Bemutatjuk Sipos Fannit
A Rókazsolt a Margitszigeten képei első pillantásra magukkal ragadnak bárkit, aki csak felcsapja a kötetet. Nagyon nehéz elhinni, hogy ez a rajzoló, Sipos Fanni első könyvillusztrátori munkája. Pedig így igaz! Ebből az interjúból megtudhatod, hogyan lesz valakiből illusztrátor, és azt is, hogyan születtek ezek a szemet gyönyörködtető rajzok a Rókazsolt lapjain. Olvass tovább!
Hogyan lett belőled illusztrátor?
Általában közös nevező szokott lenni, hogy akiből egyszer illusztrátor, grafikus (vagy kreatív) válik, az már kiskorban nagyon szeretett rajzolni vagy bármilyen más kézműves tevékenységet folytatni. Ez nálam sem volt másképp, de mégsem volt annyira magától értetődő, hogyha felnövök illusztrátor leszek. Teljesen más irányba indultam el a pályaválasztás során és csak később jöttem rá, hogy valami hiányzik.
Ezután végeztem el a Metu alap és meseterképzését is, ahol időközben vált egyértelművé számomra, hogy az illusztráció az, amiben igazán ki tudnék teljesedni. Teljesen beszippantott, hogy mennyi történetet, érzelmet lehet közvetíteni a szövegen túl, akár csupán képekkel és hiába tanultam grafikusnak, valahogy minden feladatot az illusztráció irányából közelítettem meg. Éppen ezért mindkét diplomamunkám egy illusztrációs könyv volt. A témavezető tanárnőmnek (Brittnek Andrea) végeláthatatlan tárháza volt/van gyönyörű illusztrációs könyvekből, amit sokszor hozott be nekünk az órákra és lelkesen mutatta meg nekünk őket. Ahogy nézegettem ezeket a könyveket, egyrészt nagyon inspiráló volt, másrészt folyton az jutott eszembe, hogy milyen jó lenne, ha egyszer én is ezzel foglalkozhatnék.
Közben az egyetem mellett elkezdtem dolgozni a Bookr Kidsnél, évekig dolgoztam náluk mint illusztrátor gyakornok, majd illusztrátor, ahol az art director (Fazekas Edina) tovább egyengette az utam különböző stílusok között és itt találkoztam először az alkalmazott illusztráció kritériumaival is. Sokat tanultam az itt dolgozó többi illusztrátortól, animátortól is, ahogy néztem, hogyan dolgoznak.
Sipos Fanni illusztrációjaOtthon, suli vagy munka után, gyakoroltam, de ez legtöbbször nem volt terhes, magamnak készítettem rajzokat, saját kedvtelésből. Szerettem volna stílusmegkötés nélkül is illusztrálni, megnézni, hogy mi jön ki belőlem. Könyvesboltokba jártam, jó pár gyerekkönyvvel távoztam és csak próbáltam magamba szívni, amit látok. Azt hiszem az egyetemi évek, a tanáraimtól kapott látásmód, a munkában szerzett tapasztalat és a saját kontóra gyakorlás együttesen összeadódott és így lettem, illusztrátor.
Lehet, hogy picit jobban részleteztem a kelleténél és egy picit szárazabb is, mint az a varázsvilág, ami egyébként sokszor a fejemben él ezzel az egész szakmával kapcsolatban. De azért is tartottam fontosnak innen megközelíteni ezt a kérdést, mert sok évbe és gyakorlásba telt, amíg eljutottam idáig, hogy most a kezemben tarthatom az első általam illusztrált könyvet. Kívülről, magától értetődőnek tűnhet, de belülről valószínűleg senkinek nem az, aki ilyen pályára adja a fejét. Sok próbálkozás, kudarc és siker is övezheti az utat. Nehéz megfogalmazni, azt a sok „láthatatlan” munkát és hatást, ami egy kreatív szakmát végző ember mögött van.
Az én esetemben még egy dolog jut eszembe, ami nekem nagyon fontos volt: a bátorítás a környezettől. Azt hiszem, sokszor alul értékeljük a támogatást, pedig egy-egy fél szó vagy mondat épp jókor, tovább tudja lökni az embert, hogy érdemes folytatni és remélhetőleg a belefektetett munka egyszer megtalálja a helyét. Tudom, hogy ez nem mindig alakul így, ezért nagyon örülök neki, hogy eljutottam idáig és most is itt van az asztalom egy példány Rókazsoltból, néha ránézek és csak mosolygok, visszagondolok rá, hogy mennyi év telt el azóta, hogy először jutott eszembe, hogy illusztrátor szeretnék lenni.
Kattints ide és szerezd meg a könyvet!
Sipos Fanni illusztrációjaÚgy tudjuk, készült egy silent bookod is. Mesélnél erről egy kicsit?
A mesterképzés lezárásaként egy silent bookot szerettem volna készíteni és szerencsére a tanári kar is nagyon támogató volt ebben. A könyv címe, Puparium (bábot körülölelő burok) egy felnövéstörténetet mutat be.
Ez a könyv kamaszokról és kamaszoknak szól, egy picit másképpen, mint a tini regények. De tulajdonképpen mindenkinek, hiszen egyszer mindannyian átmentünk ezen az időszakon legalább egyszer, de szülőként is újra élhető ez az élmény csak egy másik szemszögből.
Az volt a célom, hogy egy olyan könyv készüljön, ami mellé be lehet kuckózni, ki lehet lépni a pörgő mindennapokból és teret engedni a belső gondolatainknak. Szavak helyett, képekkel, hiszen napjainkban több képet fogyasztunk, mint bármi mást, és az volt a feltételezésem, hogy a kamaszok egy részéhez biztosan közelebb áll a képekkel való kommunikáció. A könyv három fejezetre bontható, mindhárom részben egy-egy jellegzetesnek mondható problémát mutat be a kamasz szemszögéből, fókuszálva a probléma által kiváltott belső lelki vívódásra.
Nagyon fontos volt számomra, hogy a könyv olvasója végig úgy érezze, akár ő is lehetne a főszereplő. Ezért az illusztrációk készítésénél arra koncentráltam, hogy első sorban érzelmeket közvetítsek és az „olvasó”, valamilyen formában a könyv hatása alá kerüljön. A szereplők erősen stilizáltak, a fekete mellett kevés, élénk színt használtam és megpróbáltam a lehető legegyszerűbben, kifejező képeket készíteni, amivel könnyen lehet azonosulni.
A könyv, 2020-ban megnyerte az Arthungry képgrafika kategóriáját, majd bekerült a 2. Budapest Illusztrációs Fesztivál Silent book kategóriájának shortlistjére, idén tavasszal pedig a Dpictus által szervezett Unpublished Picturebook Showcase-en szerepelt a Bolognai Illusztrációs Fesztiválon. Nagyon boldog vagyok, hogy ennyi helyre eljutott és remélem, hogy egyszer a szélesebb közönség is megismerheti.
Olvasd el a Rókazsolt első fejezetét!
Sipos Fanni illusztrációjaHogyan képzeljük el egy könyv illusztrálásának folyamatát? Elolvasod a szöveget és rögtön látod magad előtt a karaktereket? Vagy folyamatosan alakulnak ki, miközben rajzolod őket?
Eddig, mivel, ha könyvről volt szó, magamnak illusztráltam ezért könnyebb dolgom volt, mert saját magam teremtettem a karaktereimet és már volt egy elképzelésem, így annak mentén haladtam. Viszont egy-egy karakter illusztrálásának folyamata nem sokban különbözött a mostanitól.
A szöveg első olvasása után rögtön vannak benyomásaim a karakterek kinézetéről, jelleméről, de általában nem engedem, hogy elvigyen az első hév. Többször újra olvasok egy-egy leírást vagy dialógust, ahol el tudom kapni a karakter főbb jellegzetességeit, ezután általában ezeket leírom egy papírra és szereplőkként csoportosítom a személyiségjegyeiket és akár külső jegyeket párosítok hozzájuk. Nem tudom miért, de a főbb karaktereknél az írás és jegyzetelés mindig első helyen van, ez az első számú mankóm, ha ez kimarad, egy picit olyan, mintha vakon próbálnék rajzolni.
Úgyhogy, mire elérek az első vázlatolásig, már gyakorlatilag képzeletben felépítem a karaktert. Ekkora már elképzeltem a gesztusait, öltözékét, a hanghordozását. Így, amikor az első ceruza vonásra kerül a sor, sokszor magától értetődő, hogyan is fog kinézni és egy „sémán” belül készítek belőlük több verziót is akár, hogy a végén a szöveggel leginkább harmonizáló kerülhessen kiválasztásra. De bevallom van olyan eset is, amikor nem ennyire tudatos a folyamat és véletlenszerűen egy foltból, firkából alakítom ki a karaktert, mert belelátok egy érdekes arcot. Ők általában a mellék, háttérszereplők, akikkel lehet egy picit szabadabban bánni. Mindkét verzióban el lehet mélyülni és ennél már csak az izgalmasabb, amikor a körülöttük lévő világot kell megalkotni.
Sipos Fanni illusztrációjaHonnan merítettél inspirációt a Rókazsolt a Margitszigeten képi világához?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gyűjtöttem magam mellé egy tucat mesekönyvet és vizsgáltam át őket illusztrációról, illusztrációra és kerestem a választ arra, hogy mitől működnek annyira ezek a képek, miért fog meg az egyik és mi az, amiért a másikat könnyebben leteszem. Hiszen ez volt az első megbízásom és nagyon izgultam, hogy egy olyan anyagot tudjak leadni a végén, ami méltó az íróhoz, a szöveghez és nem utolsó sorban a kiadóhoz és én is tudjak azonosulni vele.
Persze ez teljesen szubjektív dolog és sokszor megmagyarázhatatlan, hogy mi, miért kinek tetszik vagy nem tetszik. Ezért nem is szerettem volna ilyen módon legyártani egy már létező közkedvelt megoldást, mégha elég nehéz feladat is bármi újat mutatni a minket érő képdömping közepette. Úgy érzem, hogy akarva, akaratlanul is picit újra gyártjuk a már meglévő mintákat, ahogy bizonyos szófordulatok szinte észrevétlenül válnak sajátjainkká, ha elég sokszor halljuk őket. Nagyon nyomasztott ez a gondolat és mai napig sokszor gondolkodom a kiúton, hogyan fogyasszak úgy illusztrációs tartalmakat, hogy közben azok ne furakodjanak be a saját munkámba.
Igaz, az előző gondolatommal ellentmondásos, de a biztonság kedvéért végignéztem a házi képeskönyv-gyűjteményem, ami, tudom, azért teljesen más műfaj (Felicita Sala, Oliver Jeffers, Benji Davies, Gosia Herba, Britta Teckentrup, Isabelle Arsenault, hogy csak pár hatalmas illusztrátornevet említsek). Levontam a tanulságokat, átgörcsöltem jó pár napot, hogy mi lesz, ha nem lesz elég jó és friss (persze nem is tudom mire gondoltam, amikor a szakma világszinten elismert illusztrátorainak munkáit állítottam példaként magam elé, de egyszerűen nem lehet betelni a munkásságukkal).
Aztán arra jutottam, hogy túl nagy elvárásokat állítottam magam elé, amik csak arra jók, hogy leblokkolnak. Senki nem kérte, hogy egy soha nem látott stílust teremtsek. Sokkal fontosabb, hogy a lehető legjobban átadjam azt a hangulatot, amit éreztem, mikor elolvastam a szöveget, jöjjenek ki a képek, amik a fejemben megszülettek, sikerüljön előhívni magamból a kislányt, aki oda lenne, hogy épp ez a munkája. Ha ezek sikerülnek, akkor a munkafolyamat közben jobb esetben megszületik valami olyasmi, ami lehet, hogy illeszkedik a kor trendjeibe, de mégis egyedi és csak belőlem tudott kijönni úgy, ahogy. Remélem, hogy sikerült elérnem a kitűzött célt és ha az olvasók a kezükbe veszik a könyvet megszeretik Rókazsoltot és barátait, és egy kis szeletét megismerik az én világomnak is.
Olvass el egy cikket a kötetről!
Sipos Fanni illusztrációjaVolt kedvenc karaktered a könyvben? Kit volt könnyebb-nehezebb megrajzolni?
Ez vicces, mert elsőre, mindkét kérdésre ugyanaz a szereplő jutott eszembe, igaz, az összes karaktert szerettem megrajzolni. Macskabaloggal időztem a legtöbbet, de talán pont azért, mert nagyon megtetszett a morcona macska, aki legbelül mégis egy gondoskodó és szeretetéhes kandúr. Izgalmasnak találtam, hogy hogyan tudom egyszerre érzékeltetni, hogy picit flegma, picit kelletlen, de egyébként egy jószívű karakterről van szó.
Hasonlóan nagyon szerettem Brendon és Vanessza karakterét, igaz, epizódszereplők csupán, de ez az egyik kedvenc történetszálam és talán ennek is köszönhető, hogy jó volt őket megrajzolni, szinte leugrottak a papírról.
A legnehezebb Sárkánybori volt. Amikor először olvastam a szöveget, nem is tudtam elképzelni, hogy fogom megoldani, hogy egyszerre legyen sárkányos, de közben ne is legyen nagyobb, mint egy légy. Eleinte ez a két dolog kioltotta egymást a képzeletemben, de aztán, amikor egyre többet agyaltam rajta, megszületett Bori a „a kedvesen kerekded sárkánylégy”.
Sipos Fanni illusztrációjaHol találkozhatnak még az olvasók a rajzaiddal? Hol következik a munkásságodat a Rókazsolt-rajongók?
Egyelőre, kézzel fogható formában csak Rókazsolton keresztül tudnak találkozni a munkámmal. Május 12-ig a Fugában található Otthonmesék kiállításon szerepel egy illusztrációm, amit Csányi Szilvi meséjéhez készítettem, úgyhogy oda is érdemes ellátogatnia a mese és illusztráció kedvelőknek. Ezen kívül az online térben a legegyszerűbb elérni, van egy instagram fiókom, ahova időről, időre töltök fel rajzokat és osztok meg részleteket különböző projektekről, úgyhogy, ha bárki kíváncsi lenne a munkásságomra, talán ez a legkönnyebb módja, hogy kövesse.
