Az sem baj, ha nem tökéletes!
Banán és a cserebere címmel jelentette meg (igen, ő maga) Fancsikai Eszter, a kétgyerekes infuenszer-író első (de nem utolsó) ismeretterjesztő képes mesekönyvét, melyet október 14-én, szombat délután a Frankel Pagonyban dedikál. Őt kérdeztük könyve kapcsán írásról, alkotásról, kiadásról...
- Könyved elején egy rajzon található családnak köszönöd meg a csereberét, erről szeretnél bármit elárulni az olvasóidnak?
- Az illusztrátor, Walla Fanni és én is kisgyerekes anyukák vagyunk, ezért mindenképpen szerettük volna megköszönni a családjainknak, ugyanis a férjeink támogatása és a gyerekeink rugalmassága nélkül nem tudtunk volna megcsinálni. Extra érdekesség, hogy a férjeink gyerekkori barátok, ezért teljesen egyértelmű volt, hogy egy képen szeretnénk őket megjeleníteni. 
- A mesédből az is kiderül, hogy mottód: fenntarthatóság és környezetvédelem. Hogyan valósítod ezt meg a mindennapokban?
- A legfontosabb, hogy tökéletlenül. Mindig vannak dolgok, amik éppen jobban mennek, és olyanok, amikben kicsit lazábbra veszem a gyeplőt, aztán időnként igyekszem ezeket átgondolni, és mindig eggyel több dolgot adaptálni az életünkbe, vagy ha valamire régen nagyobb hangsúlyt fektettem, akkor megpróbálom visszahozni.
Amikben most elég jó vagyok:
- Mosipelus,
- használt ruhák és dolgot vásárlása a gyerekeknek,
- maradékmentés (azaz az ételpazarlás minimalizálása)
- egyéb vásárlások visszaszorítása
Amivel most éppen rosszabbul állok:
- használt ruha vásárlás magamnak (szülés utáni méret őrületben vagyok)
- autóhasználat (enélkül nem tudnék most sportolni járni)
- csomagolásmentes vásárlás (bár járok piacra, de csomagolásmentes boltokba most nem jutok el
- és feldolgozott termékekből is többet vásárolok)
- Hogy látod, a környezetedben lévő kisgyerekes anyák mennyire élnek a fenntarthatóság jegyében? Nem gondolod, hogy az anyasággal, a családdal válunk egyre inkább azzá?
- Igen, szerintem a klímaszorongás melegágya, ha van már gyerekünk, aki miatt hosszabb távon aggódhatunk a bolygóért. Ugyanakkor szerintem mindkettőre van példa. Van, akit elborzaszt a sok pelenka, üveges étel, zacskós rágcsa, csokiba rejtett műanyagok, lufihegyek, és ezért igyekszik jobban odafigyelni. Ugyanakkor ezek nagyrésze kényelmi termék, ezért sokan inkább mindent bevetnek közülük, csak hogy kicsit könnyítsenek az amúgy egyáltalán nem könnyű hétköznapjaikon, ez is teljesen érthető. Érdemes itt is valahol a balanszt megtalálni. Én gyerekkorom óta szenvedélyesen gyűlölöm a lufikat, de Emil imádja, ezért néha felfújok neki egyet. Nagyon jól elvan vele, ez nekem is könnyebbség egy nehéz napon, ugyanakkor az a szabály, hogy egyszerre csak egy lufit fújunk fel, és amíg le nem ereszt, addig nincs másik.
- Kisfiadnak, Emilnek írtad a Banán és a csereberét, de volt konkrét ötlete a könyvnek?
- Egy kerületi zerowaste csoportba tettem fel Emil (használtan vett) triciklijét ingyen elvihetőnek, és odaírtam, hogy szívesen vennék használt futóbiciklit, ha van valakinek. Aznap el is jött a tricikliért egy anyuka, két nappal később pedig ő taggelt engem egy szintén ingyen elvihető futóbiciklis poszthoz a csoporton belül, amit meg is kaptunk. Ez az eset adta az alapötletet. 
Emil és Banán
- Mennyi idő alatt írtad meg a könyvet? Csak leültél és kész is volt?
- Háromnegyed év alatt készült el a könyv, de persze ennek a nagy részét nem a szövegírás tette ki. A szöveg szakaszosan készült el. Volt, amikor jött az ihlet és nagyon sokat haladtam egyszerre, aztán napokig vagy hetekig semmivel nem tudtam kiegészíteni. Ezek váltogatták egymást. Aztán amikor a teljes vázlat megvolt, még sokat kellett javítgatni a rímeken, vagy az értelmezésen, ez nagyon keserves stádium volt. Végül amikor úgy tűnt, minden stimmel, akkor hangosan felolvastattam több emberrel, így kibuktak azok a pontok, ahol beleakad a nyelvük vagy nem úgy hangsúlyoznak, ahogy én tenném, ami miatt akár az adott mondat értelmét vesztette. Addig javítgattam, amíg mindenkinek gördülékennyé vált a szöveg felolvasása.
Walla Fanni egyik vázlata a könyvhöz
- Ahogy említetted már, könyved illusztrátora jó barátnőd, Hogyan dolgoztatok együtt?
- Általános iskola első osztályának első hetében lettünk legjobb barátnők. Nem hagyományos munkafolyamat volt, hogy először elkészül a szöveg, és az alapján rajzol az illusztrátor. Nálunk voltak olyan oldalak, ahol a szöveg volt meg előbb, de olyan is, ahol csak a körülbelüli cselekmény volt meg, és a rajz hozta meg az ihletet a pontos szöveghez. Sokat gondolkodtunk közösen, a szövegezésben van jó néhány olyan rész, ami Fanninak az ötlete volt. Nagyon féltem tőle, hogy milyen lesz egy ilyen hosszú és szoros munkafolyamatot végigcsinálni barátokként, ez jellemzően nem szokott jól elsülni.
Azzal is hívtam fel, hogy “Van kedved csinálni velem egy mesekönyvet és örökre összeveszni?” Aztán hálistennek abszolút téves riasztás volt.
TEDD KOSÁRBA MOST!
- Milyen volt eddig a kötet fogadtatása? Milyen visszajelzéseket kaptatok?
- Azt sejtettem, hogy az első hullámban sokan megveszik majd kíváncsiságból, ezért ezt még önmagában egyáltalán nem a könyv sikerének könyveltem volna el. Nagyon meglepett, hogy tényleg ennyire szeretik a gyerekek. Pont egy éve jelent meg, de még mindig hetente legalább 2-3 üzenetet kapok, fotóval illusztrálva a legkülönbözőbb korú gyerekekről, hogy mennyire szeretik. Többször kaptam már videót is, ahol fejből mondják a szöveget.
- Lesz-e folytatása? Ha igen, akkor hasonló témában? Esetleg a fejedben van már egy egész sorozat?
- Igen, már dolgozunk a következő mesekönyvön! A környezetvédelem és fenntarthatóság abszolút mozgatórugója lesz a következő könyvnek is, kiegészülve egy extra üzenettel. Sok téma ötletünk van még!
- A könyved magánkiadásban jelent meg, és te is forgalmazod a kötetet. Hogy tetszik a könyvkiadás, mint olyan?
- A legnagyobb kihívást egyértelműen a kiadás és a forgalmazás technikai megvalósítása okozta. A folyamatnak ezt a részét teljesen egyedül csináltam végig, ráadásul várandósan. Nulláról kellett kitanulnom és felépítenem az egészet, ez kb. 5-8 ember munkaköre. Néhány agyvérzést kihordtam, de végül erre vagyok a legbüszkébb. Ugyanakkor örülök, hogy ezek nagyrészét a második könyvnél nem kell újra csinálni, így sokkal jobban tudok magára a könyvre koncentrálni.
- Van még BÁRMI, amit el szeretnél mondani a pagony.hu olvasóinak?
- Csak annyit, hogy nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki beszerezte és remélem még sok családnak tudok majd boldog, meghitt közös perceket okozni vele!
Találkozz Eszterrel október 14-én délután a Frankel Pagonyban, ahol meg is tudod venni könyvét! Dedikáltass és kérdezd őt, beszélgess vele!
Ha pedig már most szeretnéd a könyvet, akkor TEDD KOSÁRBA ITT!
