A grafikus fiából grafikus...
Bemutatjuk az egyik leghíresebb német írót és illusztrátort, az Én, az Apanap, a Focista leszek! és a Hurrá, nyaralunk! szerzőjét, Philip Waechtert! Ismerd meg a szerzőt és magyarul megjelent könyveit Győri Hanna szerkesztő cikkéből!
A cipész fiából cipész, a színész gyerekéből színész lesz, tartja a mondás. Philip Waechterre is igaz ez. Az 1968-ban született illusztrátor gyakorlatilag a “műteremben” nőtt fel, de legalábbis rajzok és érdekes könyvek között, hiszen apja, F. K. Waechter grafikus képregényeket, karikatúrákat, mesekönyveket is rajzolt, valamint számos képregényt és színdarabot írt.
Waechter apja a németek Réber Lászlója volt, a Welt im Spiegelbe rajzolt kis képregénycsíkjai kultikussá váltak a hetvenes-nyolcvanas években. Akárcsak ő annak idején, ma Philip Waechter is meghatározó a német gyerekkönyvpiacon: betérve egy német könyvesboltba, számtalan könyvborítón köszönnek ránk félreismerhetetlen rajzai.
Philip Waechterre erősen hatott a karikatúra, a képregényes rajzi stílus. A figurák sokszor karikatúraszerűek, de mindig szerethetőek, nem gúnnyal, hanem kedves iróniával ábrázolja őket. A cselekmény gyakran képregénycsíkokban jelenik meg, a szöveg párbeszédbuborékokban, kézzel írva. Könnyed, egy két vonalból, egy-egy mozdulattal tökéletesen jellemzett figurái legjobban a saját maga írta könyvekben tudnak kibontakozni, melyekből már a negyedik jelent meg nyár elején a Pagony Kiadónál.
Ezek a képeskönyvek mind egy-egy élethelyzetet, életérzést ragadnak meg, és az abban időző gyerek vagy felnőtt gondolatait mutatják meg. Vizuális utazások, amikhez könnyű kapcsolódni, mert tipikus, mindennapi szituációkban találja meg az egyedit, a humorost. Igazi merengő-szemlélődő alkotó, aki észreveszi a legmindenapibb környezetben is az érdekes apróságokat és történetet farag belőlük pár mondatban és képben. A szöveg és a kép teljesen egybeforr, összeér. A hősök benyomásai így együtt vonzó kis világot alkotnak, amibe jó érzés belépni – és velük együtt felidézni a hasonló élményeinket.
Első magyarul megjelent könyve, az Énnagy mackója épp olyan, mint egy a világot felfedező, magabiztos, bizalommal teli kisgyerek. Mindent tökéletesnek lát, és önmagát is a világban. Ám egyik pillanatról a másikra elkeseredik, amikor ráébred saját kicsinységére: de semmi baj, mert ilyenkor mindig ott az ÉN-en kívül a másik, aki biztonságot ad, akihez oda lehet szaladni, akivel együtt megint nagynak és ügyesnek és okosnak lehet lenni. Egyszerű és filozofikus, gyönyörű, nézegetnivaló kis képeskönyv.
A következő kötete, az Apanap igazi ajándékkönyv kispapáknak, de persze a gyerekeknek is – hogy rácsodálkozzanak, milyenek voltak kisbabaként. A kisbabás mindennapok örömei és kínlódásai jelennek meg kedves, megértő iróniával a könyvben. De a hétköznapi helyzetek – korán kelés, babakocsit tologatás, betegség – mellett gyönyörűen végigível a képeskönyvön a folyamat, ahogy összecsiszolódnak a újsütetű (és fáradt) szülők a gyerekükkel. Ahogy bevonják az életükbe (közös meccshallgatás) és a kicsi megváltoztatja az ő életüket (otthon szilveszterezés, játszótérre járás). Ahogy együtt újra felfedezhetik a világot, és kicsit újra élhetik a felnőttek is a gyerekkor végtelen lehetőségeit és nyitottságát.
A Focista leszek! az a német könyv, ami ugyan nagyon német – de ha valamiben, hát fociimádatban nem maradunk el a németektől. Szinte minden német kisfiú jár fociedzésre és focista szeretne lenni az élete egy szakaszában. De nálunk is hatalmas a rajongás eme sport iránt, és hát ebben a kis könyvben benne van a híresség utáni vágy, a próbálkozás, a kudarcok, de legfőképp a foci szeretete.
Waechter legutóbb magyarul megjelent könyve, a Hurrá, nyaralunk! óda az igazi gyerekkori nyarakhoz, a családi nyaralás kis kézikönyve a csomagok autóba való betuszkolásától az utolsó napig, amikor már előre szomorkodunk, hogy vége a nyárnak.
A tengerparti sátrazásban (de lehetnénk a Balatonon is) minden benne van, ami egy igazi semmittevős, “slow life” nyaraláshoz kell.A függőágyban pihengetés, a bicajozás, a közös reggelik, a nyári vásárban nézelődés, a viharok, a barátok, a tábortűz. Ezt a könyvet jó érzés nézegetni nyáron, amikor nyaralunk, és télen, amikor arra vágyunk, hogy nyaraljunk.
A legkisebb Waechter-könyv is tele van keresgélésre váró részletekkel, átélhető hangulatokkal, találó mondatokkal. A szerző Frankfurtban él a családjával, a repülőtérhez elég közel, és bár gyerekkorában elvarázsolta a repülés, most már nem hozza lázba. Inkább arra vágyik, hogy gép nélkül is repülhessen, az az igazán izgalmas. A könyveiben meg is teszi, és minket, olvasókat is magával visz, hogy kicsit kívülről lássuk magunkat, és észrevegyünk egy csomó apróságot, amit máskülönben nem látnánk meg.
Győri Hanna cikkét olvastad.
Nézd meg Philip Waechter képeit a Bartók Pagonyban! Az illusztrátor kiállítását Dániel András nyitotta meg 2021. november 17-én. A továbbiakban az ő köszöntő beszédét olvashatod.
„Sétára indul egy aktív vonal. Séta ez, csak úgy a séta kedvéért” – írja (Tandori Dezső által magyarítva) Pedagógiai vázlatkönyv című munkájában Paul Klee. Sétálni márpedig jó dolog, és ha nekünk is kedvünk támad hozzá, ráadásul egy vonal nyomába eredve, egészen biztos, hogy különös kalandokban lesz részünk. Mert a vonalak felettébb aktívak (ahogy ezt a svájci művész is hangsúlyozza), nem ülnek lustán a… pontjaikon, kalandvágyóak és nyughatatlanok – ha követjük őket, szokatlan irányokban sétálhatjuk be a világot, az ismertet és az ismeretlent egyaránt. Ha még létezik egyáltalán ismeretlen világ… (Szerintem igen.) Bár tűnhet úgy, hogy (többek között épp vonalak segítségével), az idők során már szinte minden fel lett térképezve, dokumentálva, lajstromba szedve és ábrázolva, mégis: a trükkös és kíváncsi vonalak még mindig képesek újra és újra meglepni minket! Ja igen, merthogy a vonalak kíváncsiak is – főként azok! Mindenre, ami látható és láthatatlan. Ezért lehet, hogy követve őket mi magunk is kíváncsivá válunk, még olyan dolgokra is, amikről azt gondoltuk, ismerjük őket. Mert ahány vonal, annyiféle sétaút – célszerűen megtervezett és játékosan kanyargó, elegáns és girbegurba, átlátható és kiszámíthatatlan, vicces és komoly. És a maga sétaútjáról mindegyik vonal egészen másféle világot mutat. Attól függően, miféle nyughatatlanság és kíváncsiság hajtja – nos, a kezet, ami a vonalat vezeti orrunk előtt.
E kiállítás képein is mindenféle vonalakat látunk (jó, színeket meg efféléket is, de ezt most hagyjuk). E vonalak pedig egy olyan világot rajzolnak elénk, ami megnyugtatóan ismerős, de ugyanakkor üdítően szokatlan is. Minden részlete pontosan felismerhető (a vonalakat vezető kéz nagyon jól rajzol!), miközben éppen annyira más, hogy mi rácsodálkozhassunk: jé, ez tényleg ilyen? Igen, láthatjuk: tényleg ilyen. Ilyen vicces és szerethető, érzelmes és finoman groteszk. Ilyen tágas és meglepetésekkel teli. Ilyen otthonosan nyüzsgő és barátságosan lökött. Ilyen – mert a kéz, ami ezeket a vonalakat húzta (sétáltatja), egy Philip Waechter nevű úr keze, aki ilyennek látja a világot. Legalábbis ilyennek mutatja nekünk az ő kalandvágyó és nyughatatlan vonalaival. És ettől egyszeriben jó lesz nekünk. Akkor is, ha gyerekek vagyunk, és akkor is, ha (sajnos, nem sajnos) felnőttek. Ami engem illet, én roppant mód örülnék neki, ha a világot, amiben élünk, Philip Waechter rajzolta volna. Mert akkor sokkal több volna benne a jókedv, a megértés és a szeretet, és semennyi olyan dolog, ami… (ezt most hagyjuk). Szóval én egy Pihilip Waechter rajzolta világban szeretnék élni, vagy inkább úgy mondom, az ő vonalait követve szeretném (újfent) megismerni azt. És ezzel a kívánsággal tudom, hogy nem vagyok egyedül. Az az egy szerencse, hogy Waechter úr a vonalait előszeretettel sétáltatja át könyvek oldalain, és e könyvekből mi bármikor kezünkbe vehetjük valamelyiket (ebben a boltban is található jó pár belőlük). És akkor egy kis időre úgy láthatjuk a világot, ahogy ő. És ezt mi – gyerekek és felnőttek – nem győzzük megköszönni neki!
Dániel András
