam magamban, amikor Bodrogkisfaludon elsétáltunk egy gólyafészek alatt és Bobba azt kiáltotta a gólyának: „Hozzál nekünk kisbabát!”, hogy talán nem is a valóság írja a mesét, hanem a mese a valóságot, és jövő nyárra kiegészül egy újabb babával a családjuk.
Olvass el egy cikket a Barkamesékről!
Kunerth Hajnalka alkotásaHogy tetszenek a könyv illusztrációi? Így képzelted el a barkák világát?
A barkákat írás közben igazi erdőbe, igazi odúba, igazi mezőre, igazi virágok közé képzeltem. Őket pedig olyannak, mint a klasszikus manókat, a lányokat fonott copfokkal, kötényruhában, a fiúkat csizmában, kertészgatyában, fejükön hosszú sipkával. Az első gondolatom az volt, hogy az illusztrációk ne is rajzok, hanem fényképek legyenek. Meg is kértem a barátnőmet, aki gyapjúmanó készítésben nagyon ügyes, hogy alkossa meg Pipiéket, helyezze el őket természetes környezetben, hogy lássuk, hogyan mutatnának fényképen.
Nagyon kedves képek készültek, de Hanna, a szerkesztőm valamiért idegenkedett tőlük, így végül nem ezt az utat választottuk. Valószínűleg azért sem, mert Hanna akkortájt szerkesztette Czernák Eszter: Hová bújt süni? című könyvét, amit Monszport Vivien illusztrált, és ő már látta a lelki szemei előtt, a kis barkákat Vivi ceruzájából kibújni. Igaza is volt, Vivi megteremtette azt a valóságos, de mégis mesebeli környezetet, amit a barkák otthonának képzeltem el. A szereplők megformálásával külön meglepett, mert a klasszikus manók helyett, egyedi kis lényeket rajzolt, amiket annyira megszerettem, hogy ma már nem is tudnám őket másképp elképzelni! Meleg színei, a képek bája, a történetek lassúsága, jól passzol a kisgyerekek lelkivilágához, főleg a harsogó, villogó, rohanó, folyton változó világban.
Monszport Vivien illusztrációjaMilyen meséket tervezel még a sorozatba? Persze, csak ha nem túl nagy spoiler!
Jó sok Barkamesét megírtam már, csak arra várnak, hogy újabb kötetet alakítsunk belőlük. Van egy kedvenc szereplőm, egy mitugrász, veszekedős, fennhéjázós, szemtelenkedős cickány, akivel meggyűlik a baja a barkáknak, például amikor a forró nyár közepén eltereli az erdei patak egyik erét a fürdőkádjához, hogy teletöltse hűs vízzel, mit sem törődve azzal, hogy amíg ő vígan lubickol, addig a fák, a bokrok, a virágok majd’ szomjan halnak a szárazságtól. Csak énekelget nagy vidáman a fürdőkádban, mindaddig, amíg Patyi egy furfangos nagyotmondással rá nem szedi. Azt remélem, hogy a következő kötetben megjelennek majd a cickányos mesék is. De bevallom amikor írtam a Barkameséket, szerettem volna megmutatni a gyerekeknek azt a fajta életet, ahogyan őseink réges-régen, a természettel egységben éltek. Így a mostani nyári történetek után majd biztos születnek őszi, téli és tavaszi mesék is, hogy láthassák milyen megélni az évszakok váltakozását a természetben.
