"A spontaneitásra hagyatkozom"
Vadadi Adrienn könyveit jól ismerik az ovisok és kisiskolások szülei, meséi sok-sok új helyzeten és esetleges nehézségen segítik át a gyerekeket.
Most Marczika Judit készített vele egy szuper interjút, amit mi is megosztunk veletek! Mesél benne terveiről, anyaságról, időbeosztásról és arról, számára milyen nem várt nehézségeket hozott a bezártság, sőt, tippeket is kaphattok tőle, hogyan lehet túlélni ezt a nehéz helyzetet.
Az ovis korosztály egyik kedvenc írónője Vadadi Adrienn. A Leszel a barátom?, Alma utca 22., Nyomás a suliba, Kockacukor lovassuli és a Matricás Laci történetei szerzőjének könyvei a Pagony Kiadó gondozásában jelentek meg. Nemrégiben kamaszoknak is írt egy vidám, humoros történetet, Miénk a színpad! címmel. Adriennt arról kérdeztem, hogy családanyaként és íróként hogyan élte meg az elmúlt időszakot, amely mindannyiunk életét megváltoztatta.
A karantén idején a családdal töltött idő jelentősen megnövekedett, az időm jelentős részét kisebbik lányommal töltöttem. Naponta általában maradt egy órám az írásra és egy órám pihenésre, így szó sem lehetett arról, hogy nagyobb lélegzetű munkába kezdjek. Leginkább az foglalkoztatott, hogyan hat ez a folyamatos családi jelenlét a kisgyerekes szülőkre és milyen nehézségekkel kell szembe nézni például ovis anyukaként. Bizony nem könnyű napi 8-10 órában folyamatosan kreatív ötletekkel jelen lenni. A korábbi óvónői élményeim, tapasztalataim nem csak az írásban, de a gyerekkel való kreatív együttlétben is segítenek, a gyógytestnevelői végzettségem pedig a mozgásos játékok kitalálásában hasznosak. Játékötleteket, praktikákat írtam az írónői facebook oldalamon, amik segíthetnek a szülőknek, abban, hogyan forduljanak a gyermekeik felé úgy, hogy játék közben egy picit pihenhessenek is. Olyan sok ötlet gyűlt össze, hogy a falatnyi történetekből egy sorozat született, melyben az epizódok főszereplője egy nagyon szerethető, kedves medvebocs.
Mondanál egy példát?
Délutánra már gyakran nagyon elfárad egy kisgyerekes anyuka, esetleg jól esik kicsit megpihenni a fotelban. A fotel alá elrejtünk egy kulcscsomót, mi vagyunk a királynő, aki éppen alszik, a gyermekünk pedig egy manó, akinek az a feladata, hogy, ellopja a kulcsot, anélkül, hogy az megcsörren és felébreszti a királynőt.
Mikorra várható a sorozat kiadása?
Ebben a hónapban kezdi el rajzolni a képeket hozzá Egri Mónika, a Babaróka illusztrátora. Várhatóan a nyári könyvhétre kerül piacra.
És közben eljutott hozzám egy olyan igény, hogy hiánypótló lenne, ha az ovisoknál fiatalabb korosztálynak is születnének új mesék. Így nem régiben elkészítettem a bölcsiseknek szóló meséimet, amelyeket Szalma Edit fog illusztrálni.
Ezek szerint egy igazán termékeny időszak áll mögötted és ráadásul úgy tudom, az idősebb gyerekeknek is készült valami mostanában...
Egy nagyon meghatározó, személyes élmény kapcsán a nagyobbaknak is született egy történet. Egy családállításon vettem részt még a karantén előtt, mely egy korábban meg nem élt szeretetkapcsolat felelevenítését hozta és elindított bennem egy történetet, amely egy 11 éves kislányról szól, aki a „Rubiconban” ábrándozik, „tüskéket növeszt” és teljesen befelé fordul. A „Rubicon” az az időszak, amikor gyermekeink elkezdenek nagyon fontos kérdéseket feltenni maguknak és gyakran megkérdőjeleznek mindaddig megingathatatlannak tűnő dolgokat, pl. tényleg a szüleim-e az igazi szüleim.
Ez a kislány egy álomvilágba menekül, ahol egy kietlen tájon találkozik egy fiúval, akiről később kiderül, hogy az ikertestvére. Ez az álomvilág kapcsolódik a múlt eseményeihez, traumájához és végül segít elindítani annak feltárását és feldolgozását a családban. A történetet eredetileg néhány hét alatt szerettem volna megírni, de végül egy nagyon hosszú folyamatot indított el bennem és még mindig dolgozom rajta.
Nekem kamaszkorú gyerekeim vannak, könyveid közül a Miénk a színpad! a kedvencünk, melyet a 6. osztályos fiamnak estéről estére én olvastam fel, úgy mint a régi időkben, amikor még kisgyerek volt, és minden nap izgatottan várta a következő epizódot. Magára, az osztályára ismert a történetben.
Igen, tulajdonképpen bármelyik waldorfos 6. osztály sztorija lehetne. Az inspirációimat a Kékvölgy Waldorf Iskola egykori 6. osztályának életéből szereztem. Abban a fantasztikus élményben volt részem, hogy néhány hétig részese lehettem az életüknek, szemmel kísérhettem, hogy hogyan születik meg egy színdarab a semmiből egy Waldorf iskolában. Ez valami egészen más, mint ahogy elképzeltem, a káoszból indult és csodával határos módon mégis nagyszerű alkotássá állt össze. Egy igazi kísérleti színházban éreztem magam, ami rendkívül inspiráló volt. Érdekes kihívás volt, hogy hogyan ragadjam meg ennek a korosztálynak a nyelvezetét, az ovisok tekintetében ez teljesen magától értetődik, óvónőként rengeteg időt töltöttem velük, de a 12 évesekkel kapcsolatban nem voltak aktuális tapasztalataim.
Persze nem volt könnyű a közelükbe férkőzni, mert szünetekben például amint közeledtem hozzájuk, azonnal szétrebbentek, de azért az órákon mégis jó alkalom nyílt arra, hogy megfigyelhessem őket. Nagyon imádtam az euritmia óráikat, ami mellesleg egy csodálatos környezetben zajlott, sokat merítettem az ott szerzett benyomásokból. És persze a személyes élményeimet is felhasználtam, a történeten végig vonuló szerelmi szál alapjait a gyermekkori emlékeim adták.
Hogyan születnek meg a történeteid, mennyire tervezed meg előre?
Mindig csak egy alapgondolat van a fejemben, nincs vázlat, a történet egyszer csak elindul és onnan kezdve magát vezeti, alakítja. A spontaneitásra hagyatkozom. Az elmúlt időszak sok nehézséget hozott, nagyon hiányoznak a személyes kapcsolatok, az író-olvasó találkozók, de a spontaneitásra épülő alkotói folyamatot valamiképpen mégis segíti ez az időszak azáltal, hogy időt hagy az inspirálódásra. Mert egyébként túlságosan felgyorsultak a mindennapjaink, kapkodunk és ez az életünk minden szegmensére kihat. Fontosnak érzem, hogy képesek legyünk lassítani a folyamatokat. Biztos vagyok benne, hogy a Tündér Lala sem 3 hónap alatt íródott.
Az interjút Marczika Judit készítette.
